Szikrázó napsütés, hatalmas hőség, párás levegő. Ez volt az első élményünk, a második pedig az, hogy egy kicsit eltévedtünk a hatalmas reptéren. Tanácstalanságunkat ugyanaz a rendkívüli segítőkészség és vendégszeretet oldotta meg, ami végigkísérte utazásainkat az ország minden területén. Hamarosan a légkondicionált buszban ülve suhantunk a belvárosi hotelünk felé. Kitartóan figyelve sem tudtam felfedezni egyetlen használtnak, vagy ócskának tűnő járművet sem. Lehet, hogy azokat hozzánk exportálják? Utunk nagy részét több emelet magasban futó három-négy sávos gyorsforgalmi utakon tettük meg, melyek minden irányban keresztbe kasul futnak a városban.
Első este csak egy rövid városnéző sétára volt már erőnk. Iszonyú forgalom, rengeteg ember (6 millió lakos), kipufogógáz. Ez volt az, amihez legelőször hozzá kellett szoknunk. Szerencsére csak néhány háztömbnyire volt a Lumphini park, így oda igyekeztünk, térképünk segítségével. Kocogók és egyéb más sportot űzők töltötték meg a parkot, de a legérdekesebb az volt, ahogy egy kisebb tömeg méretű ember aerobikozott a füvön, egy, a dobogón mozgó oktató vezényletével.Másnapi programnak a királyi palota és a Wat Phra Kaeo megtekintését eszeltük ki. Nehéz lenne szavakkal hitelesen leírni azt az élményt, amit ezek az épületek, szobrok, színek, formák nyújtanak egy európai ember számára. Az ősi Sziám meseszerű világa elevenedik meg a szemünk előtt. Kicsit bátortalanul léptünk be az épületekbe az ajtók két oldalán álló nyolc méter magas, goromba arckifejezésű szobor-őrök miatt.A következő és egyben utolsó bangkoki napunk reggelén testközelből nézhettük meg a világhírű úszópiacot. Öt-hat személyes keskeny és hosszú motoros ladikokba ültettek bennünket, és keresztbe kasul hajóztunk a keskeny csatornákon, egészen a központi piacrészhez. Először mozdulni sem mertünk, nehogy felboruljunk és a krokodilok reggelijévé váljunk, bár ez egy élénk fantáziájú útitársunk ötlete lehetett, mert én egy szem vérszomjas krokodilt sem láttam. Közel száz hasonló csónakokból árusították a legkülönfélébb zöldségeket, gyümölcsöket. Természetesen néhány, számunkra ismeretlen, de bizalomgerjesztő formájút mi is megkóstoltunk, a nevüket azóta sem tudom. Délután Kanchanaburi hírhedt látványosságán, a Kwai folyó hídján sétáltunk át és hazafelé a tévétorony méretű, (127 m magas) Phra Pathom templomot néztük meg, ahol i.e. 150-ben elsőként kezdték hirdetni a buddhizmust.
Másnap hajnalban már a belföldi repülőtér várótermében majszoltuk a banánt, amit az utazóknak hatalmas asztalokon tálaltak. Egy óra kényelmes repülés után landoltunk Koh Samui trópusi hangulatú miniatűr repülőterén. A sziget a sziámi öbölben fekszik és ez Thaiföld legnagyobb szigete. Az eddig sem rövid utazásunk itt még nem ért véget, egy gyorshajóval, mely garantáltan méltán rászolgált a nevére, még másfél órás utat tettünk meg végleges úti célunkhoz, , azaz a . Egy igazi trópusi paradicsom látványa bontakozott ki a szemük előtt, ahogy egyre közeledtünk a szigethez. Homokos, sekély tengerpart, kókusz- és banánpálmák mindenütt és a sziget közepén kisebb hegyek, igazi, sűrű dzsungellel. Hamarosan elfoglaltuk fából készült bungalóinkat, elijesztve a falon hűsölő gyíkokat, és a pálmák árnyékában kóstolgattuk a különböző gyümölcsleveket. Még aznap este bejelentkeztünk a búvár bázisra és összeismerkedtünk a svéd merülés vezetőkkel. Következő nap, az első zátony felé hajózva határozottan nemzetközi volt a társaság a hajón: japánok, olaszok, svédek, magyarok, és mindenki izgatottan várta az első merülést. Gondoltam, egy távolabbi merülőhely meglátogatásakor talán még japánul is megtanulhatok.
A víz alatt eltöltött első tíz perc után már tudtam, hogy megérte ez a rengeteg utazás, amivel e távoli szigetre jöttünk. A csipkés, sziklás zátonyon szinte mindenütt megtelepedve a rendkívül színes és változatos kemény- és lágykorallok, körülöttük óriási halrajok, de ami igazán szokatlan, hogy percenként láthattunk méternél nagyobb halakat. Legtöbbször óriás fűrészes sügért, napóleon halat, órás barrakudát láttunk, de a harmadik merülési napon végre egészen közelről figyelhettem meg egy cetcápát. Lassú mozgásával, hatalmas szájával, pöttyös mintázatával mindannyiunknak megállította az időt néhány percre. Hazafelé tartva egymás szavába vágva meséltük élményeinket.A következő napokon néhányszor távolabbi helyeket kerestünk fel. Ilyenkor a hajó két merülésre futott ki. A zátonyok sok esetben üreges, barlangos szerkezetűek voltak, így gyakran kellett lámpát használnunk nappal is. A partról merülve szintén hasonló látványban volt részünk, talán csak a nagy halak hiányoztak. Esténként, sörözés közben igyekeztünk minél többet megtudni vezetőinktől a víz alatti és feletti életről.Az utolsó három napon motort béreltünk és bejártuk a sziget minden zugát. Néhány igen meleg helyzetet azért előidéztünk, ugyanis itt angolos a közlekedés, vagyis balra tarts. Azért szerencsére életben maradtunk és így kipróbálhattunk a sziget kis éttermeit, igazi thai specialitásokkal. Aki az erőset, fűszereset szereti, annak biztosan minden ízleni fog. A dzsungelbe többször tettünk kirándulást, mivel ez mindenkit megragadott. Ilyenkor frissen tört kókuszt ettünk, és annak levével oltottuk szomjunkat. Esténként, a tengerparton a langyos homokban ülve azzal viccelődtünk, hogy már hogy unjuk ezeket a giccses naplementéket, de magunkban azt gondoltuk, bárcsak mindig ezt láthatnánk.
Ez a tíz nap Thaiföldön életünk egyik legemlékezetesebb túrája volt, pedig csak az ország egy egészen kis részét ismerhettük meg ilyen rövid idő alatt!