South Point
Malaysia Sipadan
Érdekes ellentmondással lehet itt találkozni a víz alatt. A korallok szinte teljesen halottak és összetörtek ezen az oldalon. Színek emiatt alig vannak, többnyire minden szürkés színû. Minden más látvány viszont elképesztõ. A kezdetben lankás partoldalban a halott korallok között mindenfelé egy-két méteres cápák hasaltak a fenéken az erõs áramlásban, vagy éppen egyik helyrõl a másik helyre úszva mozogtak. Többségük szürke szirtcápa volt, de láthattunk közöttük fekete- és fehér uszonyvégû cápát is. Egy búvár látószögében a sajnos nem túl jó, körülbelül 10-15 méteres látótávolságnál is egyszerre legalább nyolc-tíz cápa volt látható. Azt sem tudtuk, hova kapjuk a fejünket, de két-három méternél közelebb azonban nem engedtek magukhoz. Ilyenkor tettek egy kört és máshol landoltak. Eddig egyikünk sem látott összesen annyi cápát, mint itt egy merülés alatt. Volt még egy rendkívülinek mondható élmény is a déli rész merüléseinél. Egy másik fajta nagy testû élõlénybõl, az óriásteknõsbõl is tízméterenként lapult egy a korallok tövében. Ezek nem féltek a búvároktól, egészen közel engedtek magukhoz, miközben unalmasan néztek ránk. A kisebbek hetven-nyolcvancentis, a nagyobbak másfél méteres páncéllal rendelkeztek. Ezek a teknõsök évrõl évre Sipadan homoksávját használják a tojásaik lerakásához. Most, hogy már nem lakható a sziget, egyre nagyobb az esélyük a túlélésre. Mikor már kissé megnyugodtunk a látvány sokkoló hatásától, csak akkor voltunk képesek felfogni az egyéb, kisebb méretû élõlények jelenlétét is.
Roland
A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok
Ebben a témában talál még 214 cikket: Merülőhelyek
Következő búvártúrák
AKCIÓS Maldív nyaralás és búvárkodás
2023. augusztus 18-26.

Marsa Shagra nyaralás-merülés búvártúra
2023. június 28 - július 05.

Szezonnyitó Trogir búvártúra 2023
2023. június 07-11.

Costa Brava nyaralás és búvárkodás
2023. július 02-12.

Kövess minket!
Facebook: Aquanauta
YouTube: AquanautaBC
