
Pag búvártúra, Augusztus
Ez az augusztusi adriai búvártúra már hagyományosnak mondható, és a szerkezetét, illetve programját tekintve sincs túl sok változtatásra szükség az előző évekhez képest. A program többféle lehetőséget kínál a búvároknak és tanulóknak egyaránt. Lehet alap búvár tanfolyamot végezni és azt kiegészíteni néhány élmény merüléssel, lehet "csak" rengeteget merülni a legszebb helyeken, de lehetséges a behatolásos roncsmerülő búvár tanfolyamot és a mélymerülő búvár tanfolyamot is elvégezni, vagy csak egyszerűen nyaralni a kísérőknek.
'B' program, rövid búvárkodás: Gondoltunk azokra is, akik
a búvár nyaralásuk alatt több időt szeretnének eltölteni a családjukkal. Ebben az egy hetes programban 6 fizetett hajós merülésen vesz részt a búvár a hét három, előre megjelölt napján. A többi napot pihenéssel, kirándulással töltheti. A tavalyi augusztusi búvártúra képei
'C' Program, búvár tanfolyam és búvárkodás: A tavalyi évben már kipróbált és bevált módszer szerint, az a búvár tanuló, aki az Adrián szeretné a búvár tanfolyam vizes képzéseit elvégezni, megteheti ezt az egyhetes program első három napján. A további napokon, mint már végzett és igazolvánnyal rendelkező búvár, hajós merüléseken vehet rész a többiekkel együtt, bár még természetesen a búvár oktató támogatásával. Ezzel a komplett programmal nem csak búvár lesz a tanulóból, de a további három napon végzett hat hajós merülés alatt megfelelő gyakorlottságra is szert tud tenni, mellyel egy pár hónapos kihagyás sem okozhat gondot később. És akkor még nem beszéltünk a rengeteg különleges élményről, melyekben a merülés alatt részesül a frissen végzett búvár, és arról sem, hogy egyedi módon a három merülési napra a felszerelés bérlet is féláron van számára!
'D' program, Roncs és Mélymerülő búvár tanfolyam: Ez az egyhetes program két felfrissítő parti merüléssel kezdődik, majd
a két búvár tanfolyam elméleti képzése kerül lebonyolításra szerdán. A további napokon a tanfolyamok vizes programjaira kerül sor. Az a tanuló, aki kísérővel érkezik, csak szerdán kell, hogy egész nap távol legyen a partnerétől, családjától. A többi napon a programok, csak néhány órát vesznek igénybe, a többi idővel a tanuló rendelkezik. Amennyiben valaki szeretné a roncs és mélymerülő búvár tanfolyamokat elvégezni, de nem tud egyéb okokból egy hétre jönni, úgy annak megpróbálunk csak öt éjszakára szállást találni, de ez egy nagyon bizonytalan tényező. A búvártanfolyam részletei
Hogy a fenti programokra miért éppen a Pag sziget lett kiválasztva? Elsősorban mert a legbeváltabb és talán a legnépszerűbb helyszín ezekre a programokra. Hogy így van, ez több dolognak is köszönhető. Például, a sziget elérése Budapestről alig öt órát vesz csak igénybe, a határtól pedig csak három óra autózás. A merülőhelyek minősége adriai viszonylatban a felső kategóriába sorolhatóak és nyaralóhelynek is elsőrangú a Stara Novaljai homokos öböl a hangulatos tengerparti sétányával, éttermeivel. A búvár tanfolyamok lebonyolításához kiépített platform és egyéb feltételek adottak. A mély és roncs búvár tanfolyamokhoz rendelkezésre áll a megfelelő merülési helyszín úgy, mint 50 m-es mélység látnivalóval és több behatolásra is alkalmas roncs. 2009 júliusi búvártúra képei

A merülőhelyek zöme a 10 km hosszú Lun félsziget északi falánál található, melyekhez a hajózás alig 5-10 percet vesz igénybe. Meredek sziklafalak aláhajlásokkal, víz alatti dombok és kanyonok, barlangok, üregek és látványos roncsok jellemzik leginkább ezeket a vadregényes helyeket. Ezernyi hasadék és üreg található a merüléseknél, melyekben szinte miden esetben megbújik valamilyen élőlény. Tavaly szerencsés módon macskacápát és ezüstös congert is láthattunk ezen üregekben. A sziklafalakat különböző fajta szivacsok, gorgóniák és moszatok borítják. A falak párkányain jellemzően találunk méretes sziklahalakat, a hasadékokban polipokat és ha időnként felfelé nézünk, láthatunk a napfényben ezüstösen csillogó halrajokat. A figyelmes búvár biztosan talál többféle házatlan csigát, kakashalat, vagy a fenéken mászó szivárványos morgóhalat. Az éjszakai merüléseknél szinte minden esetben láthatunk csikóhalat, lepényhalat és tintahalat. Még nem említettem a különleges amfora rakományt, melyet, ha az időjárás engedi kár lenne kihagyni. Hogy mindezen szépség bizonyítást nyerjen, látogasd meg a bázis képgalériáját, mely fotókat zömében mi készítettünk az elmúlt években.
Az elhelyezés Stara Novalja-ban van, mely a sziget észak-nyugati csücskén, egy védett, festői szépségű öböl partján található. Az apartmanok szép állapotúak, három-négy és ötfősek, melyek többsége tengerparti elhelyezkedésű, és csak 1 perc autózásra, vagy pár perc sétára van a bázistól. Apartman képek
A Blue Bay Diving Center szintén közvetlenül a parton található, saját kikötővel és két gyorshajóval rendelkezik, melyek egyenként 10-11 búvár színvonalas szállítására alkalmasak. A felszerelés tároló helyiség a parttól kb. 15 méterre található, így a felszerelés napi cipelésére nincs szükség, ezen kívül az édesvízzel történő elmosására folyóvíz is rendelkezésre áll. Mivel a merülőhelyek közel vannak, a napi két merülésre külön kihajózással megyünk ki. Így a két merülés között mindenki számára kényelmes ebédidő áll rendelkezésre, és egy kis pihenés is lehetséges. A kihajózási időpontokat mindig a helyszínen állapítjuk meg. A Nitrox töltést természetesen biztosított a bázison azoknak, akik a szükséges végzettséggel rendelkeznek. Bővebben a bázisról
A búvártúra programja
'A' program, búvárkodás:
Érkezés: Július 31-én, szombaton délután,(Aki délután 15 óráig nem tud elindulni, az csak hajnali 1 órakor induljon el, hogy csak reggelre érjen oda. Este 22 órától senkit nem talál az érkező és kénytelen az autójában tölteni az éjszakát.)
Merülések: Hétfőtől péntekig, napi két merülés hajóról,
Hazautazás: Augusztus 7-én, szombat délelőtt,
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
'B' program, rövid búvárkodás:
Érkezés: Július 31-én, szombat este 22 óráig (Aki délután 15 óráig nem tud elindulni, az csak hajnali 1 órakor induljon el, hogy csak reggelre érjen oda. Este 22 órától senkit nem talál az érkező és kénytelen az autójában tölteni az éjszakát.)
Merülések: - napi két hajós merülés a hét három napján, (pl. hétfő, kedd, szerda)
Hazautazás: Augusztus 7-én, szombat délelőtt
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
'C' program, búvár tanfolyam és búvárkodás:
Érkezés: Július 31-én, szombaton délután,
Búvár tanfolyam: hétfő, kedd, szerdán, a bázis előtt kiépített oktató vízben,
Merülések: Csütörtök, péntek, szombat, napi két merülés hajóról,
Hazautazás: Augusztus 7-én, szombat délelőtt,
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
'D' program, Roncs és Mélymerülő búvár tanfolyam:
Érkezés: Július 31-én, szombat délután,
Felfrissítő merülések: Vasárnap és hétfő, egy-egy merülés partról,
Elméleti képzés: Kedd egész nap,
Tanfolyamos merülések: Szerda, három merülés partról,
Mélymerülés: Csütörtök,
Roncsmerülés: Péntek,
Hazautazás: Augusztus 7-én, szombat délelőtt,
Jelentkezési határidő: Június 30. (ezt követően már nem biztos az elhelyezés megoldhatósága)
A búvártúra a Red Sea Boats Holidays Utazási Iroda szervezésében (MKEH engedélyszám: U-001109) indul, a búvárkodás szakmai felügyeletét az Aquanauta Búvár Centrum oktatója látja el.
.