Kövess minket!   Facebook logó Youtube logó

Mianmar búvár szafari és körutazás
káprázatos tájak, rejtélyes pagodák, különleges víz alatti világ

 

A TÚRA MEGTELT!

 

Mianmar búvár szafari és körutazás

Ázsia talán legkevésbé ismert, kissé misztikusnak számító országa Burma, mely hazánknál hétszer nagyobb területű és India, Kína, Laosz, illetve Tájföld határolja. Alig 7 év óta létezik csak turizmus az országban, mivel az előtt szinte teljes elszigeteltségben élt a diktatórikus kormányzás miatt. Az ország egy turista számára olyan, mintha sok-sok évvel ezelőtt megállt volna az itt az idő.
A természeti adottságai és lenyűgöző történelmi emlékei miatt talán a legtöbbet adja az idelátogatónak a többi ázsiai országhoz mérve. Trópusi erdők, rizsteraszok, köd borította tavak, hegyi folyók és vízesések, ősi misztikus templomok, valamint egy még szinte érintetlen kultúra jellemzi Mianmart. A lakosság jelentős része buddhista, így nem meglepő, hogy az országot rejtélyes, mesébe illő szobrok, és szentélyek ezrei díszítik. Képek az országról

Az eddigi elszigeteltség miatt természetesen a búvár turizmus is csak pár év óta létezik az országban. Nyugaton a Bengáli öböl, délen pedig az Andaman tenger határolja az ország partjait. A legszebb és leggazdagabb tengeri rész a burmai vizeken a nagyjából 800 szigetből álló Mergui szigetvilág, mely értelemszerűen a túránk fő részét képezi. Az Andaman tenger a természeti adottságai miatt egyébként is szinte az egész Maláj félszigeti rész mellett kiemelkedő látnivalókkal kecsegtet, emiatt a Burmától délebbre fekvő szigeteket is sorra veszi a túránk. Víz alatti látnivalók a Mergui szigetvilágban

A túránk programja úgy lett összeállítva, hogy ebből az egzotikus és különleges országból mind víz alatt, mint víz felett a legtöbbet láthassuk és egészen különleges élményekkel térhessünk haza. Így a túra első hetében búvár szafarin veszünk részt két ország felségterületén, Burma és Tájföld, majd a második héten körutazást teszünk Mianmarban, érintve a legszebb és legtöbbet ígérő területeket. Similan szigetek víz alatti látnivalók

A búvártúra programja

1. nap. Indulás Budapestről a délelőtti órtákban a Quatar Air gépével.
2. nap. Egy dohai átszállással reggel érkezünk Phuketre, ahol a napot egy szép reszortban töltjük, mielőtt késő délután becsekkolunk a Deep Andaman Queen szafari hajóra Tablamu kikötőjében. A hajó még aznap éjjel elindul és másnap reggel már a Similan Nemzeti Parkban kezdjük meg a merülést.
3. nap. Az első merülési napon Koh Bon, a Koh Tachai és a Richelieu Rock-nál merülünk, majd éjjel hajózunk észak felé, Burma felé.
4. nap. Reggel Ranong- Kawthaung határzónánál áthajózunk Mianmar területre. Aznap délután már a Mergui szigetvilágban merülünk, a High Rock, a Rocky Island, vagy a Shark Cave merülő helyeknél.
5-6-7-8. nap. A következő négy napban a Black Rock, a North Twin, a Stewart Island, a North Rock, a Fan Forest Pinnacle és a Western Rocky szigeteknél, zátonyoknál merülünk, többnyire naponta négyet, mielőtt visszaindulunk a hajóval tájföldi területre.
9. nap. Az utolsó napon Boonsung-nál merülünk két roncsot, majd a hajó délután kiköt velünk ismét Tablamu kikötőben. Az éjszakát ismét Phuketen töltjük ugyanabban a reszortban.

10. nap. Reggel az Air Asia gépével repülünk Phuketről Mandalayba, mely a régi Burma fővárosa volt. A nap további részében abban a szerencsében van részünk, hogy az évente egyszer megrendezett és több napig tartó Water fesztiválon vehetünk részt. Ez egy nagyon látványos és különleges program. Részletek itt.
11. nap. Ezen a napon a Mandaly körüli területeket fedezzük fel, mégpedig hajóval közlekedve a folyón. Első programunk szerint hajóra szállunk és a folyón 11 km-t hajózva eljutunk Mingunba. A látnivalók a délelőtt során, a Settawya Paya a Buddha lábnyomával, majd Mingun Pahtodawgyi Paya, mely a világ legnagyobb szentélye, majd a 90 tonnás Mingun Bell következik és végül a Hsinbyume Paya-t látogatjuk meg a Meru hegyen.
Az ebédünk után a következő helyszín Sagaing, mely a Sagaing régió fővárosa volt és az Irrawaddy folyó mentén helyezkedik el, a Mandalay-tól 20 km-re. Az első látnivaló az Oominthonese pagoda lesz, majd a Swanooponyashin pagoda következik. Ez után áthajózunk Ava-ba, mely a 14-19. század között az egymást követő burmai királyságok ősi birodalmi fővárosa volt. A történelem során többször lerombolták és újjáépítették. A fővárost végül elhagyták, miután szinte megsemmisült egy sor nagy földrengés után 1839 márciusában. A városrészben lovas fogattal közlekedünk és elsőnek a bargayar monastery-t látogatjuk meg, majd a Nanmyint tower következik és végül a Maha Aung Mye Bonzan Monastery-vel zárjuk a programot, mielőtt visszautazunk Mandalayba.
12. nap. Ezen a napon korán reggel indulunk az ősi városba, Bagan-ba, mely a világörökség része és az ország idegenforgalmának húzóereje. Fénykorában mintegy 10 ezer buddhista templom, pagoda és kolostor létesült a területén, amelyből a mai napig mintegy 2200 megmaradt. Első látnivalónk a Shwezigon Pagoda, mely XI. században épült, majd az Ananda Temple következik. Ezt a legnagyobb pagoda, a Dhamayangyi Pagoda követi, majd a Htilominlo Pagoda és a Shwesandaw Pagoda, mely a legmagasabb mind közül. Ebéd után látogatást teszünk a Manuha Temple-be, majd a legutolsó látnivaló a Myingaba GuByaukGyi Temple lesz. Az éjszakát is itt Baganban töltjük.
13. nap. Reggel egy rövid utazással eljutunk a Popa hegyhez, mely valaha vulkán volt a burmai Olympus-nak is nevezik. A tetején áll a Taung kalat épületegyüttes, mely egyedi látnivalókat ígér. Az estét már ismét Mandalayban töltjük.

14. nap. A túra utolsó napján délelőtt az Air Asia járatával elrepülünk Bangkokba, majd az esti órákban a Qatar gépével egy átszállással hazarepülünk Budapestre.
15. nap. A kora reggeli órákban érkezünk meg Budapestre.

A búvártúra dátuma:

2019 április 3-17.

A búvártúra ára búvároknak:

3.650 EUR

A túra ára kísérőknek:

3.190 EUR

A búvártúra ára tartalmazza:

+ Nemzetközi repülőjegyet illetékkel és 30 kg súllyal PHT-MDY és MDY-BKK vonalon,

+ Elhelyezést napközben egy napra Phuketen reszortban,

+ Busztranszfert Phuket-Tablamu-Phuket vonalon,

+ 7 éjszaka elhelyezést a hajón teljes ellátással, üdítő fogyasztással,

+ 20-21 merülés lehetőségét Thai és Burmai vizeken,

+ Elhelyezést egy éjszakára Phuketen reszortban,

+ Elhelyezést 3-4*-os hotelekben Mandalayban és Baganban, 4 éjszakára,

+ Busztranszfereket Burma területén klímás buszokkal,

+ Teljes ellátást minden Burma programon 4 napon át,

+ Hajózást, lovas fogatot, belépőjegyeket az említett műemlékekhez,

+ Ivóvizet és törölközőt a túrákon,

+ Minden helyi adót és szerviz díjat a programokon és éttermekben,

+ Bangkokban mikrobusz transzfert a két repülőtér között,
 

A búvártúra ára nem tartalmazza:

- Nemzetközi repülőjegyet illetékkel és 30 kg súllyal BUD-PHT és BKK-BUD vonalon (235.000 Ft),

- A vízum díját, mely kb. 50 USD/fő,

- Belépési adót Burmába érkezéskor, mely kb. 10 USD/fő,

- Nemzeti park belépőket, mely 255 USD/fő,

- Az alkoholos italok árát,

- Biztosítást, mely 12.730 Ft mindenre (utas-poggyász-baleset-búvárkodás),

- Bármit, ami az ár tartalmazza felsorolásban nem szerepel!
 

Jelentkezni lehet a búvártúrára:

az abc@abcbuvar.hu mail címen lehet
 

Szabad helyek száma: A TÚRA MEGTELT!

A búvártúra a Red Sea Boats Holidays Utazási Iroda szervezésében (MKEH engedélyszám: U-001109) indul. Az Utazási iroda az árváltoztatás jogát fenntartja!

 


A cikkhez kapcsolódó képek


A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok

Esemény kezdete
2019-04-03
Esemény vége
2019-04-17
Esemény helyszíne
Mianmar (Burma)
 

Ebben a témában talál még 31 cikket: Programnaptár

Következő búvártúrák

Daedalus-Fury Soal-Elphinstone búvárszafari
2024. május 31 - június 07.

Érdekel!

Fényes-források búvártúra - 04
2024. április 06.

Érdekel!

SzezonNyitó Trogir búvártúra és nyaralás
2024. június 12-16.

Érdekel!

Extra-akciós Maldív szigetek nyaralás-búvárkodás
2024. október 18-26.

Érdekel!

Kövess minket!

YouTube: AquanautaBC