Főoldal / Tudástár / Petra, a sziklaváros

Petra, a sziklaváros
Petra, a sziklaváros

A Holt-tenger és az Akabai-öböl között, Aqabától alig 70 km-re északra található. A sivatag sziklái között megbúvó egykori karavánközpont egy arab néptörzs, a nabateusok virágzó fõvárosa volt. A 7. századtól hanyatlásnak indult, fokozatosan elnéptelenedett és csupán a beduin pásztorok tudtak létezésérõl. Utolsó európai látogatói a keresztes lovagok voltak, majd 1812-ben egy svájci felfedezõ egyik útja során kalandos körülmények között ismét rátalált. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális Világörökségeinek egyike.

Védett fekvése és jó vízellátottsága révén alakult ki a mesterséges oázis, Petra. A település az Kr. e. 5. és az Kr. u. 3. század között fontos kereskedelmi csomópont volt. A városba vezetõ mély és szûk Szik szurdok, mely 1600 méter hosszú, egyes helyeken mindössze 2 méter széles, meredek falai pedig 80-90 méter magasak, védelmet biztosított. A látogatók is csak gyalog, esetleg ló-, vagy teveháton jutnak el ide. A sziklák között fakadó patak vize az életet biztosította. A legendák szerint Mózes fakasztotta õket egyetlen botütéssel, amikor Egyiptomból kivonulva népével megpihent itt.

Petra Kr. e. 200 - Kr. u. 100 között élte virágkorát. A fõvárosban - a sivatagi nomád népek szokásainak továbbfejlesztésével, egyedi építészeti stílust teremtve - a nabateusok a kõfalakból faragták ki elegáns, monumentális épületeiket, templomaikat, fürdõiket, lakóházaikat és sírboltjaikat. Tökélyre fejlesztették fazekas, kõfaragó és ciszternaépítõ tudományukat. A sziklák között fakadó patak vizét ötletes felszíni és föld alatti csatornákból és víztározókból álló rendszerrel vezették a városba, hogy a rendelkezésre álló víz minden cseppjét megõrizzék. Petra gazdagodása és fejlõdése az 1. század végéig folytatódott; IV. Aretasz (8-40) uralkodása idején épült a Fõtemplom (Kaszr Bint el-Faraún - "a fáraó lányának erõdje") a városközpont legimpozánsabb épülete. Ekkoriban a városnak kb. 20 30.000 lakosa lehetett. Két nagy földrengés is pusztított a városban, 363-ban és 551-ben. A 7. századi iszlám terjeszkedés során az arab hódítók 663-ban elûzték a városlakókat, és Petra egykor ragyogó építményeinek jelentõs részét lerombolták. A keresztes háborúk idején, 1099 és 1291 között még stratégiai szerepet töltött be, de a Jeruzsálemi Királyság elfoglalása után elnéptelenedett.

1517-tõl 1918-ig az egész Közel-Kelet oszmán fennhatóság alatt állt, és ezalatt a négyszáz év alatt az Oszmán Birodalom peremvidéke teljes jelentéktelenségbe süllyedt. A keresztes háborúk után az 1800-as évek elejéig egyetlen európai sem jutott el Petrába. 1812-ben Jean Louis Burckhardt svájci felfedezõ és arabista volt az elsõ, aki a csaknem feledésbe merült várost újra ismertté tette. Több mint 100 évvel késõbb, 1916-ban az elsõ világháború alatt a brit katonai érdekek szolgálatában itt harcoló Arábiai Lawrence (Thomas Edward Lawrence) látogatott el ismét Petrába. Petra régészeti feltárása a 20. században, az 1920-as években vette kezdetét. Valamivel késõbb a turisták elõtt is megnyílt a lehetõség a romváros látogatására.