Dahab-Tirán szafari
Az első egyiptomi búvárutam Sharm el Sheikhben volt, még jóval időszámításunk előtt, és most szerencsémnek köszönhetően újra bejárhattam ezt a régiót.
A nagyon korai indulásunk miatt lehetőségünk volt már az első nap kihajózni, ezért már aznap tudtunk kettőt merülni, így a check dive már vasárnap megtörtént. Négy csoportban merültünk, két helyi és két magyar vezetővel, ezért azok nagyon barátságos létszámúak lettek, 5-7 búvár volt egy guide-dal. Voltak baráti csoportok, ők együtt merültek, és nagyon jó hangulatot teremtettek a merülések előtti készülődésekben, és a merülések közötti pihenőkön.
Az időjárás is kegyes volt hozzánk, csak egyetlen reggel ébredtünk arra, hogy minden a nyakunkba zúdult az asztalkákról. A kapitány ekkor is megpróbálta a legfinomabban irányítani a hajónkat, emiatt aztán senki nem is lett rosszul. Ugyan a hurghadai régióban akkora vihar volt, hogy nem engedték a kihajózást, mi ebből Sharmnál szinte semmit nem érzékeltünk.
Szebbnél szebb helyeken merültünk, egész nagy élőlényeket láttunk, mire elértünk Ras Mohammed nemzeti parkig. Ott a Sínai-félsziget csücskénél volt egy kis hajómozgás, de kárpótolt bennünket a látvány. Óriási napóleonhalak, sosem látott nagyságú unikornisok, színesebbnél színesebb papagájhalak vártak minket, a fényképezőgépek alig bírták a hajtást. Aztán az egyik nagyon erős áramlású csatornában egy hatalmas teknősbe botlottunk. Vagy 12-en álltuk körbe és néztük ahogy ebédel. Egész közel engedte magához a csoportot, lehet, hogy engedte volna magát megsimogatni is, de szerencsére senki nem zaklatta őt az étkezésben. Igaz akkora áramlás volt, hogy két kézzel kellett kapaszkodnunk. A hajón mindenki mosolyogva, egymás szavába vágva mesélte a többieknek az élményt, és csillogó szemmel írtuk a merülési naplónkba. A következő napon egy kis szirti cápa ragasztott mosolyt az arcunkra, és a héten volt még egy teknősös élményünk. Többször találkoztunk gömb- és sünhallal, és az egyik alkalommal egy gömbhallal olyan barátságot kötöttem a merülőtársammal egyetemben, hogy a kezünkből csipegetett a korall törmelékből.
Ezen a túrán jóval kevesebbszer voltam éjszakai merülésen, de mindig megbántam, mikor nem mentem. Minden egyes alkalommal láttak/láttunk polipot, ami az én nagy kedvencem. Az egyik alkalommal pedig ördöghalat láttam befúrni magát az aljzatba! Még sosem találkoztam ezzel a fajta hallal, úgyhogy nagyon boldog voltam.
Thistlegormot kétszer merültük meg. Az első alkalommal szépen komótosan körbejártuk a hajót, megnézegettük a hajón kívülre került roncsokat, köszöntünk az ott lakó krokodilhalaknak, benézegettünk az ablakokon meg ajtókon és egy 45 perces merülés után elégedetten értünk a saját hajónkra. A következő, behatolásos merülés volt. A briefingen szépen elmondtak mindent, és mi szépen le is követtük a tervet. Sajnos elég sokan voltak, de miután belül is elég tágas volt a hely, így elfértünk. Sok jó búvár kis helyen is elfér!
Yolandát és Shark reefet is megmerültük a kihagyhatatlan szétszórt rakományával. Szerencsénk volt, itt a helyi guide mutatott egy irányt, ami kevésbé volt áramlásos, így kellemes körülmények között tudtunk nézelődni. Giannis D és Carnatic roncsok is nagyon látványosak voltak, és volt egy olyan kis elsüllyedt halászhajó, amit már nagyjából elfogyasztott az idő vasfoga, viszont tele volt skorpióhallal. Szám szerint négyet találtunk, de akkora volt mindegyik, mint máshol kettő.
Gota Abu Ramada volt az utolsó merülőhelyünk, amit teljes joggal neveznek Akváriumnak. Természetesen lefényképezkedtünk a cápával, aztán fájó szívvel elbúcsúztunk a napóleonhalaktól, a barrakudáktól, a teknősöktől, a polipoktól, a papagájhalaktól és az összes kis barátunktól, akikhez remélem hamarosan újra el fogunk tudni látogatni.
Igen, jó hazajönni, de azért sokkal jobb kint lenni a Vörösön…
2010. május 16-23. Lévai Orsolya
.