Kövess minket!   Facebook logó Youtube logó

Korzikai városok, hegyek, nevezetességek

Bastia, Cap Corse, Nonza, St. Florent

Aki komppal érkezik a szigetre (Kb. 4 órás út Livornoból), az Bastiában köt ki, Korzika második legnagyobb városában. A pálmafákkal övezett St. Nicolas-téren Napóleon szobra mellett elhaladva egykettõre az óváros és a régi kikötõ ódon házai közé kerülünk. Ez tényleg más világ, itt az elhanyagoltságnak is vitathatatlan hangulata van. A vaskos falakkal övezett citadellába felsétálva láthatjuk az egész kikötõt, a város egykori gazdagságáról tanúskodó barokk templomokat és kápolnákat. A város olyan, mint ha több száz évvel korábbi korba érkeztünk volna meg. Innen rövid utazással elérhetõek a Cap Corse félsziget lélegzetelállító, nyers szépségû tájai. A Teghime-hágón átkelve rátérhetünk a nyugati part csaknem függõleges sziklafalak szélén futó, kanyargós szerpentinútjaira. Genovai õrtornyok, apró települések láthatók itt és Nonza varázslatos középkori falucskája. Palalapokból épült régi házak között sétálhatunk ki a sziklaszirtre épült nonzai lakótoronyhoz, ahol 160 méter magasból tekinthetünk le az alattunk morajló tengerre. Szédületes élmény! Hát még leereszkedni a közel 200 lépcsõfokon az egyedülálló fekete fövenyes strandra, melynek különlegességei a fehér kövekbõl kirakott ábrák, feliratok. Rövid utazással elérkezünk St.Florent-be, ahol a genovaiak által épített fellegvár és a város szinte tengerbe érõ házai egészen különösen sejtelmes hangulatot árasztanak.

Agriates sivatag, Calvi városa

A Desert des Agriates kopár, csupán macchiával borított sziklasivatagán átkelve lehet eljutni Calviba, Kolumbusz városába. Egy gyönyörû, félkör alakú öböl végén, egy hatalmas gránittömbre települt a város. A szépséges óváros fent a citadella falai közt található. Itt találjuk Kolumbusz állítólagos szülõházát is és az Idegenlégiós kaszárnyát, mely szintén érdekes látnivaló. A citadellából gyönyörû látványt nyújtanak Korzika legmagasabb, gyakran még nyáron is hósipkás csúcsai.

Corte, Tavignanu-szurdok

Korzika szívében található a "titkos" fõváros, Corte. A város fölött trónoló citadella lábánál található kilátóból páratlan látványban lehet részünk. Itt látható Gaffori tábornok háza, melyen máig láthatjuk az 1746-os ostrom ütötte lövésnyomokat. A város terei itt is palaburkolatúak, sikátoros utcák és ódon szökõkutak közt bolyongva élvezheti az utazó az idõtlenség mindent körüllengõ érzetét. A várost körülvevõ jellegzetes korzikai hegyvidék tényleges felfedezése az igazán különleges élmény. Az égbetörõ hegycsúcsok között a néhol sziklafalba vájt járatok, ösvények a Tavignanu-patak mentén haladnak, melyeket néhol függõhíd köt össze a smaragdszínû, szakadékban futó patak túlpartjával. A legnagyobb kaland a szurdoktúra a patakmederben, ahol sziklatömbökön keresztülmászva, azokról leugrálva, lecsúszva lehet leereszkedni a patakmederbe, paradicsomi kulisszák között. Az út a sziklamedencében gyakran kisebb vízesések között halad, mely megfürödhet a túrázó.

Vizzavona-hágó - Cascades des Anglais - Monte d'Oro

Korzika legmagasabb hegyei közt a természet újabb, szebbnél-szebb szegleteivel ismerkedhet meg az utazó. Autóval negyven perc alatt juthatunk fel a Vizzavona-hágóra, ahonnan könnyed túrával, erdei ösvényen haladva hamar elérhetõk a Cascades des Anglais híres sziklamedencéi és vízesései. A GR 20 túraútvonala mentén feljebb túrázva egyre szebb és tisztább, mélyzöld vizû medencékhez, kisebb-nagyobb csobogókhoz, vízesésekhez érhetük el. Pompás fenyvesek és gyönyörû sziklacsúcsok lábainál piknikezhetünk a nyári melegben, nagyokat csobbanva a hûsítõ vizû medencékben. Az elszántabbak, továbbhaladva a túraösvényen sziklás, nehéz terepen haladva meghódíthatják a Monte d'Oro 2389 méter magas csúcsát.

Scala di Santa Regina, Golo-patak, Verghio-hágó, Spelunca-szurdok

Corte-ból a tengerpart fele haladva a Scala di Santa Regina vad szépségû sziklaszurdokán vezet az út, ahol több száz méteres komor gránitfalak között kanyarog a keskeny autóút, néhol szédítõ mélységek fölött. A Niolo fennsíkjára kiérve Calacuccia után egy 700 éves genovai hidat találunk. A híd a kristálytiszta vizû Golo-patak fölött ível át, ahol remek lehetõség kínálkozik fürdésre a hatalmas sziklamedencékben és napozásra a víz koptatta gránitszobrok között. Továbbhaladva elérünk a Verghio-hágóhoz. Korzika legmagasabb autóval járható hegyi útja 1477 méter magasságban igazi különlegességgel kecsegtet és közelebbi ismerkedésre ad alkalmat a környék erdõségeiben szabadon kószáló vadmalac-kondákkal. A vaddisznó és a ridegen tartott házisertés keveredésébõl létrejött egyedi korzikai fajta elõszeretettel lebzsel a turisták által frekventált parkoló környékén, némi elemózsia reményében. Csak óvatosan a malacetetéssel, harapnak! Tovább haladva elõbb Aitone árnyas fenyves erdei közt visz az út, majd a Spelunca-szurdok minden eddiginél látványosabb sziklapárkányáról lehet letekinteni a vörös színû, függõleges sziklafalak övezte mélységbe. Aztán hamarosan feltûnnek egy bájos kis település, Ota hegyoldalba épített házai, majd rövidesen elérkezünk a nyugati part vörös sziklákkal övezett, egyedülálló fekvésû halászfalujába, Portóba.

Porto, Capu Rossu

A Portói-öböl kétségtelenül Korzika legszebb kulisszáit kínálja. A nyugatra nézõ kavicsos tengerpartot félkör alakban övezõ vöröses sziklatornyok, hegyláncok szinte átmenet nélkül szakadnak ki a tengerbõl 500-1000 méter magasságba. A Porto-patak torkolata fölött egy közelmúltban helyreállított négyszögletes genovai õrtorony trónol, a strandot a szárazföld felõl hatalmas eukaliptusz erdõ szegélyezi. Nem véletlen, hogy az Unesco az öblöt és az attól északra elterülõ Scandola vulkanikus partvonalát a Világörökség részévé nyilvánította. Innen egy látványos motorcsónak-túrával eljuthatunk a Scandola Rezervátumba. A strandolni vágyók, akiket megérintett a mélyzöld hegyi patakok varázsa, közvetlenül a kemping mellett csobbanhatnak a Porto-patak hatalmas, selymes vizû sziklamedencéiben. A Capu Rossu sziklabérceihez egy kisebb gyalogtúrával lehet feljutni és cserébe a fáradtságért, Korzika egyik legvarázslatosabb szegletébõl, egy régi genovai õrtorony tetejérõl csodálhatják meg a messze földön híres portói napnyugtát.

Ninu-tó, Les Calanches

A hegyi túrázók kedvence Korzika egyik legkülönlegesebb hegyi tava, a zöld pázsitú, zsombékos Ninu-tó. Autóval lehet feljutni az erdészházig, onnan két és fél óra alatt túrázhatunk fel a tóhoz. Az igazi érdekessége, hogy a környezõ "pozzik" (pázsitos, füves terület apró tavakkal) mentén általában szabadon kószáló vadló és póniló csapatok, kecskék legelésznek. Igazi különlegesség Korzika egyik legfestõibb látnivalója, amikor a lemenõ nap fénye bearanyozza a Les Calanches vörös sziklavilágát. A szél és a víz formálta különleges sziklaszobrok közt barangolva, a vöröslõ gránit lehengerlõ szín-orgiáját csodálva az utazó rádöbben, hogy Korzikán szinte minden nap egy-egy újabb csodát kínál számára, csak nyitott szemekkel kell járnunk és tudni, hogy merre nézzünk.

Ajaccio, Sarté

Bonaparte Napóleon Ajaccio városában, egy korzikai kisnemesi családban született, 1769-ben. A szülei fiatalon francia iskolába járatták, de ettõl függetlenül 1793-ig meglehetõsen sok idõt töltött a szigeten, amikor viszont a kialakult politikai helyzet miatt családjával Franciaországba költöztek. Napóleon szülõháza jelenleg turisztikai látványosság a városban, mint ahogy a megszámlálhatatlan terek is városban, ahol sok Napóleon emlékmûvel találkozhatunk. Érdekes látnivaló még a kikötõi negyed is a régi városrészben. Kanyargós, szerpentines hegyi út vezet Sarté-ba a "legkorzikaibb korz város-ba". A kisváros kétségtelenül rá is szolgál az elnevezésre komor, erõdszerû öreg házaival, sikátoros, igazi középkori hangulatot árasztó központjával, valamint hagyományõrzõ szokásaival, mindenekelõtt a húsvéti Catenacciu körmenettel, melynek relikviáit, a 14 kg-os láncot és a 31,5 kg súlyú hatalmas tölgyfa keresztet, továbbá a processzióról készült fényképeket a Szûz Mária templom belsõ falán találjuk. Kellemeset barangolhatunk a félhomályos, labirintusszerû Santa Anna városrész árkádos, ódon utcácskáin, avagy megpihenhetünk a vaskos pálmafákkal övezett fõtér egy árnyas zugában.

Bonifacio

Korzika "gyöngyszeme", Bonifacio városkája egy érdekes, sziklapárkányra épült település. A legideálisabb látványt egy hajókirándulással lehet megtapasztalni a város sziklapárkánya mentén. A hajó a túlhajló, fehér mészkõpárkányra épült városka elõtt halad végig, ahol megcsodálhatjuk a sziklafal legszélére épített házakat, különbözõ barlangokba, a sziklák közt megbúvó öblökbe visz el bennünket. A kirándulás csúcspontja a Sárkány-barlang, melynek tetején egy Korzika alakjára emlékeztetõ hasadék látható. Délutáni programnak a legjobb egy séta a fel a fellegvárba, ahol a város sikátoros utcácskáiban mindenki kedvére bóklászhat, akár lemerészkedhet az Aragon-lépcsõ meredek, sziklafalba vájt lépcsõfokain és végül napnyugtakor érdemes megnézni a híres tengerész temetõt.

Ospedale-tó, Piscia di Gallo, Bavella-hágó

A korzikai Dolomitoknak is nevezik a Bavella-hegységet. Alta Rocca hegyvidéki tájain haladva elõször a fenyvesekkel körülvett Ospedale-tóhoz érkezik az utazó, melynek részben kiszáradt medrében sétát is lehet tenni. A közelben található a Piscia di Gallo, Korzika egyik legnagyobb és legszebb vízesése, mely nem fentrõl a megszokott módon, hanem a sziklafal oldalából tör elõ. Meredek, omladékos hegyoldalban ereszkedhet le a bátrabb utazó, hogy a vízesés lábánál egy frissítõ zuhanyt vegyen a közel 60 méteres magasságból lezúduló vízfüggönyben. Felfelé haladva és elhagyva Zonza városkát megláthatjuk a Bavella-hágó gyönyörû, csipkézett hegycsúcsait. Egy rövid túrával láthatunk a több száz éves hatalmas Laricio-fenyõket, ahogy a gyalogösvényt szegélyezik, a hódítani vágyók pedig felmászhatnak az 1611 méter magas, rendkívüli panorámával kecsegtetõ III. számú sziklatoronyhoz is.

.

 

Ebben a témában talál még 97 cikket: Tudástár

Következő búvártúrák

Daedalus-Fury Soal-Elphinstone búvárszafari
2024. május 31 - június 07.

Érdekel!

Fényes-források búvártúra - 04
2024. április 06.

Érdekel!

SzezonNyitó Trogir búvártúra és nyaralás

Érdekel!

Extra-akciós Maldív szigetek nyaralás-búvárkodás
2024. október 18-26.

Érdekel!

Kövess minket!

YouTube: AquanautaBC