2008. november, Északi szafari I. rész

Szinte már hagyományosnak számít ez a túra, hiszen minden ősszel újra és újra beiktatjuk a programba a nagy érdeklődésre való tekintettel. Érthető, hogy nagy az érdeklődés, mikor ez a legváltozatosabb túra talán az összes szafari közül. Roncsok, szép zátonyok, nemzeti park, Thistlegorm, szinte minden említésre méltó dolog szerepel a programban. Reméljük, most sem okoz csalódást számunkra.

Már megszokottnak mondható az éjféli találkozó a reptéren. Vélhetően már azon csodálkoznánk, ha nem így lenne. Az utazás közben szerencsére semmi említésre méltó nem történik, ha csak az nem, hogy a hurghadai leszállás előtt fél órával végignézhetjük a napfelkeltét a felhők felett. Ez mégis csak említésre méltó, sőt lenyűgöző látvány.

Már nagy melegben lépünk ki a reptér épületéből, pedig még csak reggel hét óra van. Azonnal vetkőzni kezdünk és elcsomagoljuk a kabátokat, pulóvereket. Ezekre egy hétig remélhetőleg nem lesz szükség. Mire a buszhoz érünk, már folyik rólunk az izzadság a napon gyaloglástól, pedig csak százötven méret kell megtenni. Először bemegyünk Hurghadába, hogy nemzeti park belépőt váltsunk, illetve egy patikát is meglátogatunk, felkészülünk az esetleges túl nagy hullámzásra.

Egyórás kitérőnk után már el is hagytuk a várost és megkezdjük utunkat Marsa Alam kikötője felé. Minden más esetben itt Hurghadában szállunk hajóra az északi túrák esetében, de ez most egy kivételes alkalom. A repülőgép indulást egy héttel ezelőtt megváltoztatták és egy nappal korábbra tették. A hajó sajnos emiatt nem ért fel a hurghadai kikötőbe, így mi megyünk le a hajóhoz. Ez nagyjából négy-öt óra buszozást jelent dél felé. Sokat nem szenvedünk ettől, szinte mindenki hamarosan elalszik, mivel a repülőn alig volt mód pótolni a kimaradt éjszakát. Egy rövid pihenővel, kb. délután egy óra felé érkezünk meg a kikötőbe, ha ezt egyáltalán kikötőnek lehet nevezni. Igaz, hogy számos hajó parkol a közelben, de nincs móló, vagy közvetlen kikötési lehetőség. Emiatt mi is zodiakkal visszük be a csomagokat, és persze magunkat is.

A hajót Nabela Ebeid-nek hívják és az elmúlt években már számos alkalommal választottuk a különböző szafarikhoz. Hogy miért ilyen kedvelt számunkra? Három okból: a személyzet rendkívül segítőkész és alkalmas, az ellátás elképesztően jó és a búvárvezető a barátom. Mondhatnék még számos más okot is, de azzal a legtöbb hajó szintén rendelkezik. Szerencsétlen módon, sajnos a reptéren derült ki, hogy a vezető mégis más lesz, a barátomnak egy tárgyalásra kell mennie, emiatt nem hajózhat ki. Az új vezetőnket, akit nem ismerek, Osam-nak hívják és első látásra nagyon szimpatikusnak tűnik.

A welcome drink elfogyasztása után közösen megtartjuk a hajó briefinget, mely a megszokott, első tájékoztató egy szafari hajón. Szokások, szabályok, vízhasználat, étkezések és egyéb tudnivalókkal ismerkedik meg ilyenkor a búvár. Ezután jön a szobák, illetve kabinok elfoglalása, felszerelések kikészítése, egyéb pakolászás. A maradék időt már többnyire pihenéssel, étkezéssel és beszélgetéssel töltjük a nap folyamán. Valamikor éjszaka, félálomban arra ébredünk, vagy talán azt álmodjuk, hogy a hajó elindul. Ez nagyjából éjfél körül történhetett és a következő élmény már a harangszó, amellyel ébresztenek bennünket. Reggel fél hét van és fél éjszaka hajóztunk észak felé.

Negyedóra múlva már kezdjük is az első merülés előtti briefinget. A hely neve El Sahr. Nem különösebben ismert hely, a safagai régióban található, de check dive-nak tökéletes lesz. Két csoportra osztjuk a búvárokat, egy kezdőbb és egy haladóbb csoportra. Most is sok idő elmegy a kisúlyozással, mint ahogy ez lenni szokott az első merülés előtt általában. Lassan lejutunk a víz alá és először a zátony mellett haladunk, amíg a csoport kissé összeszokottabbá válik és a párok már képesek egymásra is figyelni. Kissé déli irányba fordulunk és leereszkedünk tizenhét méterig. Egy kisebb blokkokból álló korallkert felett haladunk egy darabig. Nagyon sok a bohóchal, kisebb nagyobb anemónákban általában párban ficánkolnak. Elidőzünk némelyiknél. Több kisebb gömbhalat is látunk, ahogy próbálnak elbújni előlünk. A következő látnivaló egy pettyes rája, egy agancs korall alatt rejtőzik. Fordulunk északi irányba és most nagyobb korall dombok közötti kanyonokban haladunk és többször is kissé irányt váltunk. Itt kissé rosszabb a látótávolság, viszont sokkal színesebbek a korallok és több a hal is. Érezhetően felerősödik az áramlás, emiatt visszafordulunk és egy kissé más útvonalon haladunk a hajó irányába. Egy helyen feltűnően sok tűzhalat láthatunk, itt is kissé elidőzünk azok kedvéért, akik először vannak a Vörös-tengerben merülni. Újra a déli oldalra kerülünk és mivel egyedüliként horgonyzunk a zátonynál, most keresgetni sem kell a hajónkat.

A reggeli elfogyasztása után szinte azonnal elindul a hajó a második merülőhelyre, mely egy jutalom merülés a déli behajózás miatt. Ha Hurghadából indultunk volna, akkor nem láthatnánk most a Vörös-tenger második leghíresebb roncsát a Salem Express-t. A Salem Express története

Közvetlenül a roncshoz kötünk le és a közepes áramlásban a kötélen érkezünk a hajó 10 méteres mélységben fekvő felső oldalához. Mivel a hajó viszonylag nemrég süllyedt el, a felületét még kevésbé nőtték be a korallok és más szesszilis élőlények. Mivel majdnem a hajó első egyharmadánál vagyunk, máris átúszunk a valaha volt fedélzet oldalára és süllyedünk lejjebb, illetve egy kissé távolabb helyezkedünk, hogy amennyire a látótávolság csak engedi, teljes egészében láthassuk a hatalmas méretű, impozáns komp fedélzeti részeit. A hajó törzse, a híd, a kémények és a rádió árboc tökéletes, sértetlen állapotban maradt fenn. Közelebb húzódva az össz látványt nyújtó élmény után, bevilágítunk a hatalmas kapitányi hídra és az alatta található sok ablakkal ellátott egyéb helységekbe. Már csak halak és kisebb élőlényeket láthatunk többnyire, a berendezések sajnos többnyire a fosztogatók kezére kerültek. Lejjebb erszkedünk majdnem 30 méterre és elhaladunk a mentőcsónakok és számos hullámlemez tábla felett, melyek a tatfedélzetet árnyékoló tető maradványai. Feljebb emelkedünk a kéményekhez, árbócokhoz és ismét bevilágítunk az ablakokon a hajótest belsejébe. Minden berendezés összeborulva, felismerhetetlen káoszban hever szanaszét. Lassan elhaladunk a valaha fedett fedélzeti részeknél és a hajó farához érünk. Befordulva a farrészhez meglátjuk a hatalmas nyílást, mely valaha a járművek be és kijutását szolgálta és alatta a fenéken a lenyitható rámpát. Felkapcsolva a lámpáinkat lassan beúszunk és mindannyiunkon, akik ismerik a hajó tragédiájának részleteit, ismét kis szorongás vesz erőt. Óriási raktérbe kerülünk és lefelé nézve egy felborult teherautó alvázát szemlélhetjük meg. Kissé tovább haladunk, és itt a valaha több részre osztott raktér, jelenleg emeletekre változott az oldalfekvés miatt. A látvány szívszorító. Megszámlálhatatlan mennyiségű személyes poggyász hever mindenhol. Amelyik már szétázott, abból külömböző ruhadarabok bukkannak elő tömegével, majd kisebb és nagyobb kerékpárok, talicskák és egyéb kerkes járműveket látunk egymára borulva. A sokszáz utas nagyobb méretű személyes holmiját rejti a raktér szinte mindenütt. Végig éreve az első szinten, még két emeletet járunk végig hasonló látványban részesülve. Az egyik helyen három, egészen jó állapotban maradt személyautót találunk, melyből az egyik a kerkein áll jelenleg is. Emelkedünk és lassan kiúszunk egy oldalsó raktér ajtón, mely a hajó felső oldalára nyílik. Még kell pár perc, hogy a megrázó élmények hatása megkopjon és figyelhessünk másra is. Előre úszunk a közepes erősségű áramlásban, szorosan a hajó oldalához símulva és megnézzük az ütközéskor keletkezett nyílást az orr résznél, mielőtt visszatérnénk a saját hajónkra. Már senki nem bánta az öt órás buszozást, ami lehetővé tette a Salem Express megmerülését. Kevesebb lett volna a túra, ha ezt nem láthatjuk.

Hajózunk tovább észak felé a következő merülőhelyhez, mely a hurghadai régió leghíresebb és legszebb helye, Gota Abu ramada. Mivel délután van és a nap nyugatról süt, ezért értelemszerűen a nyugati oldalt merüljük. A hajóval a dél-nyugati oldalon kötünk le, szinte pont a cápa felett. Ez egy egészen különleges cápa, ugyanis műanyagból van. A HEPCA Tengeri Természetvédelmi Szervezet telepítette ide pár évvel ezelőtt a cápa védelmi program keretében. Tehát itt kezdjük a merülést és miután szemügyre vettük a hatalmas jószágot, tartunk nyugati irányba az első nagyobb koralltoronyhoz, mely a főzátony dél-nyugati oldalán helyezkedik el. Nem véletlenül nevezik a zátonyt még akvárium-nak is. Itt valamiért sokkal nagyobb a halgazdagság, mint más zátonyoknál és természetesen ez most is így van. Ahogy elérjük a koralltornyot, csak úgy hemzseg az élővilág. Színes halak sokasága kering körülöttünk, miközben megkerüljük a blokkot. Közel helyezkedve, nyílásokat láthatunk, melyeken benézve mindig találunk valami érdekeset. Több helyen is tűzhalak lapulnak az agancskorallok alján, néha a tetején. Többféle sügérrel is találkozunk, némelyik nagyon vigyáz a tisztes távolságra. Elhagyjuk az első blokkot és átúszunk a másodikhoz, melynél nagyon hasonló a látvány. Több helyen is látunk bőrőndhalat a homokban hasalni, illetve kisebb rályákat is. Közepes napólen hal közeledik felénk, de el is fordul mielőtt lefényképezhetnénk. Közelebb úszunk a főzátonyhoz és indulunk visszafelé. Itt nagy beugrók vannak a korallfal oldalában és ide behúzódva, szinte mozdulatlanul állnak százával a sárga színű bajúszos halak. Ahogy beúszunk közéjük, szépen lassan körbevesznek benünket. Még két hasonló mélyedés következik és ezekben is hasonló élményben van részünk. Az az érzése a búvárnak, mintha a Vörös tenger összes hala ehhez az egy zátonyhoz gyűlött volna össze.

Ismét reggel hajnal van, alig hogy felkelt a nap, de mi már kászálódunk be a zodikba és máris indulunk a zátony keleti oldalára a Gota Abu Ramada East-hez. Egy magas karcsú koralltoronynál kezdjük a merülést, egyenlőre, szerencsés módon csak magunkban. A fény még kevesebb a szokottnál, túl éles szögben érkezik és így legalább megfigyelhetjük az élőlények "ébredését". Az első pecekben kissé kihaltnak tűnő zátony szinte pillanatok alatt megelevenedik, egyre több élőlény tűnik fel mindenütt körülöttünk. Kissé távolabb haladunk a főzátony mellett és egy ritka szép korallkertben kanyargunk hol jobbra, hol balra, éppen ahogy a látnivaló kívánja. Minden egyes kisebb korallblokk egy külön kis életközpont. Lent a homokban pettyes rája hasal, vagy egy kisebb-nagyobb bőröndhal, az alsó részén a korallokon kisebb sügérek figyelnek nagy szemekkel, a blokk tetején a keménykorallok közé hol bebújva, hol kissé felemelkedve egészen apró kis halak vonják burokba az egész korallblokkot. A fejünk felett tonhalak haladnak el többször is kisebb csoportban, az ezüstös oldalukon mint egy tükörben csillan meg többször is a felkelő nap fénye. Többször is találkozunk ritka nagy méretű papagájhallal. Valamiért még nem éhesek, a szokásos korallharapdálás helyett sebesen haladnak el mellettünk. Két barrakudát pillantunk meg a fejünk felett, egy nagyobb és egy kisebb, csak szemlélődnek ráérősen. Visszahúzódunk a főzátony közelébe. Itt már teraszos az oldala és hatalmas agykorallokból épül fel. Az élővilág egyre zsúfoltabb, bár már búvárok is jönnek szemből, de a halakat ez sem zavarja. Tenyérnyi, ezüstös, dülledtszemú halakból nagy rajok lebegnek több helyen is. Ugyez vonatkozik több más fajta halra is, nagy rajokba tömörülve várakoznak, mint ha tudnák, hogy mi pont ezt szeretnénk. Még ennél is remekebb a megszámlálhatatlan egyedszámból álló bébi barakuda raj a fejünk felett. Lassan körbe-körbe mozognak, szinte elszédülünk, ha sokáig nézzük. Pillangóhalak kisebb csoportjával találkozunk, majd a hajóhoz közelítve már a zátony déli oldalán, az előbb már említett halfajtákból egyre több és több gyülekezik a teraszos zátony oldalában. Ebben az élő akváriumban még az sem zavarja az élőlényeket, hogy közben folyamatosan gyülekeznek a hajók a feszínen.

Haladunk a hajóval tovább észak felé és egy sok éve ismert és nagyon kedvelt zátonyt ejtünk útba. Umm Gamar, mely a Hurgahada régió legészakibb merülőhelye, egy hosszúkás formájú zátony az egyik oldalán egy leszakadással, melyet csak egy párkány szakít meg. Ez a párkány és mellette a meredek zátonyfal nyújtja a látnivalókat. A zodiak felvisz bennünket a keleti oldalra és közel a falhoz kezdjük a merülést. Lassan leereszkedünk 24 méterre és lassan sodródunk a gyenge áramlással. A párkány alig lejtős, homokos alján nagyobb korallblokkok láthatók. Megkerülünk néhány ilyen bokkot és még jó néhány nagyobb legyezőkorallt is. Ezekből itt számos látható és hatalmas méretükkel impozáns látványt nyújtanak. Kissé tovább haladva belebotlunk egy nagyobb murénába, majd számos pettyes ráját láthatunk a blokkok körül. Az egyik ilyen koralltornyocska külső oldala félig nyitott és belül egy nagyobb üreget látunk kitöltve üveghalak ezreivel. Az üreg belső és külső szélein barnás-bordós színű gorgóniák teszik még különlegesebbé a látványt. Néha kinézünk a kékbe, hátha látunk valamilyen nagyobb halat is, hisz pár tíz méterrel kijjebb a mélység már több, mint száz méter. A sokadik ilyen kinézéskor, néhány egyedből álló, hatalmas méretű tonhalakat pillantunk meg. A következő szakaszon még több alakalommal is látunk murénákat és az egyik korallon kiszúrunk egy méretes skorpióhalat is. Valamiért már legalább öt éve nem merültem ezen a helyen, így még nagyobb élmény volt számomra.

Több órás hajózás következik a nem túl csendes tengeren. Nem igazán lehet fekvésen kívül bármit is tenni, annyira mozog a hajó oldal irányba is. Szerencsére a kellemetlen dolgoknak is vég szakad egyszer és megérkezünk a következő zátonyhoz, mely alkalmas a mai harmadik merülésre. A neve Angush, és nem igazán ismert a hely a Vörös tengeren. Hurghadából és Sharm-ból is egyformán messze esik, így csak néhány szafarihajó látogatja esetenként. A késő délutáni nap ilyenkor novemberben már nagyon éles szögben süt, igyekeznünk kell, hogy még világosban legyen a merülés. Már azonnal az elmerüléskor kiderült, hogy a látótávolság valamiért nagyon rossz. Alig látunk az orrunkig, de azért hátha lesz valami váratlan látnivaló. 18 méteren kezdünk és haladunk nyugati irányba egy korallkert felett, mely közvetlen a zátony mellett húzódik. A megszokott látványban van részünk, apróbb halak, kisebb, színes blokkok alattunk és számos bohóchal "telepet" is látunk. A zátony sarkánál kijjebb kell úsznunk egy távolabbi, innen nem látható korallkerthez. Nem könnyű tájékozódni látótávolság nélkül. Ahogy elérjük a keresett helyet, máris intenzívebb az élővilág. Valami sötét folt mozog lassan kissé távolabb. Egy darabig nem tudjuk kivenni, de lassan egy megtermett napóleon hal közeledik felénk. Későn észlel bennünket, ezért egész közel jön és aggódva forgatja nagy szemeit, közben tesz két kört körülöttünk. Lassan teljesen besötétedik, már alig lehet látni, emiatt visszakanyarodunk a hajó alá.

Ismét hajnalban indult el a hajó, félálomban érzékeltük csak a mozgást. Hat előtt a szokásos harangszóra ébredünk. Már lekötöttünk az Abu Nuhas zátony déli oldalához. Az első merülésünk az egyik kedvencemnél, a Giannis D. nevü roncsnál lesz. A Giannis D. története Zodiakkal evickélünk fel az északi oldalra a hullámok között. Az elmerülés után teszünk egy kört a hajó körül, mely kissé az oldalára dőlve fekszik a 21 méteres fenéken. Számos része nagyon jó állapotban van, kivülről is impozáns kinézetűnek mondható. Alulról, a kapitányi híd alatti szinten úszunk be a roncsba. Erősen felfelé kell mozognunk a megdőlt hajóban. Mindjárt a WC mellett haladunk el, melyben benne van a kagyló még a helyén. Elfordulunk jobbra és egy nagyobb helységben vagyunk, melynek kerek ablakain csóvaszerűen érkezik a kék színű fény. Itt elidőzünk kissé, majd ismét jobbra fordulva egy ajtón át a gépház lépcsőházába érkezünk. Lassan ereszkedünk a fémlépcsők között egészen a dízelmotorokig. Nagyon jó állapotban vannak és a helység is elég nagy ennyi búvárnak egyszerre. Felfelé nézve, a nyílásokon beáramló kékes fény megcsillan a folymatosan körbeúszó tenyérnyi méretű halak oldalán. Lassan emelkedve a halraj körbevesz bennünket és nem úsznak ki ijedten a nyílásokon. Egy emelettel feljebb kerülünk és úszunk vissza a kapitányi hídra. Már csak egy a kormánykereket tartó oszlop maradt meg, egyébként a helység teljesen üres, ha nem számítanának a bent tartózkodó különböző halak. Eljött az idő, hogy kiússzunk a hajóból és emelkedjünk. A legfelső felépítmény már egészen sekély mélységben van, itt még teszünk egy kört és emelkedünk a dupla árbócszerű fémszerkezeten a bizotnsági megálló szintjére, majd a felszínre.

A második roncs a zátonyon a Carnatic, mely legalább olyan híres, mint az előbbi volt. A Carnatic története Ismét zodiakkal közelítjük meg a szokásos módon a roncsot és csak alig kell tovább mennünk az előző helynél. Leerszkedünk 27 méter mélyre, mely a roncs legmélyebb pontja. A hajó középső része teljesen széttört és szétszóródva, szinte felismerhetetlenül fekszik a homokban. Először a hátsó részt vesszük szemügyre. A valaha fa felépítmény napjainra teljesen elkorhadt, így a fémgerendázaton keresztül beáramló fény miatt lámpa nélkül is behatolhatunk. Elég nagy a hely, nem kell félni a beakadástól. A leglátványosabb rész a kazánok, melyek még most is jól kivehetőek. Egyéb más gépészeti dolgok is vannak szép számmal, de ezeket nem ismerjük fel, benőtték már a korallok. A valaha volt szállítmányból is csak nehezen felismerhető darabok maradtak. Átúszunk a hajó orr részéhez, mely hasonlóan nyitott. Itt is csak sejteni lehet a berendezések eredeti funkcióját. Előre jutunk egészen az orr részbe és felderítjük a belső részt. A gerendázaton lágykorallok telepedtek meg, kissé olyan hatása van, ahogy kifelé nézünk mint egy lugasnak. Mivel elég mélyen vagyunk, sajnos hamar elfogy a no deko időnk, így lassan emelkednünk kell a biztonsági megálló szintjére, miközben távolabb húzódunk a roncstól, hogy az egészet egyben is láthassuk, mielőtt felérünk a felszínre.

Mai harmadik merülésünk is egy roncs lesz, mely nem kevésbé ismert, mint az előző kettő volt. Chrisoula K-nak hívják és alig távolabb feszik az előzőektől. A Chrisoula K története A szokásos módon jutunk fel a zátony északi oldalára. Hatalmas volt a hajó mérete, ezt azonnal megállapíthatjuk, ahogy leérkezünk a hajó közepe táján a legmélyebb pontra. Úgy döntünk, hogy a kevésbé látványos hátsó részt csak felülről és kívülről nézzük meg a merülés vége felé, ezért előre felé haladunk és teszünk egy kisebb kört a fedélzeti felépítmények körül. Visszaérkezve a sérült részhez, behatolunk a hajó belselyébe. A rakomány, a kötegbe rögzített padlólapok, még mindig szép szabályos rendszerben vannak elhelyezve a raktér legtöbb részén. Szerencsére mellette van bőven annyi hely, hogy a búvárok egymást követve kényelmesen elférjenek. Elképesztő mennyiségű járólap van a hajón, ez fogalmazódik meg mindannyiunkban. Ahogy kanyarogva haladunk a raktérben, a sok sérült oldalrész rései miatt lámpa nélkül is elég jók a látási viszonyok. Egy újabb részhez érkezünk, melyből lefelé is nyílnak ajtók. Itt szűkebb a hely, de azért tudunk haladni. Egy szinttel lejebb érkezünk a teljes sötétségbe, emiatt mindenki lámpát kapcsol azonnal. A gépházban vagyunk és két, hatalmas dizel motort látunk, mely a helység nagy részét ki is teszi. A falakon csövek, vezetékek és kapcsolótáblák láthatóak. Egy pillanatra megfedkezünk arról is, hogy a víz alatt vagyunk, annyira leköt bennünket a látvány. Még pár kisebb helység nyílik innen, de azok már üresek, ha volt is bennük valami egykoron. Kiaraszolgatunk a helységből és egy másikba jutunk, ahol már kilátni sok helyen a szabadba. A beszűrődő fényben láthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül, számos fajta hallal is megosztjuk a helységet. Egy nagyobb nyíláson keresztül az orr felé jutunk ki a belső részekből és folytatjuk utunkat a hajó orrésze felé. Kissé lejjebb ereszkedve megtaláljuk a részt, ahol ismét bejutunk egy másik raktérbe. A látvány az előzőhöz hasonló, itt is minden részt kitöltöttek járólapokkal, katonás rendben elhelyezve azokat. Egyre kisebb a hely, ezért fordulunk és a lapok feletti alacsony részen haladunk visszafelé. Kiérve a szabadba égészen előre úszunk és követjük a zátony oldalának emelkedését öt méteres mélységig. Itt is látszik bőven sérülés, amely a hajó elsüllyedését előidézte. Hiányzik pár tábla lemez a hajó oldalán, mely betekintést enged a horgonykamrába és egyéb kisebb részekbe. És ezek az utolsó pillanatok a Chrisoula K-val mielőtt a felszínre emelkednénk.

A búvártúra képei .
2008. november 4-11.

.