A repülőgép délután indult, így nagyon kényelmesen össze tudtunk készülni. Ferihegyen, mikor összefutottam a barátokkal, egyértelmű volt, hogy jól fogjuk magunkat érezni. Ez a búvártúra annyira népszerű volt, hogy "teltházas" lett a hajó, pedig a Vörös tenger legnagyobb hajójára mentünk, az 5*-os Andromédára.
 

Viszonylag későn értünk a hajóra, mert a repülőút után még egy 4-5 órás buszozás várt ránk. Csak ledobáltuk a cuccunkat, és gyakorlatilag elájultunk. Az eligazítás másnap volt, reggeli után. Addigra már kipakoltuk a felszerelésünket meg a személyes cuccainkat, és próbáltunk hozzászokni a +38 fokhoz. Ehhez nem kellett megvárni a delet, ezt már reggeli mellé kaptuk.

2 helyi és 2 magyar búvárvezető volt, 8 fős csoportokban merültünk. Ez a nagy hajó simán lehetővé tette ennyi búvár számára is a kényelmes öltözést, már csak azért is, mert egyszerre mindig csak 2 csoport készülődött. Egyébként is akkora volt a hajó, hogy általában randit kellett megbeszélni a többiekkel, ha találkozni akartunk. Volt egy üzenőfal, amire mindig fel volt írva a következő briefing időpontja és a merülőhely neve, illetve a másnap reggeli ébresztő időpontja is. Én ilyennel még nem találkoztam, ez nagyon tetszett.

Salem Expresst kétszer merültük meg, és mivel voltak búvárok, akik nem szívesen mentek be a roncsba, ezért volt egy csoport, akik a második merülés alkalmával is kívülről nézték meg, amíg a többiek bementek. Ezen a merülésen találkoztam életemben először békahallal, és nagyon örültem, mikor a második merülésen is meg tudtam mutatni a többieknek. Rém büszke voltam magamra! :)

Ez után a merülés után kiderült, hogy elromlott a hajón a kompresszor, ezért fel kellett hajóznunk északi irányba egy kicsit hosszabban, mint a tervben szerepelt. Ennek köszönhetően tudtam egy olyan éjszakai merülésen részt venni a Balina roncsnál, amit sosem felejtek el. Ez egy régi, elsüllyedt szafari hajó, 8 méter mélységben. Mi a negyedik csoportban mentünk volna, de miután több búvár feljött a rossz látótávolság miatt, a csoportomból mindenki visszalépett a merüléstől. A harmadik csoportban még maradt 3 nagyon merész búvár, akit ez nem rettentett el, így hozzájuk csatlakoztam, és a lemerülésnél megbeszéltük, hogy párban merülünk. Jó-jó, a látótávolság valóban hagyott kívánnivalót maga után, de mikor tüzetesen megnéztünk mindent, kiderült, hogy rengeteg látnivaló van itt. Akkora csiga volt, hogy a tenyeremben nem fért volna el, a krokodilhalat meg alig ismertem fel, olyan kicsi volt. Több sárga színű gömbhal is lakott ott, akik odabújtak hozzánk, hagyták simogatni magukat. Aztán egymásra néztünk a merülőtársammal, és egyértelmű volt, hogy bemegyünk a roncsba. Persze több helyen nyitott roncsról van szó, nem kellett eltévedéstől félni, mégis csak mi ketten voltunk bent. A látótávolság mindjárt feljavult, és mi mint a gyerekek, mászkáltunk és fedeztük fel a roncs belsejét. Láttam, hogy neki is csillog a szeme! :) Alig akartunk kijönni, 50 percet merültünk. Ezt a páratlan merülési élményt Varga Rezsőnek köszönhetem, aki erre az egy alkalomra a merülőtársam volt.

A túra tervében ugyan nem volt benne a Vörös tenger leghíresebb roncsa, a Thistlegorm, de vezetőnken köszönhetően ezt is megmerültük, mégpedig háromszor! Ezért aztán abban a nagyon szerencsés helyzetben voltam, hogy ennél a nagyon szép és érdekes roncsnál volt az 500. merülésem. :) Este kicsit megünnepelgettünk engem, nagyon örültem, hogy mindenki gratulált.

Gubal szigetnél megnéztük az Ulysess nevű roncsot, és persze nem maradt ki Abu Nuhas zátony sem a roncsaival. Igaz, csak a legnagyobbat, Giannis D-t tudtuk megmerülni, mert az időjárás egy másik zátonyhoz kényszerített bennünket. Nem is volt baj, mert elég volt a vasból, ki voltunk kiéhezve valami igazi kis zátony-merülésre. Ugyan majdnem mindig volt egy kis áramlás, de ez inkább csak segítette a merülésünket, sosem kellett harcolnunk az elemekkel. A tenger 28-30 fok volt, így senki nem bánta az 1 órás merülési időket. Az én merülőtársam kifejezetten fázós, és boldog volt, hogy használhatta a 3 mm-es ruháját.
 

Kihasználva a hajó különlegességét, majdnem minden este a shisha szobában üldögéltünk, és ott beszélgettünk. Sosem találnátok ki miről…:) És egyikünknek sem nagyon akaródzott hazajönni. :)