
Tiran szigetek - Sharm-El Sheik- Ras Mohammed szafari
A Vörös-tenger északi régiója egyáltalán nem ismeretlen helyszín a legtöbb búvár számára. Mi is szinte minden évben szerveztünk túrát az északi régió leghíresebb zátonyokhoz roncsihoz.
Azonban ez az első olyan túra, mely kimondottan a Tiran szigeteket célozza meg, mely merülőhelyeket eddig szafarival nem volt szokás, illetve engedély hiányában nem volt lehetséges megmerülni. Szintén szokatlan, hogy a Sharm El Sheik-i régió me
rülőhelyeit beiktassuk a programba, de mivel egyrészt útba esnek, másrész ezek a szép helyek számunkra szinte új helyeknek számítanak, mindenképpen meg kell ismerkednünk az itteni különleges élővilággal. Ha már az északi régióról van szó, akkor szintén alapvető, hogy ne maradjon ki a Ras Mohammed Nemzeti Park egyik híres merülőhelye sem. Képek egy előző északi túráról.
A Tirán sziget a Sinai félsziget déli csücskénél, az Aqaba öböl bejáratánál helyezkedik el. Itt a Vörös-tenger a Tiran szigetek elhelyezkedése miatt elkeskenyedik, így a víz áramlása kissé felgyorsul. Az áramlás több táplálékot szállít és ez egyértelműen gazdagabb élővilágot biztosít a szorosban. Ezek a helyek csak napi kihajózással merült helyek Sharmból, szafari hajóval ide ritkán, vagy soha nem jönnek búvárok merülni, mert kiesik minden útvonalból. A Tirán szigetek négy ismertebb zátonyból áll. Jackson reef, Woodhouse reef, Thomas reef és Gordon, reef. Többnyire meredek, gorgóniákkal és lágykorallokkal benőtt
korallfalak jellemzik mind a négy fő zátony merülőhelyeit. Hatalmas tonhalak, barrakudák, óriás napóleon halak teknősök és természetesen cápák is jellemzőek a zátonyoknál, mind amellett, hogy a megszokott módon kemény és lágykorallokkal benőtt falakon a szokásos vörös-tengeri látnivalóban lehet részünk merülésről merülésre. Az előző északi szafari élményei.
A merülési programot a csoport igénye szerint alakíthatjuk. Mivel útba esik, látogatást tehetünk az északi régió legroncsosabb zátonyánál, az Abu Nuhas reefnél. Megmerülhetjük Giannis D, a Carnatic a Chrisoula K, és a Kimon M roncsokat, majd a világ egyik leghíresebb roncsa következik, a Thistlegorm, a maga elképesztően
látványos rakományával, mely teherautókból, vasúti kocsikból, motorkerékpárokból, lánctalpas járművekből, légvédelmi ágyúkból és sok-sok bombából állnak. A következő, szintén világhírű hely a Ras Mohammed víz alatti természetvédelmi terület, mely legismertebb helyei Shark, az Anemona a Yolanda zátony, ahol élőlények ezreivel szoktunk találkozni. A programunk következő állomása a Tiran szigetek már említett zátonyai lesznek. Itt is található egy látványos és merülhető roncs, a Kormoran, mely szerepelhet a programban. A Tiran szigetek lesz a legészakibb helyszín a túra során, majd ezt követően hajózunk vissza Hurghada felé és természetesen, útközben ugyanúgy igyekszünk napi négyet merülni, minden esetben egy újabb zátonynál. Egy korábbi túra képei.
A búvárhajó, melyet erre a túrára választottunk, a Cassiopeia 5*-os luxus hajó ismét, mellyel már több sikeres túrát is bonyolítottunk. A maga 40 m hosszával, 8 m szélességével, négyszintes magasságával és közel 350 m2 területével ez jelenleg a Vörös-tenger egyik legnagyobb és legextrábban felszerelt luxus búvárszafari hajója. 13 klimatizált, kétágyas kabinnal rendelkezik, melyek mindegyikéhez saját fürdőszoba tartozik. 5 franciaágyas kabin van, a többinél egymás mellett vannak az ágyak. Törülköző és ágynemű is rendelkezésre áll a szobákban, melyeket naponta takarítanak! Az étterem és a szalon, mely szintén klimatizált, két külön fedélzeten található és az étkezéseket asztalnál, székeken ülve lehet bonyolítani. A szalonban óriási plazma TV, videó, DVD és rengeteg magyar nyelvű film áll a vendégek rendelkezésére. A három különböző dekk a hajón összesen 100 m˛ területet foglal el. Egy fedett dekk a szalon mögött, székekkel, asztalokkal, napozómatracokkal, egy félig fedett a hajó tetején, kényelmes matracokkal és egy kisebb d
ekk a kapitányi kabin előtt szintén napozásra. A hajón van egy nagyméretű arab kávézó is, ez a shisházók fő tartózkodási helye. Itt kedvükre válogathatnak esténként a számtalan gyümölcsízű szívni való közül. Természetesen ez is benne van az árban, mint ahogy a kávé, tea, ásványvíz és minden fajta üdítőital fogyasztása is. A megszokott módon napi háromszori svédasztalos étkezést tálalnak a vendégeknek, ezen kívül délutánonként friss gyümölcsöt vagy süteményt is felszolgálnak a merülés után. Képek a hajóról.
Az extra méretű hátsó fedélzeten akár egyszerre több csoport is kényelmesen öltözhet, mert az elrendezése és a mérete ezt lehetővé teszi. Mivel sok időt töltünk a hajó ezen részén, ez egy igazán fontos szempont. A szintén nagyméretű, 30 m2-es víz-közeli platformról könnyen jutunk a vízbe és vissza a hajóra, még hullámzásban
is, bár ez augusztusban egyáltalán nem jellemző. A merülések után mindenki csak lerakja a légzőkészülékét a saját helyére és még szétszednie sem kell, a palackokat a helyükön töltik. Az egyéb felszereléseinket a padok alatti boxokban tároljuk. Két édesvizű tusoló is rendelkezésre áll a búvár dekken a maszk öblítéséhez, vagy a fényképezőgépek só-mentesítésére a merülés után. A hajón egységesen 12 L-es alumínium palackok vannak, DIN és INT csatlakozási lehetőséggel egyaránt, de igény esetén a 15 L-es palack is rendelkezésre áll felár fizetése mellett. A Nitrox töltés is standard a hajón, és a felhasználni kívánt mennyiséget csak a hajón kell jelezni.
Azok, akik félnek a tengeribetegségtől és emiatt vonakodnak eltölteni egy hetet egy búvárhajón, megnyugtatásképpen, és a döntésükben segítséget nyújtandóan informálom őket, hogy a Szafari menetrendje szerint zátonytól-zátonyig rövid hajózásokkal jutunk el, ezen kívül, minden merülésnél úgy köt le a hajó, hogy a hullámzás ne tudja azt mozgatni. Emellett, esténként olyan zátonyoknál töltjük az éjszakát, ahol egyrészt színvonalas éjszakai merülést végezhetünk, másrészt teljesen hullámzásmentesen tudunk lehorgonyozni és a hajó egész éjjel meg sem mozdul.
Utazásunk most is charter géppel történik, hurghadai leszállással. A behajózás és a túra befejezése is Hurghadában történik, mely lehetővé teszi számunkra, hogy az első és utolsó estén, mindenki, aki szeretne, bemehessen a városba ajándékot vásárolni, sétálni, sörözni, vagy csak egyszerűen változatosságra vágyik.
A túra időpontjának kiválasztását két szempont vezérelte. Az egyik, hogy a legideálisabb szezonra essen, azaz májusra. Ez az első hónap, mikor a víz hőmérséklete már ideálisnak mondható, a nappalok kellően hosszúak a napi négy merüléshez, és ha van is szél napközben, az már meleg szél, mely nem rontja a hőérzetünket.
A másik szempont a dátumválasztásban az, hogy ez a hét csak 3 munkanapból áll, így csak három nap szabadságra van szükség a túrához, nem ötre! Ez sem elhanyagolható szempont szerintem.
A túra dátuma: 2012. április 29 - május 6.
Az ár tartalmazza:
+ Repülőjegyet oda-vissza,
+ Reptéri és egyéb más illetéket,
+ Minden reptéri transzfert,
+ Elhelyezést 7 éjszakára,
+ Teljes ellátást,
+ Kávét, teát, ásványvizet, üdítőitalokat,
+ 18-21 merülés lehetőségét,
+ Búvárvezetést kisebb csoportokban,
Az ár nem tartalmazza: 
- Egyiptomi vízumot 13 EUR
- Egyéb felszerelés bérletet,
- A túra végén adandó személyzeti borravalót 30 EUR
- Betegség-baleset-poggyász-BÚVÁR biztosítást,
- A Ras Mohammed Nemzeti Park belépőt 10 EUR
Jelentkezési határidő: amíg a helyek el nem fogynak!
A búvárszafari a Red Sea Boats Holidays Utazási Iroda szervezésében (MKEH engedélyszám: U-001109) indul, a búvárkodás szakmai felügyeletét az Aquanauta Búvár Centrum oktatója látja el. Az Utazási iroda az árváltoztatás jogát fenntartja.