Kimon M - hajóroncs
2012. február 24., péntek, 17:32 - Szerző:Kimon M. Teherhajóroncs az Abu Nuhas zátonynál.
"Lencseroncsnak" is hívják, mert lencse volt a rakománya. 1978. december 12-én süllyedt el, és tatja 32 m mélyen fekszik. A letört hajóorr a 80-as és 90-es években még látható volt a zátony felszínén, mára azonban a kegyetlen tenger csak kis darabokat hagyott meg belőle. A Kimon M 3.714 tonnás teherhajó volt, négy raktérrel, melyből kettő a központi felépítmény előtt, kettő pedig mögötte helyezkedett el. 1952-ben épült Németországban, utolsó útjára 1978. decemberében indult 4.500 t lencse rakománnyal. 1978. december 12-én teljes sebességgel ráfutott a Sha'ab Abu Nuhas zátonyra annak északkeleti végénél. A közelben elhaladó Interasja teherhajó szerencsére azonnal vette a vészjeleket, és az egész legénységet kimentette, majd két nappal később biztonságban kitette őket Szuezben. A Kimon M először a zátony felszínére futott, és napokig ott is maradt, ami lehetővé tette a rakomány egy részének visszaszerzését. A szél és az áramlatok nyomása azután a kormány félre fektette a hajót, majd a maradványok a mélyebb vízbe kerültek a zátony alapjánál. Később a hajótestbe nagy nyílást vágtak, így a hajógép nagy részét is kimentették.




