Kövess minket!   Facebook logó Youtube logó

Jordánia körutazás merülésekkel
Látogatás Kánaán sziklás földjén

Jordánia egy titokzatos világ, szent föld, ahol Keresztelő Szent János megkeresztelte Jézust, ahol Mózes a Nebo hegyen megpillantotta a Holt-tengert és Jeruzsálemet, Arábiai Lawrence pedig innen, a Wadi Rum sivatagból (a Hold Völgyből) indította arab seregeit az ottománok ellen Aqabába.
Bár Jordánia egy része a bibliai Kánaán területén fekszik, a három-négy évezreddel ezelőtti klímája mára teljesen átalakult, az egykor tejjel-mézzel folyó tartományból mára jórészt sziklasivatag lett. Kánaán földjét évezredeken át taposó népek mind rajta hagyták kézjegyüket az országon. Ezt láthatjuk akár Amman városfalain, vagy a világ nyolcadik csodájának tartott, a Nabateusok ősi, sziklába faragott városában, Petrában, akár az egykori virágzó fővárosban, Jerashban, a mozaikvárosban Madebában, az egyik legnagyobb keresztes várban Kerakban, vagy éppen a Wadi Rum oázisában.

Fontos információk

Igyekeztünk az utazást úgy szervezni, hogy ezt a különleges országot úgy mutathassuk be, hogy minden arra érdemes helyszínt érintsen a túra, az összes látványos dolog szerepeljen a programba úgy, hogy közben minden szegmense a túrának a legigényesebb legyen! 
Ez tehát nem egy hátizsákos, budget túra, ahol viszontagságos körülmények között utazunk, ahol koszos és lepukkant hotelekben lakunk, ahol csak azt nézzük meg, amit olcsón meg lehet úszni, ahol a legolcsóbb árat adó búvárbázissal merülünk és ahol alig értjük meg a helyi idegenvezetőt, aki elhadarja a rossz angolságával a tudnivalókat. Mi kerestünk egy magyarul beszélő, de jordániai idegenvezetőt, akit így minden utazó megért és az egy hét során bármikor, bármit meg tud kérdezni közvetlenül a vezetőtől.
A másik fontos dolog az ár. Nagyon igyekeztünk ezt a minden részletében igényes körutazást olyan ár-keretek között tartani, hogy emiatt is népszerű lehessen a búvárok között. Szerintünk abszolút sikerült ezt megvalósítani, a túra ára egy búvárnak éppen 100.000 Ft-al többe, mint egy őszi, egyiptomi szafari. Szolgáltatásban pedig annak a sokszorosát nyújtja!

A túra programja

Az utazás, érkezés

Az utazásunk nappali menetrenddel közlekedő repülőjárattal történik, 3 óra 20 perces repüléssel Budapest és Amman között, átszállás nélkül. A repülőjegyből lehet választani, 20 kg + 5 kg súllyal a jegy ára kb. 70.000 Ft, 20 kg + 10 kg + 5 kg súllyal a jegy ára kb. 82.500 Ft. AZONBAN, a repülőjegyre nincsen csoportos foglalásunk, így a jelentkezőknek a jelentkezéskor, a fogaló befizetésekor kérjük le a repülőjegyet és akkor derül ki, hogy pontosan mennyi lesz a repülőjegy ára akkor. 
Az érkezés után néhány napot Ammanban töltünk színes és változatos programokkal és a város egyik legjobb értékelésekkel rendelkező, 4*-os hoteljében lakunk a belvárosban. Nézd meg a hotel képeit

Jerash - Amman

Az első napon sok különleges látnivalót és helyszínt érintő kiránduláson veszünk részt, mely elsőként az Amman citadellát érinti, mely a városon belül egy dombtetőn terül el. Ezt követően a Nemzeti Archeológiai múzeum meglátogatása következik, mely helyileg szintén a dombtetőn található. Itt az egész országból összegyűjtött és az elmúlt 5.000 év történelmét bemutató leleteket láthatunk.
A programban ezt követi majd az alig 1 kilométerre található, 6.000 férőhelyes, Amman-római színzház, mely a város leglátványosabb műemléke. A színház mellett még meglátogatunk egy folklór múzeumot is és itt lesz egy kis szabadidő is nézelődésre, vásárlásra az Al-Balad óvárosban. Ezt egy ebéd követi majd a belvárosban az Um Khalil Restaurant-ban.
Ebéd után a program szerint Jerash következik, az „ezer oszlop városa, a néhai görög-római város. Jerash a valamikori római császárság második legnagyobb műemlék együttese Pompei után. Képek és leírás a programról

Ammanba visszaérve elmegyünk az óvárosba és az egyik legnépszerűbb ammani étteremben, a Zajal restaurant-ban fogunk vacsorázni, ahol igazi jordán különlegességete fognak felszolgálni. 

Madaba – Nebó hegy – Kerak – Aqaba

A második nap is tartogat különlegességeket. A dél felé tartó utunk során nagyrészt a „királyok útjánhaladunk, mely a selyemút része volt a múltban. Az utunk során elsőként "A mozaikok városát", Madaba-t látogatjuk meg. Azon belül is a Szent György-templomot, melyben található a bizánci időkből ránk maradt mozaikból kirakott Szentföld-térkép, valamint a Régészeti Parkot, amelyben számos bizánci templom maradványai találhatók, köztük a Szűzanya-templom csodálatos mozaikjai. Ezt követi majd egy rövid utazással a Nébó-hegy, ahonnan a héber Biblia szerint Mózes meglátta az „ígéret földjét”. A csúcsról panoráma nyílik a Szentföldre, északon pedig a Jordán folyó egy szűkebb völgyére. Kevésbé párás időben innen (ez lesz júniusban) látni lehet a ciszjordániai Jerikó városát és Jeruzsálemet is. További látványosság a kolostor és a Mózes-emléktemplom.
Tovább haladva az utunk érinti a Wadi Al Mujib-ot, a Jordán „Grand Canyont” amely az ország leglélegzetelállítóbb kilátását kínálja. Útközben megebédelünk a Jeruzsálem Rest House étteremben, majd folytatva utazásunkat eljutunk Kerak városába, ahol meglátogatjuk a keresztes lovagvárat, melynek változatos történelme a bizánci kortól a mameluk korig nyúlik vissza, és megismerkedünk a keresztesek katonai, építészeti remekművével. Képek és leírás a programról 

Ezt követően tovább haladva dél felé, hamarosan megérkezünk Akabába és az 5* tengerparti hotelünkbe, melynek az értékelése értelemszerűen kiváló. Kérlek, nézd meg a képeket a hotelről, érdemes

Aqaba – merülések

A merüléseket a város legjobb értékelésekkel és legnagyobb hajóval rendelkező búvár bázisával bonyolítjuk. Összesen két napot szánunk a merüléskre (4 merülés), mert még számos lélegzetelállító helyszín vár ránk a túrában. A két szintes, 20 méteres búvárhajó délelőtt 9 óra körül indul ki a búvárokkal az aqabai kikötőből és két merülés után délután 2-3 óra között érkezik vissza. A hajón van ellátásunk, frissen ott készített ebéd és egész nap rendelkezésre áll az ivóvíz, kávé és tea. Ha a hozzátartozók közül valaki ki szeretne jönni velünk a hajóra, nincsen akadálya, tud sznorkelezni bármely merülőhelyen, mivel itt nincsen áramlás és sekélyek a helyszínek. Neki is jár az ellátást, sőt a sznorkel felszerelés is az árban van számukra. Nekik 50 USD-t kell fizetni egy napra a helyszínen.
A merülések zöme roncsok körül történik, de egyet kivéve (Cedar Pride), nem hajóroncsok, hanem hadászati felszerelések. Számos harckocsi, helikopter és repülőgép látható a víz alatt. Összesen 19 ilyen objektum, melyek helyszínét „katonai múzeum”-nak nevezik. Ezen kívül számos korallos, normál Vörös-tengeres merülőhely van a kínálatban. Képek és leírás a merülések zöméről

Wadi Rum a „Hold völgye”

Jordánia egyik legismertebb, leghíresebb helyszíne ez a különleges sziklasivatag. Számos filmrendezőt megihletett a helyszín, hisz itt forgatták a csillagok háborújának részeit és más, a mars bolygón játszódó, nagy kasszasikerrel vetített filmeket. A látvány egyedülálló, így fél napot érdemes eltölteni ezen a nagy kiterjedésű helyszínen. A program 11 óra körül indul és először a sivatagi Mazayen étterembe megyünk ebédelni, majd innen már dél felé haladunk a Wadi Rum sivatagban. Az étteremtől már dzsipekkel közlekedük a továbbiakban és összesen 3 órát töltünk el a szikla-sivatagban, miközben számos helyszínt fogunk meglátogatni. A kalandozás során kapcsolatba kerülünk az itt élő, helyi beduinokkal is és egy kis betekintést kapunk az életükről, mint érdekesség. Képek és leírás a programról

Petra a „Rózsa-vörös város”

Nyugodtan állíthatjuk, hogy a világon mindenhol hallottak már Petráról és ez nem véletlen. A következő napon tehát a reggeli után elindulunk Petrába, melyet a világ nyolcadik csodájának tartanak. Az ősi várost a nabateusok alapították 2000 évvel ezelőtt. A sziklákba vájt hatalmas épületek szinte építészeti csodának számítanak. A néhai város hatalmas területéből még ma is akkora oly nagy terület maradt, mely egy nap alatt is alig járható be és egész napra tartogat új és új látnivalókat. A belépőjegy árában van lóhasználat is azoknak, akik kevesebbet szeretnének gyalogolni, azaz lovon tehetnek meg kb. 1-1,5 kilométert. Az ebédünk is itt lesz a romvárosban a Petra Basin étteremben. Ez a nap garantáltan életre szóló élmény lesz mindenkinek, én 2004-ben láttam először és azóta újra és újra szeretném látni, pedig a legtávolabbi szegletébe is elgyalogoltam már akkor is. Képek és leírás a programról
A nap maradék részében tovább haladunk észak felé, de most nem a királyok útján, hanem a Holt tenger völgyében, egészen annak az északi részéhez a Sweimeh régióba, egy ismét csak kiváló értékelésekkel rendelkező, tengerparti, 4*-os hotelbe, hogy kipihenjük magunkat és feldolgozzuk az eddigi élményeinket :-).

Holt tengeri nyaralás

Ez a régió, a Holt tenger völgye, kb. 430 méter mélyen van a normál tengerszinttől (egyedülálló), emiatt például nincs a napon leégés veszély sem a napozókra nézve. A tenger sótartalma szintén egyedülálló a világon, a vízfelszínen fekve lehet olvasni a tengerben, akár órákat is. Nem kell tudni úszni, mivel nem is lehet úszni benne, annyira kitart a vízből a nagy felhajtóerő. Információk a Holt tengerről
Szándékosan tengeri kapcsolattal rendelkező szállodát választottunk az utolsó, nyaralós napra, mikor is semmilyen kötött programunk nincsen már. Mindenki pihenhet, napozhat, strandolhat akár a tengerben, vagy a hotel egyik medencéjében egészen az esti órákig, míg el nem indulunk a repülőtérre a hazafelé induló gépűkhöz. Mivel a plusz egy nap szállás benne van a túra árában, így a csoportnak nem kell elhagyni a szobákat délben, csak és kizárólag az indulás előtti pillanatokban. Kérlek, nézd meg a képeket a hotelről

Covid es beutazással kapcsolatos infortmációk

- 2022. március 1-től negatív PCR teszt nélkül lehet beutazni az országba, és érkezéskor, a repülőtéren sem kell PCR tesztet elvégezni. (Ugyanakkor a légitársaságok kérhetik a PCR tesztet az utazáshoz, ezért kérjük, ezzel kapcsolatban közvetlenül az adott légitársaságnál tájékozódjanak!) 

- Utasbiztosítással kell rendelkezni minden utazónak, mely Covid-ra is vonatkozik 50.000 USD-ig (Mi az EUB termékét kötjük és az ilyen, ára kb. 15.500 Ft),

- A beutazás feltételei (akár Magyarországról, akár egyéb országból történő beutazás esetén): regisztráció a https://www.gateway2jordan.gov.jo/index.html jordán honlapon.

- Az oltással rendelkező személyek korlátozás nélkül látogathatják a hoteleket, szállodákat, éttermeket és üzleteket.

- Jordániába való beutazással kapcsolatos konzuli oldal részletes tájékoztatója itt érhető el 

Storno biztosítás a repülőjegyre és a részvételi díjra

Az utazás előtt, már a foglaló befizetésekor mindenkire kötünk Stornó biztosítást! Ez azt jelenti, hogy amennyiben az utas nem tud utazni bármilyen egészségügyi ok miatt (akár Covid is), akkor a biztosító a befizetett aktuális összeg 85%-át téríti vissza az utasnak. Az utasnak tehát van 15% önrésze.

Stornó biztosítás ára összesen (részvételi díj + Repülőjegy): búvárra 36 € - kísérő 33 € - gyermek 28 €,

A búvár túra dátuma:

2022 június 25 – július 2.

A túra ára búvároknak:

619.900 Ft + repülőjegy + kb. 14.000 Ft Stornó díj (a repjegy árától függően)

A túra ára kísérőknek:

559.900 Ft + repülőjegy + kb. 12.850 Ft Stornó díj 

A túra ára 12 év alatti gyermeknek:

458.900 Ft + repülőjegy + kb. 11.500 Ft Stornó díj (szülőkkel egy szobában, 3. ágyon)

A búvár túra ára tartalmazza:

+ Repülőjegyet illetékkel, 20+5 kg ,vagy 20+10+5 kg csomagokkal (a jelentkezéskor kell választani)

+ Ammanban elhelyezést a városban egy 4*-os hotelben reggelivel,

+ Aqabában elhelyezést egy tengerparti 5*-os hotelben félpanzióval,

+ Holt tenger mellett elhelyezést tengerparti hotelben reggelivel,

+ Az összes szállítást busszal a túraleírásban szereplő helyszínekre,

+ Az összes fent említett helyszín meglátogatását a programban,

+ Az összes belépőjegyet az összes programra,

+ Magyarul beszélő idegenvezetőt az összes programra,

+ Jordán vízumdíjat, mely 40 JOD (18.500 Ft),

+ Ebédeket az összes szervezett programra az utazások napján,

+ A 2. napon egy vacsorát Ammanban,

+ A Storno biztosítási díjat a részvételi díjra,

+ 2 merülési napot 4 merüléssel összesen,

+ Ellátást és italfogyasztást a hajón a 2 merülési napon,

+ 12 L-es palackot és ólmokat,

+ Merülés vezetést kis csoportokban,

+ Az összes jordán turisztikai adót,

+ A túra előtt és alatt is a magyar túravezető munkáját,

 

A búvár túra ára nem tartalmazza:

- A 7. napon a vacsorát és a 8. napon az ebédet, 

- Felszerelésbérlést, melynek az árát megtalálod itt az oldalunkon,

- Alkoholos és üdítő italokat az egész túra során,

- Utasbiztosítást (Covid-ra is, mely kb. 15.500 Ft),

- Bármit, ami az ár tartalmazza felsorolásban nem szerepel,

 

Jelentkezni lehet a búvártúrára:

E-mailben az abc@abcbuvar.hu címen.

 

A jelentkezés részleteit írásban adjuk meg.

 

A túrát a Mortons Travel utazási iroda szervezésében bonyolítjuk. 

 


A cikkhez kapcsolódó képek


A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok

Esemény kezdete
2022-06-25
Esemény vége
2022-07-02
Esemény helyszíne
Jordánia
 

Ebben a témában talál még 4 cikket: Aktuális

Következő búvártúrák

Daedalus-Fury Soal-Elphinstone búvárszafari
2024. május 31 - június 07.

Érdekel!

Fényes-források búvártúra - 04
2024. április 06.

Érdekel!

SzezonNyitó Trogir búvártúra és nyaralás
2024. június 12-16.

Érdekel!

Extra-akciós Maldív szigetek nyaralás-búvárkodás
2024. október 18-26.

Érdekel!

Kövess minket!

YouTube: AquanautaBC