Kövess minket!   Facebook logó Youtube logó

Vietnám, a Sárkány-föld
Egzotikus túra




















Sárszínû folyók, méregzöld rizsföldek, a tenger habos kékje, az õserdõk bujasága, vörös utak, a csúcsos bambuszsapka: a "non", a fekete fából készült pálcikák: a "dua", mindez egyet jelent, a sárkány alakú országot, utunk célját: Vietnamot.

Hasonló búvártúra élménybeszámolója

Szervezett búvártúra eddig még nem indult hazánkból ebbe az egzotikus keleti országba, így a Submarine olvasói elsõként és elsõ kézbõl értesülhetnek a megannyi ott szerzett (nem csak) búvár élményekrõl. 8-10 éves lehettem, mikor a televízió képernyõjén elõször láttam képeket errõl a távoli, furcsa országról, ahol mindenki bambuszkalapban jár, cölöpökön álló bambuszkunyhókban él a sûrû, zöld dzsungel szélén. Az emberek egész nap a térdig érõ vízben gázolva palántáznak, vagy éppen faekével és bivallyal szántanak. Milyen csodálatos lehet ilyen szép helyen élni! - gondoltam akkor. A következõ években persze számtalanszor láthattam szörnyû, megrázó képeket Vietnamról, de az elsõ benyomások, melyeket akkor éreztem, még évtizedek múltán sem fakultak meg és a vágy, hogy ott lehessek, érezzem a dzsungel illatát vagy a bambusz falvak hangulatát, hogy elvegyülhessek a mindig mosolygó, kedves arcú vietnámi emberek között, talán csak erõsödött bennem az évek multával. Egy búvár fotós barátom a 80-as években járt Vietnamban és akkor merült néhányat a Nha Trang-i térségben. Az Õ beszámolója adta meg a kezdõ lökést ennek a túrának a létrejöttéhez.
A motorosok birodalma

Közel féléves szervezési és adatgyûjtési munka elõzte meg azt a novemberi napot, amikor az Air France gépének ablakából elõször pillantottuk meg Saigont, mely vietnámi túránk elsõ állomása. A város hatalmas lapos területen fekszik a Saigon folyó deltájában. Ez Vietnam legnagyobb és legfejlettebb városa, ahol utunk elsõ négy napját töltöttük.A páratartalom a lehetõ legmagasabb, a hõmérséklet árnyékban is 30ºC fölött van és a hat órás idõeltolódással is számolnunk kell. Mindehhez még párosul az elképesztõ mértékû városi forgalom okozta környezetszennyezés, mely ellen sokan az itt élõk közül arcmaszkkal védekeznek.Saigonban, vagy ahogy az 1975-ös amerikai kivonulás óta hívják, Ho Chi Minh városban közel 5 millióan élnek. A lakosság nagy részének van motorkerékpárja, itt ugyanis az a fõ közlekedési eszköz. Egy-egy közlekedési lámpa tilos jelzésénél akár több száz motoros is összegyûlik indulásra várakozva. Átjutni az utca túloldalára ott, ahol nincs lámpa, hajmeresztõ mutatványnak számított - legalábbis ezt éreztük elõször. Több napi rutinnal a hátunk mögött már bátrabbak voltunk, ugyanis, ha az ember lassan halad, a motorosok kikerülik õt, mondták a helyiek. De eltartott egy ideig, míg ezt mi is ki mertük próbálni.A programokat szokás szerint úgy alakítottuk, hogy a búvárkodás mellett minél többet megismerhessünk az ország kultúrájából, életébõl. Elsõ estére egy vacsorával egybekötött hajós városnézést ütemeztünk, bár még kissé kábultak voltunk az egynapos utazástól, de ki tudna ilyenkor aludni? Csak száz méterre laktunk a folyótól, a Nguyen-Hue sugárúton, így pár perc után már a többszintes sétahajón válogattuk az étlapról a számunkra ismeretlen helyi ételeket. Hamarosan egy vicces helyzettel kellett szembesülnünk: csak evõpálcikát adtak a vacsorához, hagyományos evõeszközük nem volt. Több-kevesebb sikerrel, de megtanultuk használni õket, éheznünk tehát nem kellett, de voltak mókás pillanatok! A hajó közben lassan haladt a folyón felfelé és miközben mi gyönyörködtünk Saigon éjszakai fényeiben, a hajó zenekara sorra játszotta a helyi slágereket, illetve csak gondolom, hogy ismert dalok voltak, mivel az énekest több esetben is felváltotta valaki a hallgatóság közül, mintegy karaoke jelleggel. Az elsõ este élményei sejtetni engedték, hogy jól választottunk Vietnámmal kapcsolatban.
Saigon, az ezerarcú város

Másnap reggel egész napos városnézésre indultunk Saigon hatalmas, színes forgatagában. Elõször a Párizsi Közösség terét céloztuk meg, ahol az 1880-ban épült Notre Dame Katedrálist látogattuk meg. Ezután a tér másik

oldalán található, Gustave Eiffel által tervezett fõposta épülete következett. Vietnamban itt alkalmaztak elõször acél tetõszerkezetet fagerendák helyett. A hatalmas, vasúti pályaudvarhoz hasonló épület falán mindenhol a 19. századi Saigon festett térképei találhatóak.A következõ nevezetesség, melyet meglátogattunk, az Egyesítés palotája volt. Korábban ez volt az Elnöki palota és egy sajtófotó miatt lett világhíres, melyen 1975. április 30-án egy észak-vietnámi páncélos betörte a fõkaput. A fotó Saigon elesésének szimbóluma lett. Az emeleti részekben számtalan tárgyaló, konferencia- és bálterem, elnöki szobák találhatók, mind az eredeti bútorokkal, szõnyegekkel berendezve. A tetõn helikopter leszálló, az épület alatt több emelet mélységben páncélozott labirintus húzódik, felszerelve az akkori legmodernebb híradástechnikai eszközökkel, telefonközpontokkal, térképszobákkal, melybõl a háború alatt a harcmozdulatokat irányították. Mindezt kiegészítette helyi idegenvezetõnk alapos magyarázata.Miközben a palotát körülvevõ hatalmas, gyönyörûen gondozott kertben sétálgattunk, a számtalan, nagy szakértelemmel formált bonsai fa között, próbáltuk magunkban feldolgozni a látottakat.A városnézés a kínai negyedben, a Cholon-ban, folytatódott, melyet a 18. sz. végén alapítottak. Binh Tay a neve a negyed legnagyobb piacának. Üzletek, árusok és emberek mindenütt, megszámlálhatatlan mennyiségben. Érdekes élmény az érzékek számára, csupa csengés-bongás, színek és szagok. Lépni is alig lehetett a sok árutól. A legviccesebb az volt, hogy a megvásárolt áru méretétõl függetlenül, mindent motorkerékpáron próbáltak elvinni a vevõk. Vásárlás helyett többnyire ezeken a cirkuszban is bemutatható hihetetlen produkciókon mulattunk.Ebéd után a Hadtörténeti Múzeumban ismerkedhettünk meg az összes harci jármûvel, amit a 60-70-es években földön és levegõben bevetettek a háború alatt. Számtalan fajtájú és méretû lõszert és bombát láthattunk, némelyik személyautó méretû volt. A háború éveiben ezekbõl 13 millió tonnát!!! dobtak le Vietnamra, ami kétszerese a II. Világháború alatt elhasznált bomba mennyiségnek. Megtekintettük még a börtöncellákat is, melyek fala tele volt a néhai rabok irományaival, illetve több száz kinagyított fényképet a háború borzalmairól.Megrázó élmény

volt.Sokkal kellemesebb és megnyugtatóbb hely volt a 17. sz.-ban épült Giac-Lam-Pagoda, mely a város legöregebb buddhista pagodája. A lakosság nyolcvan százaléka e vallás szerint él Vietnámban. Az udvarban teknõsbéka farmot láthattunk, majd a templomba lépve, egyik szentélybõl a másikba jutva próbáltunk nem túl feltûnõek lenni a sok imádkozó között. A füstölõk százaitól alig kaptunk levegõt, de azért sikerült néhány fényképet készítenünk a több méteres, hihetetlen színekben pompázó faragott sárkány fejû szobrokról. Az imájukat mormoló buddhistákat egyáltalán nem zavarta a jelenlétünk.Utolsó állomásként egy olyan manufaktúrát látogattunk meg, ahol fa alapanyagból, kizárólag kézzel készítik a gyöngyház berakásos használati tárgyakat. Székek, asztalok, tükrök, tálak, dobozok és még legalább ezer féle más termék, a tenyérnyi méretûtõl a több méter magasságúig. A berakásokat vagy a gyöngykagyló összetört héjából, vagy kacsatojás héjából készítik, aprólékos kézimunkával.Vacsora után, esti levezetõ programként, mint ahogy a késõbbiekben is tettük, a tetõteraszon található medencében áztattuk magunkat, miközben a nap élményeit vitattuk meg egymással.
Élet az alagutakban

Másnap délután felkerestük a 35 km-re található Cu-Chi alagútrendszert. Látogatóként ma a közel 200 km-es, több szintes földalatti járathálózatnak csak egy kis részét lehet megtekinteni, de ez a kb. 30 méter is bõven elég volt, még annak is klausztrofóbiás érzése alakult ki, akinek elõtte nem voltak ilyen problémái. Az átlagban 1 m magas és 70 cm széles járatok korábban a vietkong-ok hatalmas operációs területeként szolgáltak. A háború alatt több mint tízezren éltek a szó legszorosabb értelmében az amerikai sereg lábai alatt, akiknek itt egy bázisuk állt. Láthattunk földalatti fegyvergyárakat, kórházat, éttermeket, valamint oktató- és hálótermeket is. A kézzel ásott alagúthálózatot az 1940-es években kezdték elkészíteni a Viet Minh-ek a franciák elleni harcok során. Mikor az 1960-as években kitört a háború az amerikaiakkal szemben, a Vietkong újra használatba vette és kibõvítette. Bár az amerikaiak végül felfedezték az alagutat és bevetettek ellene egy speciális önkéntes egységet, az "alagúti patkányok"-at, a hálózatot sohasem tudták teljes egészében lerombolni.

A túra részeként az erdei lõtéren mindenki kipróbálhatta az AK 47-es és az M 16-os géppisztolyokat. Meglepõ, hogy a lányok körében is rendkívül népszerûnek bizonyult ez a program.Hazafelé vezetõ utunkon gumifa ültetvények mellett haladtunk sokáig és a kíváncsiságunk kielégítéseképpen idegenvezetõnk egy gumifánál bemutatta és elmagyarázta a kaucsukcsapolás csínját-bínját.Az esti vacsoráink helyszínei is igen változatosak voltak. Fõleg a helyi ételeket felszolgáló, nem turistáknak szánt éttermeket részesítettük elõnyben, egyre nagyobb ismereteket szerezve a vietnámi gasztronómiáról.

Úszó város és bonsai-kert


Utolsó saigoni napunkra hagytuk a leglátványosabbnak ígérkezõ programot, a . A folyó Tibetben ered és a 4350 km-es hosszával az Indokínai félsziget leghosszabb folyója. Mielõtt beleömlene a Dél-Kínai Tengerbe, megszámlálhatatlan ágra szakadva 16 millió embernek ad életteret és megélhetést csak a folyódeltában. Közel három óra alatt tettük meg a 70 km-es távolságot a deltáig, egyrészt a nagy forgalom miatt, másrészt a mienkénél is rosszabb minõségû úthálózatnak köszönhetõen. Egy kis faluba érkezve azonnal csónakokba ültünk és elindultunk a leglátványosabb rész, az felé. Utunk során egyre szélesebb folyóágba jutottunk és közben

lehetõségünk volt megfigyelni az itt élõ emberek mindennapjait. A partra épített, víz fölé nyúló, cölöpökön álló épületek, kalyibák szinte egymásba értek, nyitott oldalukkal bepillantást engedve a halászok, asztalosok, hajóépítõk és családanyák életébe. Nagyon intenzív hajóforgalom jellemezte végig az utunkat. A piac valójában kisebb-nagyobb hajók sokasága, melyek horgonyozva vagy egymáshoz kötve várakoznak a vevõkre a folyó egy bizonyos szakaszán. Az eladók jelentõs része itt, ezeken a 10-12 m hosszúságú hajókon él a családjával együtt. Hogy ki, mit árusít, az a hajó orrába, mintegy zászlóként rögzített termékekbõl derül ki. Magunk mögött hagyva a piacot, ismét egyre szûkebb csatornákba kanyarodtunk, majd a víz sekélysége miatt át kellett ülnünk kisebb, evezõs által hajtott ladikokba. A bambusz sapkás evezõs hölgyek, kis noszogatás után még néhány vietnámi dalt is énekeltek nekünk. A sûrû dzsungelbe rejtett bonsai kertben ebédeltünk meg, majd mindannyian nyakba vehettük az addig ketrecben tartott 3 m-es boát, mely láthatóan már hozzászokott a turisták tapogatásához. Visszaúton elõször egy folyóparti falucskába látogattunk el, ahol megismerhettük a rizspapír készítést módját és megkóstolhattuk a és különleges , a helyi afrodiziákumot. Ezt követõen benéztünk egy kerámia- és téglagyárba. Érdekes, hogy csak kizárólag nõi munkásokkal találkoztunk, akik minden terméket kézzel készítenek és az is szokatlan, hogy a hatalmas kemencéket egy dióhoz hasonló gyümölcs héjával fûtik.

Kókuszdió-szerzetesek szigete,Saigon Phu Quoc páfrányok virágzó orchideák gyöngytenyésztõk karambola fasûrû õserdõbe

Az esték voltak a legjobbak, bár a program gyakran ismétlõdött. Elõször berobogtunk a faluba a motorjainkon az internet cafe-ba, mivel itt több gép volt, mint a hotelben. Gyors híradás az otthoniaknak, utána rövid vásárlás, nézelõdés a bazárokban, majd választottunk egy kellemes helyi éttermet és estérõl estére újra végigkóstoltuk a . Vacsora után többnyire visszahúzódtunk a hotel medencéje köré és éjszakába nyúló beszélgetéseket folytattunk, többnyire az aznapi élményeinkrõl. Természetesen közben megismerkedtünk a vietnámi koktélokkal is. A legnépszerûbb a B52 volt, melyet meggyújtva hoztak ki.
Merülések a tengeri kígyó hazájában

A szigeten töltött 10 napból négyet töltöttünk búvárkodással. Phu Quoc szigete szinte érintetlen búvárparadicsom, akár új merülõhelyeket is találhattunk volna, hiszen annyira új itt még ez a sport.
Az északi merülõhelyek egészen közel, kb. félórányi hajóútra, a déliek lényegesen messzebbre, több mint két óra hajózásra voltak a bázistól. A búvárhajóhoz kis, motoros ladikokkal szállítottak oda bennünket, miután a merülés vezetõk már felrakták a felszereléseinket a hajóra. Az indulás meglehetõsen korán, minden nap reggel fél nyolckor volt. Egy kielégítõ eligazítás után a hajón mindenki kényelembe helyezte magát. Bár a rendelkezésre álló hely eléggé ki volt számolva, azért mindenki megtalált magának egy kényelmes zugot.
A Rainbow-divers búvár vezetõi gárdája profi szervezést nyújtott nekünk. A hajó hátsó részén helyezték el a felszereléseket, bal oldalt a teli, majd a merülések után a jobb oldalt az üres palackok kaptak helyet. A búvárokat kisebb csoportokra osztották fel, így a hajó hátsó részén mindig csak 4 búvár tartózkodott egyszerre, akik összeszerelték a felszerelésüket, majd vízbe ugrottak. Ki volt számolva az idõ, ezért nem kellett sietni, senki nem taposta meg a másik felszerelését, mindenki nyugodtan tudott készülni a merülésre, ami, mint tudjuk, nagyon fontos szempont.
A két merülés között, míg a csoport fogyasztotta a hajón felszolgált bõséges ebédet, a divemasterek kicserélték helyettünk még a palackokat is, hogy nekünk semmi más dolgunk ne legyen, mint élvezni a tengert, vagy gyönyörködni a tájban, amely mellett elhaladtunk. A Thaiföldi-öböl eme részén az átlag mélység 10-15 méter, és mivel a vietnámiak halász nemzet, nagyobb méretû halakkal csak ritkán találkozhattunk. Sajnos sok mai "nagyon búvár" szégyenszemre unatkozik ebben a mélységben, õk sajnos keveset értenek ebbõl a csodálatos tengeri világból. Azért egy méter körüli fûrészes sügérrel több alkalommal is találkoztunk, bár nehéz volt õket észrevenni a sokszor alagútrendszereket formáló különleges szikla- és korallkeverékébõl álló tömbök alatt. Néha úgy éreztük, mint ha nem is a természet alakította volna ki ezeket az egymástól kis távolságban elhelyezkedõ, garázs méretû formációkat. A felszínük teljesen benõve a kemény- és lágykorallok sokaságával. Talán ez volt a legszebb merülésünk. A Vörös Tengerbõl már ismert, színes zátonylakó halakból is számtalan rajjal találkoztunk, bár nem volt egyszerû mindig észrevenni õket a sajnos, néhol még a 10 méternél is rosszabb látótávolság miatt. A csekély látótávolság azonban érthetõ, mivel a meleg, 30 C-os vízben rendkívüli mód tenyésznek a planktonok, akkor hát mitõl is lenne átlátható?!
Az éjszakai fürdõzésnél a fotoplanktonok zöldes ragyogással szórták fényüket pancsoló kezeink nyomán. Döbbenten álltunk a meleg vízben és csapdostuk a hullámokat, melyek olyan erõvel csillámlottak, amilyet még soha nem láttunk. Mikor a vízben tempóztunk, a mozdulatainkat UV zöld burokba foglalták a planktonok. Gyönyörû látvány volt!
Két merülés alatt is láttunk fekete-fehér csíkos tengeri kígyót. Ez az élõlény (Hydropheidae) itt igen gyakori, s búvárkodás közben szinte garantált a találkozás. Félénk természetû, ezért nehéz kapcsolatba kerülni vele, de jó tudni, hogy a mérge háromszor olyan erõs, mint az indiai kobráé. Méregfogaik rövidek és a felsõ állcsont elülsõ részén helyezkednek el. A méreg sok neurotoxint tartalmaz - és mint a nevébõl is következik -, ez elsõsorban az idegrendszerre hat, és a méreg hatására az áldozat fokozatosan megbénul. A rövid méregfogak ellen megfelelõ védelmet nyújthat pl. egy 7mm-s búvárruha. A mi shortynk nem nyújtott, ezért magunktól is kerültük a közelebbi kapcsolatot.
A merülõhelyek nagy részénél a különbözõ formájú, hajladozó lágykorallok voltak hangsúlyban, melyeket a

hullámzás különös, ritmusos táncra fogott a sekélyebb mélységben. Természetesen ezeket a hatalmas, barna-, narancs- és méregzöld színû anemónákat az õket õrzõ, játékos bohóchalak kísérték mindenhol, melyek egészen másképp néznek ki, mint vörös tengeri társaik. Vietnám másik búvárkülönlegessége a rendkívüli a fajgazdagság a csupasz kopoltyús csigákat illetõen. Láttunk fehér alapon narancspöttyös, piramis alakú lemezes, vagy akár neonkék színben pompázó, különbözõ méretû és formájú csigát is. Nem kevés csigafaj csak Vietnám vizein honos.
Ezekben az apró élõlényekben gazdag, számunkra újszerû összetételû korallkertekben merültünk, miközben rendszeresen számtalan egészen piciny halakból álló raj keresztezte utunkat, melyek fényes oldalán a nap megcsillanó fénye különös vibrálást produkált.

Dzsungel-túra meglepetésekkel

Délután szervezett Egyik délelõtt észak felé motoroztunk egy távoli falucskába. Az út során számtalan kisebb folyón vagy patakon kellett átkelnünk, ingatag fahidakon - ha voltak, vagy a vízmosáson kellett áthajtani, ha arra vezetett az út. Igazi kaland volt. A faluba érve, néhány üdítõ elfogyasztása után látogatást tettünk a helyi általános iskolában. A kisdobos és úttörõ nyakkendõt itt napi viseletként hordják a tanulók. vettünk részt, helyi vezetõvel. Félórás buszút után az erdõ szélén megállva sétára indultunk a vadonba. Hatalmas páfrányok, pálmák alatt botladoztunk a sûrû aljnövényzetben, különös madárhangokat hallottunk és hatalmas pókokat, termeszeket és vadméheket láttunk. Mintegy negyedóra után visszatértünk a légkondicionált buszunkhoz, hogy folytathassunk utunkat. Jármûvünk azonban meggondolta magát és úgy döntött, nem indul. A keskeny vörös úton tovább sétáltunk hát az õserdõ közepén eredeti úti célunk felé. És bár a nem tervezett gyalogtúra alatt lassan lement a

nap és magunk után hagytunk majd 5 km-t, a kezdeti morgást hamar felváltotta a béke és az ámulat, ahogy a természet körülölelt minket. Pár óra múltán a megjavított busz utolért bennünket és a maradék 1 km-t azzal tettük meg a faluig, ahonnan látni lehetett a kambodzsai partokat. A két hét szinte minden óráját és percét kihasználtuk. Ha nem merültünk, akkor mentünk, fényképeztünk, éreztünk, ismerkedtünk és egyre csak szívtuk magunkba ennek a különleges sárkány formájú országnak az érzését, látványát, illatát. Annyira másként élnek és gondolkodnak az itt élõk, annyira más a kultúra és annyira más az éghajlat, a növényzet és a víz alatti élõvilág, hogy a bennünket ért élmények feldolgozása még a hazaérkezést követõ hetek hangulatát is meghatározta.

Vietnám örök emlék marad mindannyiunk számára, buja zöldje és a tenger kékje tudatunkba ég.
Útban hazafelé a Himalája havas csúcsai felett repültünk, közben rengeteg idõnk volt elmélázni a világ dolgairól, a mosoly varázsáról, és egy sárkány alakú országról, amit az élet ajándékaként meglátogathattunk.

Malmos Attila és Schütz Gabriella
 


A cikkhez kapcsolódó képek


A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok

Élménybeszámoló kategória
Egzotikus
Esemény helyszíne
Vietnám
Élménybeszámoló típusa
Mediterrán
 

Ebben a témában talál még 31 cikket: Beszámolók

Következő búvártúrák

Daedalus-Fury Soal-Elphinstone búvárszafari
2024. május 31 - június 07.

Érdekel!

Fényes-források búvártúra - 04
2024. április 06.

Érdekel!

SzezonNyitó Trogir búvártúra és nyaralás
2024. június 12-16.

Érdekel!

Extra-akciós Maldív szigetek nyaralás-búvárkodás
2024. október 18-26.

Érdekel!

Kövess minket!

YouTube: AquanautaBC