Nyomtatás

Korcula búvártúra

2009. december 10., csütörtök, 11:12

Korcula neve már ismerősnek számít néhányatok számára, hiszen a sok év alatt kialakult gyakorlat szerint, minden második évben szervezünk ide búvártúrát.

Korcula búvártúra

 

Ajánlatunk

FotóalbumokLiliom szafari

Kapcsolódó továbbképzések

Hasonló búvártúrák

Élménybeszámolók

 

Korcula búvártúra 2010

 

A 90-es években kezdtünk el a szigetre rendszeresen járni. Akkoriban újabb úti célokat keresve jutottunk el Dalmácia talán legszebb szigetére. Az élmény meghatározó volt és még nem beszéltem a víz alatti látnivalóról, mely adriai viszonylatban nyugodtan a felső kategóriába sorolható. Így nem véletlen, hogy sziget szépsége és víz alatti világa rabul ejtett bennünket, és az óta, amikor csak tehetjük, beiktatjuk a programnaptárba az Adria gyöngyszemét.

 

Korcula szigete a hagyományos turizmus szempontjából is kedvelt célpont. Komppal mindössze 15 percre van a kontinenshez tartozó Peljesac félszigettől. 182 km hosszú partszakasza közel 200 természetrajzilag érintetlen öböllel és sziklafokkal rendelkezik, melyek minden oldalról csipkézik a szigetet. A környező vizekben 48 kisebb-nagyobb sziget is található, melyek egy részét merüléseink során esetleg érinthetjük. Bővebben Korculáról.

 

Korcula szigetén az európai kultúrák, többek között a görög, római, horvát és velencei civilizációk is meghatározó történelmi nyomokat hagytak. Ez abszolút igaz Korcula városra is, mely igazi középkori hangulatot áraszt a szűk sikátoraival, a régi épületeivel, melyek az emléktáblák tanúsága szerint a 13. században épültek. Esténként hangulatos sétát tehetünk a várfal körül, miközben válogathatunk a számtalan hangulatos étterem és a tenger gyümölcsei közül. Képek a szigetről.

 

Elhelyezésünk Lumbardában van, többnyire a városban található két gyönyörű öböl partján, illetve a déli domboldalban, ahonnan fantasztikus kilátás nyílik a tengerre és a hegyekre egyaránt. A négyfős apartmanok mindegyike két külön hálószobás, jó állapotú, standard színvonalú. Akár az öblökben, akár a domboldalon, akár a bázis közelében van az elhelyezésünk, minden esetben 50-100 méterre van a tengerpart, vagy homokos strand. Emiatt a kísérő családtagok önállóan is tudnak napközben strandolni, napozni, míg a búvárok merülnek.

  

A búvárközpont közvetlenül a tengerparton helyezkedik el, csak néhány perc autózásra, illetve 5-10 perc sétára az apartmanoktól. A merüléseket egy 14 személyes, 12 m hosszú, WC-vel is rendelkező búvárhajóval bonyolítjuk. A legtöbb esetben két merülésre futunk ki kb. 9-10 óra között, majd a merülések után a helyek távolságától függően délután 4-5 óra között érünk vissza. Míg a búvárok merülnek, a családtagok, gyerekek akár a bázis mellett található homokos tengerparti strandon is eltölthetik az idejüket. Ha a kísérők részéről igény van rá, kijöhetnek a búvárhajóval abban az esetben, ha van férőhely a hajón. Ebben az esetben a hajózás díját ők közvetlenül a bázisnak fizetik.

 

A merülőhelyek látványosak, élvezetesek. A környék több barlanggal, illetve úgynevezett grottával is dicsekedhet, melyek közül a legszebbet természetesen mindig megmerüljük. A karantén szigetnél 14 beszakadt középkori horgonyt láthatunk a teraszos korallfalba ágyazódva. Vezetőnk helyismeretének köszönhetően minden alaklommal számos langusztát, polipot, angolnát, farkashalat és sárga murénát láthattunk, de az az egyedi élmény is itt ért bennünket egy előző túrán, hogy egy közel tíz méteres hosszúszárnyú bálnával találkoztunk a víz alatt, illetve néhány percig mellette merülhettünk! A programban természetesen roncs is szerepel, mely elég nagy és látványos ahhoz, hogy bármely érdeklődésú búvár megtalálja a számítását körülötte. A közelben található még egy különleges hajóroncs, az S-57 német torpedó hajó, melynek fedélzeti ágyúi, torpedói rendkívül jó állapotban vannak, de sajnos nem biztos, hogy meg tudjuk merülni az évente változó hatósági szabályok miatt, de reménykedjünk. Előző búvártúra képei.


A búvártúra időpontja: 2010. július 10-17.

A búvártúra programja:


Indulás: Július 10.-én szombaton, utazás egyénileg,
Érkezés: aznap, a késő délutáni órákban,
Merülések: vasárnap, hétfő, kedd, szerda, csütörtök, napi két merülés hajóról,
Hazautazás: július 17.-én, szombaton délelőtt.



Jelentkezési határidő: 2010. július 5.


Útvonal javaslat Budapestről:

Budapest - Letenye - Zágráb - Karlovac - Slunj - Gracac - Knin - Split
Táv: 713 km, utazás kb. 11 óra több pihenővel. (Főszezonban jóval több is lehet.)
A komp 15 órakor indul és Vela Luka-ba érkezik, érdemes a komphoz legalább 2 órával előbb érkezni! Menetidő kb. 3 óra. Vela Luka-ból autóval Lumbarda kb. 50 perc.
Ha nem érnéd el a kompot Splitben, akkor Ploce-ből tudsz átmenni.
Split - Ploce: 110 km, kb. 1:50 perc autózás a parton.

Ploce-ből komp Trapanj-ba.


A komp indulási időpontja: 14:15, utána 17:30; Menetidő: kb. 55 perc.
Trapanj-ból Orebic-be az út autóval kb. 15 perc.
Tovább Orebic-ből komppal Domince-be (Korcula); Menetidő kb. 15 perc.
A komp indulási időpontja: 15:30, 16:15, 18:00, 19:00
Domince-ből autóval Lumbarda kb. 10 perc.


Jelentkezés folyamatosan, amíg a helyek el nem fogynak!

 

A búvártúra a Red Sea Boats Holidays Utazási Iroda szervezésében (MKEH engedélyszám: U-001109) indul, a búvárkodás szakmai felügyeletét az Aquanauta Búvár Centrum oktatója látja el.

.
 


A cikket az alábbi címen találja: http://aquanauta.hu/cikk/0950/255378/