Mentõ-búvárrá válni
Mentõbúvár képzés részletei

 
Mentõbúvár tanfolyam

Eljöhet az idõ, mikor úgy érzi a búvár, hogy nem elég számára egy haladó szintû tudás, több ismeretre vágyik, mélyebben szeretné beleásni magát a tevékenységgel összefüggõ tudásanyagba, vagy éppen hosszabb távú tervei vannak a búvárkodással kapcsolatban.
Ilyen szándék esetén következne, következhetne a Mentõ Búvár képzés, melyet minden búváriskola, oktatási szervezet ajánl a búvárok számára.
 
Ahogy más tanfolyamok esetében, itt is meghatározóak a különbségek. Ha ez így van, akkor mi lenne a megfelelõ döntés, melyiket válasszam? Azt amelyik a legideálisabb idõpontban van számomra, esetleg azt amelyik a legolcsóbban kínálja a tanfolyamot, de lehet, hogy azt az oktatót inkább, aki olyan szimpatikus és jóképû?
 
Hát igen, vannak szempontok, de talán a fent felsorolt szempontok egyike sem a legfontosabb. Talán azt kellene leginkább megvizsgálni, mit tartalmaz a meghirdetett ár és hogy benne van e a tanfolyamban minden fontos és szükséges rész, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy a tanuló azt mondhassa a tanfolyam után, hogy õ valóban mentõ búvár lett! Ne feledjük, ha például a családban többen is búvárkodnak, legyen legalább egy közülük, akire minden körülmények között számítani, ha baj van!
 
Elõször is az elméleti képzést vizsgáljuk meg, hisz a megfelelõ és alapos elméleti alapok nélkül nem lehet eredményes gyakorlat, azaz mentés sem.
Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a mentõ tanfolyam elsõdleges célja a balesetek megelõzése lenne, így a legnagyobb hangsúlyt a felismerésre kell helyezni. Ez azt jelenti, hogy a mentõ búvár megtanulja megelõzni a negatív helyzetek kialakulását, megismeri a kialakulás számos okát, így befolyásolhatja azokat késõbb a búvár helyszíneken és ez által csökkenti a balesetveszélyt.
Aztán megtanulja felismerni a sérüléseket, megtanulja azok típusait, tüneteit, kialakulásuk módját. Mivel a sérülések sok esetben nehezen felismerhetõek, nem egyértelmûek, nagyon fontos a megfelelõ elméleti tudás.
Ezt követi a különbözõ sérülésekre történõ reagálás, a megfelelõ és szakszerû elsõsegélynyújtás, mely fogásokat gyakorolni kell, rutinszerûvé tenni, mivel a mentõ búvár mindig stressz alatt cselekszik és végzi a mentést.
 
Még ide az elméleti részhez tartozik szorosan az a három képzés is, mely nélkül nem lehetséges a szakszerû mentés és elsõsegélynyújtás egy mentõ búvár számára. Ezek a fontos részek az általános elsõsegélynyújtó, az újraélesztõ és az oxigén adó képzések. Ennek a három résznek az elméleti és gyakorlati idõigénye legalább egy teljes nap, így ezt jellemzõen külön érdemes tartani és mindenképpen még a mentõ tanfolyam elõtt.
Mivel az elsõsegélynyújtás és az újraélesztés nagy szakértelmet igénylõ feladat, melyen a sérült élete múlik, múlhat, nem beszélve a napjainkban szinte már évente változó újraélesztési technikákról, az elsõsegély és újraélesztõ tanfolyami rész nagy szakértelmet igényel. Vélhetõen a búvároktatók zöme soha nem volt arra kényszerülve, hogy bárkit is újraélesszen, sõt a legtöbben még arra sem, hogy komoly sérüléseket ellássanak, de arra semmiképpen, hogy ezt a két tevékenységet napi rendszerességgel végezzék. Emiatt ezt a két tanfolyami részt érdemes és célszerû olyan szakemberre bízni meghívott oktatóként, aki ezeket az életeket mentõ technikákat napi rendszerességgel gyakorolja, mint például egy mentõtiszt, vagy olyan orvos, aki traumatológián dolgozik.
 
A következõ lépés a gyakorlati képzés, mely elõször a felszerelés kezelésével kezdõdik. Egy mentõbúvártól elvárható, hogy kevesebb, mint egy perc alatt összeállítsa a légzõkészülékét hibátlanul, hogy pontosan tisztában legyen a búvárok által elkövethetõ hibákkal és ezeket ránézésre felismerje, illetve akár vakon is össze tudja állítani könnyedén a sajátját. Nem szabad, hogy nehézséget okozzon az, hogy a fürdõruhában meghallgatott briefing után 5 perccel már teljes felszerelésben a társellenõrzést végezze a mentõ búvár. Egy szimulált mentéshez az ABC felszerelés felvétele és a vízbejutás csak másodperceket vegyen igénybe számára.
Második lépésként az elméleti tudást felhasználva megtanulja a gyakorlatban is felismerni apró jelekbõl a stresszes személyeket már a felszerelés összeállításakor még a parton, majd következõ lépésként ugyanezt gyakorolni, kiszûrni a víz megközelítésekor és vízbe lépéskor. Ezt követõen jön a stresszes búvárok realizálása, megnyugtatása, segítése a víz felszínén a merülés elõtt, majd a legvégén ugyanezt a víz alatt is merülés közben. Mindez még mind a balesetek megelõzésének érdekében.
Harmadik lépésként következik a strandoló kimentése tóból, tengerbõl, mely mentés a partról kezdõdik. Ez a gyakorlat fürdõruhában történik, bármilyen búvár felszerelési tárgy nélkül és az elmerült, fuldokló strandolót a felszín alól kell felhozni, kivontatni, majd partra juttatni. Ez a gyakorlat fizikailag meglehetõsen fárasztó, de ez képezi az alapját egy mentésnek. Továbblépni akkor lehet, mikor már számos alkalom után a mentés rutinszerûnek tûnik.
A negyedik lépés a szabadtüdõs, ABC felszereléssel gyakorolt mentés, mely a leggyorsabb mentési módszer a partról, vagy hajóról kezdõdõ mentésnél. Itt elõször ismét strandolót, majd sznorkelezõt, a legvégén pedig légzõkészülékes búvárt mentünk, melyek mindegyike pánikba esett, fuldoklik és elmerül a felszínrõl. A mentés ebben az esetben is a partról kezdõdik és a legnehezebb része a fuldokló megközelítése, megfogása sérülés nélkül. Akkor eredményes a mentés, ha a mentõt nem éri sérülés, nem nyomják a víz alá és a partra tudja juttatni a mentett személyt. Ez fárasztó és kihívásokkal teli gyakorlat.
Ötödik lépésként légzõkészülékkel mentünk légzõkészülékes búvárt, aki pánikba esett a felszínen és nem tudja magát fent tartani. A megközelítésnek több módja is van, de ez sem a legkönnyebb feladatok egyike, így alapos gyakorlást igényel, mire a fogások elég határozottak, a megközelítés már nem veszélyes és a pánikoló nem okoz sérülést a mentõnek a beavatkozásnál.
A hatodik részben következik az eszméletlen és nem lélegzõ légzõkészülékes búvár felszíni mentése, partra juttatása, miközben az életfunkciókat fenn kell tartani a vontatás, a felszereléstõl történõ megszabadítás és a partra juttatás közben, míg egy másik szakértõ személy át nem veszi a sérültet a mentõtõl. Eközben a gyakorlat közben az oktató még tudatosan növeli a stresszt, amit a mentõnek szintén kezelni kell. Nagy koncentrációt és sok gyakorlást igénylõ gyakorlat.
A hetedik részben megtanul a tanuló szakszerûen, de ami még fontosabb, a saját maga veszélyeztetése nélkül a felszínre hozni egy eszméletlen és nem lélegzõ búvárt 9-10 méteres mélységbõl, majd stabilizálni a felszínen, segítséget hívni és próbálni az életfunkciókat fenntartani. A biztonságos felszínre hozás megtanulása sok gyakorlást igényel.
Az utolsó részben már összekötve a felhozást, a vízbõl kijuttatást és a lélegeztetést, mindezeket együtt alkalmazva kell bemutató értékû módon kivitelezni a gyakorlatot úgy, hogy semmilyen külsõ tényezõ, még a bekiabáló és okoskodó emberek sem tudják megzavarni a szakszerû mentést.
 
Ha a tanfolyam végére elmondhatod magadról, hogy:
- képes vagy felismerni a búvárkodás során a balesethez vezetõ elõzményeket, majd képes vagy ezeket pozitívan befolyásolni,
- ha felismered minden körülmények között felszínen és víz alatt a felfokozott stressz jelenlétét és megfelelõen tudsz ezekre reagálni, kezelni, sõt csökkenteni, megszüntetni,
- ha képes vagy szakszerûen menteni, akár fürdõzõ, akár sznorkelezõ, vagy légzõkészülékes búvárról legyen is szó,
- ha önuralmat tanúsítva képes vagy a sérültet megfelelõen elsõsegélyben részesíteni és az állapotát javítani, az életfunkciókat fenntartani a mentõk megérkezéséig,
 
akkor TE egy megfelelõen színvonalas és alkalmas mentõ tanfolyamon vettél részt és az megérte az árát és a fáradtságot!
 
Malmos Attila
 
 

A cikkhez kapcsolódó képek

Ebben a témában talál még 97 cikket: Tudástár