Szudán búvártúra 2009. március

Ötödik nap reggel ismét hatkor kelünk és ma a North Plato az első merülőhely. A zodiakokal az út valamivel rövidebb, mint délre, talán tizenöt perc lehet. A főzátony szélénél merülünk el, ahol a legsekélyebb az északi terasz. Kihúzódunk a nyugati szélére és az áramlással sodortatjuk magunkat. Kissé hasonló a táj a déli részhez, csak itt határozottabb a lejtése a terasznak. Az élővilág szintén hasonló, mindjárt az elején ezüstösen csillogó tonhal raj közelít felénk, lassan haladnak, könnyű őket lefotózni. Nagyobb méretű barrakuadákból álló rajt pillantunk meg tőlünk jobbra. Lassan haladva nagy kör formációt vesznek fel. Rajtuk is ezüstösen csillog a felkelő nap fénye. Egy másik csoport jóval kijjebb úszik a faltól, pöröly cápát remélve. Mi tartunk tovább észak felé, a legmélyebb részhez. Egy közepes napóleon hal érkezik szemből, tisztes távolságot tartva kikerül bennünket. Hiába kémleljük a mélyebb vizet, nem látunk cápát. Felúszunk a plató tetejére és lassan, szemben az áramlással elindulunk visszafelé, miközben jobbra-balra kitérőket teszünk. Itt is nagyon sok a lágykorall és velük arányba rengeteg a kisebb hal körös-körül. Most egyedül érkezik egy óriás barrakuda, lassan úszik, és közben fürkészően néz bennünket, néha tátog egy nagyot, mint ha ásítana. Jobbra tőlünk, pont ott, ahol pár perce lefelé haladtunk, feltűnik egy szirti cápa. Sajnos csak messzebbről szemlélhetjük, pár percet késett. Elérjük a határozottan sekélyedő részt, a főzátony falát és lassan elkezdünk emelkedni, miközben jobbra tartunk. Szerencsések vagyunk, mert az előbb látott cápa ismét felbukkan és most alaposabban szemügyre vehetjük. Ismét kifordulunk a nyugati oldalra és öt méteren még megteszünk egy kis távolságot, mielőtt a zodiak felvesz bennünket.

A Shaab Rumi-nál az utolsó merülésünk ismét a South Plato, vagyis a déli terasz. A hajót elkötik és kiállunk vele a közelbe, így csak pár percet kell zodiakkal hajózni. A keleti oldalon, még a terasz előtt ugrunk vízbe, mert erős áramlásra számítunk. Így lesz bőven idő lesüllyedni, még mielőtt a teraszhoz érünk. A többi csoport ismét a mélyebb vizet célozza meg pöröly cápa reményében.

Mi maradunk a plató közelében és tartjuk a huszonöt métert. Érdemes volt így tenni, mert máris egy szirti cápát pillantunk meg tőlünk jobbra. Közelebb húzódunk a teraszhoz, és kissé felúszunk a szélére. Azonnal egy nagy barrakuda rajt látunk meg kissé arrébb és magasabban. Most is köröznek lassan. Mivel gyengébb az áramlás, mint számítottuk, tudjuk tartani ezt a pozíciót, mert számítunk további cápák megjelenésére. Nem kell még egy percet sem várni, és máris érkezik egy újabb példány, mely lassan a párkány szélénél elúszik mellettünk. Most már le is térdelünk a homokba további cápák reményében. Vélhetően ezek ugyanazok a példányok, melyeket tegnap is láttunk. Hol jobbról, hol balról érkezik egy-egy közülük, néha egy kicsit lejjebb, néha éppen a fejünk felett elhaladva. Egyik másik bizonytalanul nézi a kilélegzett buborékainkat, de legtöbb esetben nem zavartatják magukat miattunk, kiválóan lehet fotózni őket. Sajnos ismét elfogy a no dekó időnk, emiatt el kell hagynunk a helyszínt, pedig órákig is elnézegettük volna őket, ha lehetne. Megkerülünk egy nagyobb sziklatömböt, melynek tövében most is ott várakozik egy raj pettyes nyúlhal. Középre kanyarodunk és közelítünk ismét a nagy barrakuda rajhoz. Kis változásokkal szinte állandóan itt köröznek, hol szűkebb, hol nagyobb körben. Lassú mozgásuk lehetővé teszi, hogy megannyi szép fotót készítsük róluk. A falhoz közelítve még egyszer találkozunk egy tonhal rajjal, úgy tűnik, megosztják ezt a területet a barrakudákkal. Felemelkedünk a biztonsági megálló szintjére és kihúzódunk a keleti oldalra, ahol majd a zodiak felvesz bennünket.

Alig hajózunk egy órát a következő helyhez, melynek neve Shanganeb. Egy világítótorony van a tenyérnyinek látszó zátony tetején, de valójában ez egy hatalmas lagúna, csak a hajókról ez nagyon nem látszik. Még van majdnem egy óránk a következő merülésig, ezért engedélyt kapunk, hogy kimenjünk, illetve kivitessük magunkat a világítótoronyhoz. Nagyon sok lépcsőn kell feljutnunk a tetejére, de végül is megéri a látvány miatt. Az egész lagúnát és az azt körülölelő korall atollt egyben lehet látni. A merülőhely kissé hasonló az előző, déli platóhoz. A főzátony nyugati sarkánál szállunk vízbe és lesüllyedünk tizennyolc méterre, ahol elérjük a terasz szélét. Az áramlás kissé keletről jön, emiatt közel kell úsznunk a korallokhoz, ha nem akarjuk, hogy levigyen bennünket a zátonyról. Haladás közben gyakran kifelé nézünk a kékbe, mert a helyi vezető szerint jó esélyünk van itt is cápát látni. Közben egy nagyobb bőröndhal nyugalmát zavarjuk meg a közeledésünkkel. Balra tőlünk pár méter magas korall oszlopok állnak, melyek körül millió kishal úszkál a nagyon színes lágykorallok között. Egy fekete, számomra ismeretlen halraj közeledik felénk, majd elúszik mellettünk. Már a terasz közepénél járhatunk, mikor nagy csapat barrakuda közeledik felénk. A szokásos lassú körbeforgást alkalmazzák most is és közben egyre távolodnak tőlünk. Közben egy úszó muréna zavarja meg a mélázásunkat, ahogy keresztezi utunkat. Elérjük a plató belső felét, és lassan egyre feljebb emelkedünk. Figyelmesen nézegetünk minden irányba, hátha az utolsó pillanatokban még meglátunk valami nagyobb testű élőlényt. Már lemondunk erről az élményről a bizotnsági megálló utolsó pillanataiban, amikor egy teknős érekezik a szintünkön a sekély vízben felénk. Kissé zavarba jön a jelenlétünktől és visszafordul, de ez nem akadályoz bennünket abban, hogy gyönyörködjünk benne.

A hajó már hajnalban elindult az utolsó merülőhelyhez, melynél az utolsó merülési napunkon kettőt is fogunk merülni. Még a két merülés is igencsak kevés, hogy teljes egészében felderítsük a szudáni vizek legnagyobb és leghíresebb ronccsát az Umbriát. Az Umbria történetét részletesen megismerheted itt.

Fél hétkor már csusszanunk is a vízbe a zodiakból a roncs felett. A hátsó résznél ereszkedünk le, és azonnal meglátjuk az egyik hatalmas hajócsavart, illetve a kormánylapátot. A másik hajócsavart betakarja a homokos fenék. Balra húzódunk és átúszunk egy hatalmas gerenda alatt. A hajó a bal oldalán fekszik és a 155 m hosszú fedélzetből sajnos csak összesen húsz métert láthatunk a felkavarodott üledék miatt. A hajó szerncsétlen módon egy homokos párkány aljában fekszik, így a közepes hullámzás is folymatosan homokot mozgat fel a fenékről és rontja a látótávolságot. Gyönyörködünk a hátsó fedélzet szépségében és a hajó monumentális méreteiben. Rövid idő múlva beúszunk egy nyíláson a hajóba, és azonnal lámpát kapcsolunk. A járat nem mondható szűknek és a látótávolság is elfogadható belül. Többször is elkanyarodunk és hol nagyobb, hol kisebb helységekbe kerülünk, de itt még nincs jelentős látnivaló számunkra, csak a roncsokban megszokott kábelcsatornák, bordázat és csövek. Beérünk egy nagyobb raktérbe, és itt már van bőven rakomány. Különböző méretű bombák vannak sorba rendezve és rögzítve minden oldalon. Jól kivehető minden forma, az mebernek az az érzése, hogy kis tisztítás után ezek még használhatóak is lennének. Továbbhaladva hamarosan egy lépcsőházhoz érkezünk, itt már van fogalom bőven, szemben is érkeznek búvárok. Vaslépcsők és korlátok között tekergőzünk és ismét egy másik raktérban találjuk magunkat. Cementes zsákok ezrei sorakoznak egymásra rakva szabályosan elendezve mindenütt a raktérben. Bár ezek már nem cementes zsákok, hanem inkább beton zsákok. Egy kisebb nyíláson egy másik raktérben érkezünk, talán valamiféle szerviz lehetett ez a hajón a holmikból ítélve. Egymáshoz rögzített gázpalackokat is látunk több kötegben, nagyon hasonlóak a láng-hegesztéshez használtakhoz. Kifelé tartunk a roncsból, mert eléggé fogytán a levegőkészlet és a no deko idő is megfogyatkozott eléggé. A külső, fedélzeti részen egyre feljebb emelkedünk és haladunk vissza a hajó farába. Sekély mélységben denevérhalak raja kísér bennünket. Átbújunk néhány vas traverz alatt és az utolsó perceket már a fedélzet jobb oldali korlátjának magasságában töltjük el.

Majdnem három órás felszíni idő után érekzünk ismét az Umbria roncshoz, hogy fojtassuk a felfedezését ott, ahol abbahagytuk. Most a hajó felénél kezdjük az elmerülést. Leereszkedünk és behatolunk az egyik raktérbe, melynek hatalmas nyílása van. Jobbra tőlünk temérdek borosüveg borítja az aljzatot. Egyet sem látunk, melyben dugó, illetve bor lenne. A dugók vélhetően elkorhadtak és emiatt üresek az üvegek. Beljebb ládákban kábelkötegeket találunk, majd később rengeteg dunsztos üveget. Ezek is üresek, tartalmuk eltünk az idők alatt. Átjutunk egy keskenyebb részbe és kanyarodnunk, illetve kissé emelkednünk is kell. Lassan kivesszük a formákból, hogy megtaláltuk a Fiatokat. Egymás mellett három nagyon hasonló autó maradványai. Gyönyörűek lehettek új korukban, lekerekített formák, nagy, külső lámpabúrák, stílusos hűtőrácsok. Bevilágítva a belsejükbe még láthatóak a műszerek, a sebességváltókar és a kézifék maradványai. Az ülésekből csak a rugók és a fémváz maradt meg, a hátsó-külső felrögzítésű pótkerékből is szintén csak a fele látható. Fantasztikus látványt nyújtanak az autók és emiatt sok időt töltünk el a megnézésükkel. Haladunk a hajó orra felé, és továbbra is belül maradunk a roncsban. Ismét egy raktérbe kerülünk és megint hatalmas méretű bombákat találunk egymásra rakva szép szabályos sorokban. Az oldalfekvés miatt a kisebb méretű lőszerek a raktér alsó részében gyűltek össze. Szinte minden fajta lőszert láthatunk az egészen kicsi kézifegyverbe valótól a hatalmas repülőbombáig. A géppisztoly lőszerek kisebb dobozokba csomagolva, félig kinyílt állapotban fekszenek szanaszét. Kisebb fadobozokban, egy oldalon nyitottan, szintén valamilyen lőszert találunk, majd alaposabban megszemlélve rájövünk, hogy ezek detonátorok, nem lőszerek. A sok búvár tapogatásától már szinte fémtiszták a végeik. Sajnos eljött az idő a kiúszáshoz. Nagy gerendákkal övezett a raktér nyílása, könnyedén kijutunk valahol a hajó első egyharmadánál. Kissé emelkedünk és haladunk előre. Elérünk a csörlőkig, itt is kicsit időzünk a látnivaló miatt, majd megyünk tovább. Megérkezünk a hajóorrba. Gazdag élővilág övezi ezt a részt, egymást kerülgetik a halrajok, nagyon látványos a műsor. Megszemléljük a horgonyláncot és fordulunk visszafelé. A korlát vonalában haladunk és többnyire lefelé nézve szemügyre vesszük a hajó teljes fedélzeti részét, ahogy lassan haladunk a fara felé. Nagyon impozáns a látvány és sajnáljuk, hogy legalább még egyet nem merülhetünk a roncsnál. Talán a hajó közepénél járhatunk, mikor egy óriás barrakudát pillantunk meg velünk egy magasságban. Lassan közeledünk felé, és csak egészen közelről állapíthatjuk meg az igazi méretét. Ekkorát még eddig soha nem láttunk, valóban óriás barrakuda. Nem törődik velünk egészen közelről sem, néha kitátja a száját hatalmasra és néhány másodpercig nyitva is tartja. Egy közepes sárgadinnye beleférne a szájába így nyitott állapotban. Hamarosan elérjük ismét a hajó farát és még kihasználjuk azt a kevés időt, amelyet a levegőkészletünk csak megenged számunkra, hogy kapcsolatban maradjuk még pár percig ezzel a lenyűgöző hajóronccsal, mielőtt végleg elhagyjuk. És nem csak a roncsot hagyjuk el sajnos, de elhagyjuk a teljes szudáni régiót is azonnal a merülés után.

És valóban, szinte fél órán belül a hajónk lassan megindul Port Sudán kikötője felé és búcsút intünk a gyönyörű merülőhelyeknek, viszont elmondhatjuk, hogy elképesztő élményekkel lettünk gazdagabbak a búvártúra során.

A víz alatti élményeink ugyan valóban véget értek, de másnap reggel még kihasználva a délutáni gépindulást, busszal ellátogatunk Suakin romvárosba. Csak alig egy órát haladunk déli irányba az egyetlen úton, a tengerparton. A forgalom elég nagy, főként teherautók jönnek-mennek áruval megrakodva az úti céljuk felé. Jobba a sivatag szélén rendszeresen látunk tevekaravánt és kisebb beduin településeket. Egy piacnál kanyarodunk le az útról és egy szűk, homokos úton araszolunk előre az embertömegben, illetve a szorosan egymás mellé épített bódék között. Néhány perc múlva megérkezünk a piac végéhez és egyben a végállomásunkhoz. Forgatjuk a fejünket, de nem látjuk azt, amiért jöttünk. Egyelőre nem, de pár perc múlva kapunk egy helyi vezetőt és gyalog indulunk tovább egy hatalmas kapuig, mely mögött rejtőzik a valaha volt kikötőváros. Az 1700-as években még virágzott Suakin kikötőváros és kisebb kereskedelmi központként is funkcionált. Később, ahogy a hajók mérete egyre növekedett, a kikötő vízmélysége már nem tette lehetővé a nagyobb hajók bejutását és ez a város lassú halálához vezetett. A mára már többnyire romos és összedőlt házak, épületek mindegyike a szomszédos zátony tetejéről fejett korallokból épült. A köveken jól kivehetők a fossiliák, ahogy közelebbről megnézzük őket. Homokos, keskeny és kanyargós utcákon haladunk a tűző napon. Mindkét oldalon félig, vagy teljesen összedőlt épületek, melyek zöme lakóház lehetett valaha. Egy központi kisebb térre érkezve megtaláljuk a legfontosabb épületeket. A vámudvar, ahová a hajók elsőként kikötöttek és az áru után megfizették az adót. Mellette egy kormányhivatal épülete, melynek bejáratánál még kit vannak a címerek is. A másik oldalon egy kisebb muszlin templom, a megszokott magas és keskeny toronnyal. Még számos fontosabb épületet láthatunk az utcácskákon tovább kanyarogva, de a legérdekesebb élmény mégis az, hogy egy második, a falu vége felé található templomtoronyba fel tudunk menni, ugyanis a befalazott bejáratot valakik részben kibontották. A toronyból, ahonnan több száz éven át naponta többször megszólalt a müezzin, az egész kisvárost egyszerre látni lehet. Nem csak a panoráma különleges innen fentről, de a hangulat, melyet a város kelt bennünk, az igazán egyedi.
Ezzel, a romváros nyújtotta egyedi, és a víz alatti abszolút meghatározó élményekkel búcsúzunk Szudántól, miközben pár órával később a gépünk a magasba emelkedik velünk Kairó felé.

Szudán Búvártúra képei

.