Kövess minket!   Facebook logó Youtube logó

Ha Long-öböl

 
A név egy régi-régi legendából származik, mely szerint annakidején, amikor idegenek támadtak a vidékre, egy sárkányanya már nem bírta nézni az itteniek szenvedését, hát leszállt az égbõl, hogy segítséget nyújtson. Gyöngyökkel szórta tele a tengeröblöt, melyek a vízbe pottyanva jádekövekké változtak. S e jádeszigetek darabokra zúzták az ellenség hajóit. "Szavahihetõ" halászok szerint még ma is elõfordul, hogy párás pirkadatkor egy-egy kíváncsi sárkányfej kiemelkedik a habok közül.
 
Mint minden legendának ennek is van egy másik változata is: egykoron hódítók jöttek ide fehér vitorlásokkal, lerombolták a pagodákat, házakat, kerteket és igába akarták hajtani a vietek népét. Fent, az égben élõ Sárkány szíve megesett a borzalmak láttán, és alászállt. Sziklákat dobált a vízbe, összezúzta a hajóhadat, majd amikor a kõ elfogyott, testével állta útját a hajóknak, így mentette meg az itt élõket, akik azóta tisztelik a sárkányt, melyrõl az öböl a nevét kapta.
 
A mérsékeltebb fantáziájú tudósok viszont a közel kétezer kisebb-nagyobb szigetecske keletkezését 500 millió évvel ezelõttre teszik, amikor a környezõ hegyláncok a tengerbe süllyedtek. E megannyi mészkõkúp átlagos tengerszint feletti magassága 50-200 méter, s ez földünk legnagyobb tengeri karsztképzõdménye, s 1994 óta része a világörökségnek.
Az apró szigetek szinte mindegyikén érintetlen a tengerpart, a sziklákban megszámlálhatatlan, szél és víz vájta barlang található.
 
Öreg motoros fabárkák sûrûn egymás mögött horgonyzó sora várja a buszokról lekászálódó turistákat, akik aztán imbolygó pallókon egyensúlyozva, hajóról hajóra átkapaszkodva érhetik el a számukra kijelöltet.
Elsõ "sziklamegállónktól" meredek lépcsõsor vezet fel a Sung Sot-cseppkõbarlangig, amely két nagyobb terembõl áll, az elsõ magassága lehet vagy harminc méter. A "derûs kastélynak" is nevezett második terem cseppkövei aggteleken edzõdött szemeinknek is tetszetõsek: a cseppköveket nézve ember- és állat formák sorát véljük fölfedezni. Ahogyan egy hatalmas oldalbejáraton át beszûrõdik a vízfelszínen visszaverõdõ, vibráló napfény, úgy érezzük, megelevenednek körülöttünk a mesealakok.
 


A cikkhez kapcsolódó képek


A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok

Esemény helyszíne
Ha Long-öböl
 

Ebben a témában talál még 97 cikket: Tudástár

Következő búvártúrák

Daedalus-Fury Soal-Elphinstone búvárszafari
2024. május 31 - június 07.

Érdekel!

Fényes-források búvártúra - 04
2024. április 06.

Érdekel!

SzezonNyitó Trogir búvártúra és nyaralás
2024. június 12-16.

Érdekel!

Extra-akciós Maldív szigetek nyaralás-búvárkodás
2024. október 18-26.

Érdekel!

Kövess minket!

YouTube: AquanautaBC