
Ha részt veszel ezen a túrán, akkor egyike lehetsz azon egyéni utazóknak, aki egy vidám, a búvárkodást szerető baráti társaság tagjaként nagy tapasztalattal rendelkező búvároktató szakmai felügyeletével, nagy biztonságban tölthet el egy felejthetetlen hetet Szudánban. Hogy biztosan így legyen, a szolgáltatást a tájékoztató végén feltüntetett cégek biztosítják számunkra!
Szudán búvárszafari
A 2010-es év programjainak kialakításánál úgy gondoltuk, hogy egy túra biztosan nem maradhat ki, ez pedig a Szudán Búvártúra. Hogy miért? Tavaly olyan élmények értek bennünket a túra során, hogy nyugodtan nevezhetjük ezeket meghatározónak. Ha tudni szeretnéd, mire gondolok, kérlek, olvasd el az előző túra élménybeszámolóját!
A tavalyi, jól sikerült dátumválasztást figyelembe véve, természetesen idén is márciusra időzítettük a túrát. A Vörös-tenger eme részén ekkorra már többnyire szélcsendesebb az idő és a víz hőmérséklete is 26 fokos már.
A szudáni vizek búvár szempontból, a Vörös-tenger egy számunkra ismeretlen és látványosan gazdagabb része, mint amihez az egyiptomi részen szoktunk. A korallzátonyok itt szinte még érintetlenek, nincs évtizedes merülési múltjuk, nem sorakoznak egymás mellett a hajók, sőt különlegesnek számít egyáltalán, ha hajóval találkozunk valamely zátonynál és itt egészen megszokott, szinte garantált a pörölycápák és más egyéb fajta cápák hatalmas raja. Itt nem számít rendkívülinek a manta rája látványa, ami a búvárkodás egyik legkívánatosabb látványt nyújtó élőlénye. Képek a legutóbbi víz alatti élményekről.
Merülhetünk az óriási méretű Toyota autókat és kamionokat szállító hajóroncsnál, sőt a hatalmas járművekbe még be is ülhetünk. Megnézhetjük Jacques Cousteau néhai, tengeralatti kutatóállomását, a Precontinent II.-t melyet hónapokon át használtak zsilipelésre és kutatási célokra. Önmagában is akár megérne egy túrát a Szudán Thistlegormjának is nevezett olasz Umbria roncs, mely 1940-ben süllyedt el és fedélzetén láthatunk néhány épségben maradt Fiat Topolinót, teherautót, pizza-dagasztó gépet, számos személyes használati tárgyat, rengeteg bombát és egyéb különlegességeket. A végére hagytam az igazán különlegeset, a South Plato nevű merülőhelyet. Nem véletlen, hogy a túra során két, teljes napot ennél a zátonynál töltünk. Az ok, hogy a hely a nagytestű élőlények akváriuma. Nem szükséges a víz alatt haladni, vagy bármerre úszni, elég, ha letérdel a búvár a homokos fenékre és csak néz a teljes merülés ideje alatt, miközben számolatlanul úsznak el, szinte az orra előtt a cápák, óriás barrakudák, másfél méteres púpos fejű papagájhalak, óriás tonhalak. A zátony igazán a víz alatti fotósok, videósok álma. Nincs annyi memória kártya, vagy videó szalag, amit ne tudnánk teletölteni a víz alatti élményeinkkel.
A hajót szinte már szinte senkinek sem kell bemutatnunk: az 5*-os Androméda szafarihajó a Vörös-tenger egyik legszebb úszó gyöngyszeme, melyet nem véletlenül választunk ismét a búvártúránkhoz.
Az Androméda 2009 évben épült, még egészen fiatal hajó. Méretei tekintélyt parancsolóak a jachtok között is: 40 méter hosszú és 8 méter széles. Igazi luxusszállás, négy emeleten rengeteg hely, csillogó napozódekk, hangulatos szalon és étterem várja a búvárokat. 13 kétágyas kabinja mindegyikében van klíma és saját fürdőszoba is. "Szobáinkat" naponta takarítják, ez is különlegesség egy búvárszafari hajón! A szalonban és az étkezőben szintén kényelmes időjárást teremt a klímaberendezés, ahol esténként mindenki összegyűlhet egy jó film megnézésére, melyből hatalmas a választék (magyar nyelvű), vagy akár a saját víz alatti felvételeinket megcsodálni. Az arab kávézósarok sisái is nagy népszerűségnek örvendenek esténként, amikor is többféle gyümölcsös dohány üdítő illata terjeng a levegőben.
A hajó három dekkje összesen 100 m napozófelületet jelent, melyeknek egy része nyitott, a többi rész pedig árnyékolt. Székek, asztalok, napozómatracok szolgálják kényelmünket, ha a friss tengeri levegőn szeretnénk relaxálni, vagy éjjel aludni.
Az ár magába foglalja a kávé-, tea- és ásványvízfogyasztást, az üdítőitalok minden fajtáját, és természetesen a sisát is. A napi három svédasztalos étkezés mellett délutánonként friss gyümölcsöt és süteményt is felszolgálnak a merülés után.
A programunk előreláthatóan a következő: Az Egyptair menetrend szerinti járatával utazunk Kairóba, ahol egy éjszakát töltünk a gyönyörű, európai stílusú Novotel hotelben. Este megcsodálhatjuk Kairo éjszakai fényeit. Másnap még egy egész napunk van rá, hogy magunkba szívjuk az egyiptomi kultúrát, hiszen gépünk Szudán felé csak kora este indul. Port Szudánba este érkezünk, majd azonnal hajóra is szállunk, s másnap reggel a nyílt tenger felé vesszük az irányt, ahol hat teljes napot töltünk, nagy eséllyel egyedüli hajóként a végtelen kék vízen.
A búvártúra dátuma: 2010. március 26- április 04.
A búvártúra a Red Sea Boats Holidays Utazási Iroda szervezésében (MKEH engedélyszám: U-001109) indul, a búvárkodás szakmai felügyeletét az Aquanauta Búvár Centrum oktatója látja el.
.