Főoldal / Beszámolók / Kuba az antillák gyöngyszeme

Kuba az antillák gyöngyszeme
Egzotikus nyaralás- Kuba

Igen, a karibi szigetek, és azon belül is az ismeretlen trópusi szigetország, Kuba, valami különleges, titokzatos vonzerõt sugárzott felém.

A lakosság számát tekintve Kuba Közép-Amerika legnépesebb állama. A helyiek közel 70 %-a fehér bõrû, a többit a barna és fekete bõrûek teszik ki. Az 1959-es forradalom óta az országban szinte megállt az idõ és ezen a szomszédos szigetek, vagy országok, mint pl. Haiti, Kajmán szigetek, Mexikó, Bahama szigetek, Dominika közelsége sem tudott változtatni. Az Egyesült Államok az egyetlen szomszédos ország, mely hatással tud és tudott lenni Kuba életére, ennek nyomait mindenhol láthattuk az igen régóta tartó súlyos embargónak köszönhetõen, mely elszigeteltségre kárhoztatja a kubaiakat. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, ennyi kedves, barátságos, életörömtõl sugárzó arcú emberrel azt hiszem, még egyetlen országban sem találkoztam útjaim során. Az a csupa kellemes és pozitív élmény, melyben részünk volt a két hét során, hála a kubai embereknek, érthetõvé tették számomra azt, miért utazik valaki újra és újra erre az egyedinek mondható trópusi szigetre.

Már sötét volt, mikor a gép ablakából megpillantottuk Havanna fényeit. Természetesen mindenkinek azonnal kiröppent az álom a szemébõl, átvette helyét a várható élmények izgalma. 28 °C-os kellemes meleg várt ránk és hamarosan szakadó esõ, de olyan igazi trópusi. Bár már két hete a száraz évszakban voltunk, a novemberi hónapban mégis elõfordulhat még esõ… elõ is fordult, de szerencsére ez volt az elsõ és egyben utolsó alkalom is a következõ két hétben. Ahogy kigördültünk a reptér területérõl, egész végig a szállodához vezetõ úton mosolyogva és csodálkozva mutogattuk
egymásnak a havannai autópark különbözõ remekeit. A csoportunk életkorát tekintve valamennyien csak filmeken láttunk eddig ilyen, az ötvenes években készült országúti cirkálókat. Leszámítva persze a hatvanas-hetvenes években nálunk is használt orosz márkákat, melyekbõl szintén bõ a választék. Szobáink elfoglalása után vacsorázni indultunk a közeli étterem kerthelyiségébe. Alig néhány tíz méter megtétele után a meglepetéstõl szólni sem tudtunk, ugyanis a szembejövõ havannai lányok egy csoportja belénk karolva és spanyolul csacsogva kísért bennünket tovább, mint rögtön kiderült tévedésbõl, mivel azt hitték, az utcában lévõ discoba megyünk. Miután tisztázódott az úti célunk, hatalmasat kacagva és integetve tovább sétáltak. Kicsit hosszúra húzódott a vacsoránk, amiben a koktél választék is szerepet játszott, így a város más részeinek megtekintése már csak másnap kezdõdhetett.

Reggeli után az elsõ állomás a Castillo del Morro, vagyis a Három király erõdje, mely taxival mindössze tizenöt percre volt a hoteltõl. Útközben áthaladtunk a tenger alatt futó alagúton (Túnel de la Bahía) a havannai öbölben, miközben kis kerülõt kellett tennünk, mivel a magas hullámok betakarták, elárasztották a tengerparti utat. A hatalmas méretû erõd meglepõen jó állapotban maradt fenn. Húsz méter magas falairól még most is ágyúk sorakoznak az öböl bejárata felé, melyek valaha a betolakodók ellen védték Havannát, a néhai Karib Babilont. Az erõd tetejére épített világítótorony ablakából kinézõ õr kedvesen integetve invitált fel bennünket a toronyba és rövid bemutatót tartott a lámpajelekbõl, melyeket az öbölbe betérõ hajóknak szoktak leadni. A polcokon, szépen összehajtogatva az összes nemzet lobogóját megtaláltuk, többek között a magyart is.Következõ állomásunk az Óváros, azon belül is a Fegyverek tere volt, mely Havanna legrégebbi tere, tele gyönyörû pálmafákkal, rendkívül impozáns épületekkel körülvéve: a Fõkapitányok Palotája, az Intendánsok Palotája és Santovenia gróf palotája. Fényképezõgépeink rendkívüli igénybevételnek voltak kitéve, nem meglepõ módon. A továbbiakban konflisokat béreltünk és a belváros 30-50 éves autóiból alkotott forgatagban poroszkálva szaporítottuk tovább fényképeinket. Ez önmagában is egyedi élmény lett volna, de a fogatokhoz valahogy idegenvezetõt is kaptunk és segítségükkel nem mindennapi városnézõ körutat sikerült összehozni. Csak a híresebb látnivalókat említve megnéztük a San Cristóbal katedrálist, Arcos márki palotáját, a Merced és Szent Ferenc templomot és a La Bodeguita éttermet, mely arról híres, hogy az elmúl ötven évben számtalan világhíresség írta tele a falait a nevével. Vezetõink javaslatára igazi kubai étterembe mentünk ebédelni. Ez egy kis mellékutcában, egy emeleti magánlakásban kialakított mini étterem volt csupán néhány asztallal. Az elején kicsit elbizonytalanodtunk, de aztán megjött a bátorságunk és szinte ahányan voltunk, annyi félét rendeltünk, hogy egymásét megkóstolva, minél több gasztronómiai tapasztalatra tegyünk szert. Az ebéd utáni kávét a Hotel Ambos Mundos tetõteraszán fogyasztottuk néhány kubai szivar kíséretében. Ez a hotel arról híres, hogy a ma már múzeumnak berendezett 511-es szobában lakott és dolgozott hosszabb ideig Hemingway. A teraszról, ahonnan szinte egész Havannát belátni, egy egészen különleges naplementét nézhettünk végig.Az utolsó havannai esténket a szórakozásnak szenteltük. Kávézó, sörözõ, disco, ebben a sorrendben. Kellemes hangulat, mosolygós kiszolgálás és kedves, esetenként "túlzottan kedves" nõi társaság mindenütt, amerre jártunk. Rengeteg szép élményt nyújtott számunkra Havanna az elmúl két nap során, és nagy várakozás elõzte meg a másnap reggeli utazásunkat a sziget déli részébe, Santa Luciába.

Másnap a buszunk idõben megérkezett, viszont a csomagjaink sehogy sem akartak beférni. Sebaj, legyintett mosolyogva a sofõr és már csavarozta is ki az elsõ ülést, hogy majd oda is pakolunk. Hihetetlen találékonyság, de egyre csak a vouchert lobogtattam, ami egy nagyobb busz megrendelésérõl szólt. Újabb és egyben végleges megoldásként kaptunk még egy mikrobuszt csak a csomagok részére. Utunk elsõ részében egyre szegényebb külvárosi részekbe és egyre szûkebb utcákba hajtottunk be. Ez egy más arca volt Havannának, mint amit eddig megismertünk, de szemetet sem az utcákon, sem a portákon nem láttunk sehol. Miután tartalék sofõrünket is felvettük az egyik kis utcában, elhagytuk Havannát és rákanyarodtunk a dél felé vezetõ autópályára. Nagyon széles, simának éppen nem mondható aszfaltcsík, útburkolati jelek nélkül, gyakran megszakított sövénnyel elválasztva, ahol autók, emberek kelnek át a "félóránként" arra száguldó autók elõtt. Az út szélén gyakran cukornáddal megrakott lovas kocsik baktatnak, melyek szintén nem zavarják a rendkívül gyér forgalmat. Minden elágazásnál, mely keresztezi az autópályát, számtalan autóstoppos integet és várakozik a szerencséjére, melyet egy idetelepített rendõr igyekszik elõsegíteni. Az állami autónak, ha van benne hely, kötelezõ elvinnie a stoppost, magánautó pedig nem nagyon van. Gyakran láttunk teherautókat, melyek platója zsúfoltan meg volt rakva mosolygós mezõgazdasági munkásokkal. Ez az, amit nálunk "különjárat"-nak neveznek . Meglepõen gyorsan és nagyon kényelmesen utaztunk. Az út szélén egymást váltották a cukornád, kávé, banán és számunkra ismeretlen növények ültetvényei. Mindenfelé király- és hordó pálmák százait láttuk magasodni, melyek az egész szigetre annyira jellemzõek. Az elsõ nagyváros Santa Clara volt, ami mellett elhaladtunk. Ez az a város, melyet a fordulatos sorsú, argentin születésû kubai nemzeti hõs, Che Guevara felszabadított az 59-es forradalom alatt. Hamarosan letértünk az autópályáról és megérkeztünk Kuba hét legrégibb városának egyikébe Sancti Spíritus-ba. Igazi kisváros nagyon szûk utcákkal és valaha igényes, szép épületekkel. A busznak nem volt egyszerû átjutni a városon a sok ló vontatta jármû között egészen a folyóhoz. Egy kellemes kerthelyiségben ebédeltünk meg közvetlenül a parton. A hangulatról az azonnal mellénk költözõ és folyamatosan zenélõ folklór zenekar gondoskodott. Néhány koktél elfogyasztása után már a legtöbben a tökbõl készült csörgõvel és énekkel is segítették a zenekart. A guantana mera-t pedig már talán mindenki énekelte a közel háromórásra húzódott ebéd végére. Még egy nagyvároson, Ciego De Avila-n haladt át az utunk, mielõtt a sziget dél-keleti régiójának központjába, Camagüeybe értünk. Mivel az ebédünk túl hosszúra húzódott, ezt a várost csak egy késõbbi napon néztük meg. Aztán végre megérkeztünk. Impozáns hotel, nyitott recepcióval, ami

annyira jellemzõ erre az éghajlatra. A "welcome drink" és a rövid bejelentkezés után azonnal vacsora következett, a csomagokat késõbbre hagytuk. Ahogy sejtettük is, az ételválaszték óriási volt, és amit mindannyian különösen értékeltünk, az az volt, hogy a sokféle, számunkra ismeretlen, de igen finom különlegesség mellett mindig találtunk magyaros ízeket is. Természetesen az "all inclusive" ellátás eredménye a 12. nap után jól látható, illetve mérhetõ volt a legtöbbünk derekán . Másnap, a délelõtti nap fényében látszott csak igazán, hogy milyen szép ez a hely. Pálmák, örökzöld virágzó bokrok, gondosan nyírt pázsit mindenhol. Üde zöld trópusi kert, melyet elõször a fehér homokos part, majd a kék óceán vált fel.

A merülési program szerint, melyet még este mindenki megkapott, 9-kor volt találkozónk az igényesen felszerelt, kubai vezetésû bázison, mely alig harminc méterre volt a szobáinktól. Kipakolás, adminisztráció és egy alapos briefing után elkezdtük bepakolni a felszereléseket egy rendkívül öreg buszba, mellyel ezek után a félsziget végében várakozó hajóhoz vittek bennünket. Utunk során hol sós lápok mellett, hol zöld dzsungelen keresztül mentünk, elõbb nagy csapat flamingó, késõbb táplálékra várakozó keselyûk mellett elhaladva.A nagy szél miatt nem volt egyszerû kihajóznunk a Nuevitas öbölbõl az elsõ zátonyig, de a búvármaszk hamarosan eltakarta a falfehér arcokat. Az elsõ

merülés hozta az elvárásainkat. Többnyire a színes lágykorallok, szivacsok látványa volt jellemzõ, de a legyezõ- és keménykorallok néhány fajtáját is megcsodálhattuk, köztük a Fekete Korallt is. Egy mélyebb kanyonban kezdtük a merülést, majd egy alagúton átúszva egy másikban folytattuk. A megszokott zátonylakó halakon kívül gyakran találkoztunk fél méternél nagyobb halakkal is. A második naptól többnyire a két kishajót használtuk merüléshez, melyek közvetlenül a bázis elöl indultak. Az utazás minden esetben kevesebb volt tizenöt percnél, és a parttal párhuzamosan, több kilométer hosszan húzódó korallzátony 35 különbözõ merülési pontjainak egyikéhez vezetett. Három merülhetõ hajóroncs is volt a térségben, ebbõl kettõt, a Pizzara-t és a Mortera-t már másnap megnézhettük. Az elõbbit a fa szerkezete miatt jobban megviselte az idõ, de a második, egy ötven méteres fémtestû hajó volt, kiváló állapotban és sûrûn benõve korallokkal, mint egy mesterséges zátony, életteret biztosítva élõlények ezreinek. Emlékezetes merülés volt még a Cueva Honda barlang. Ez valójában egy üreg volt, és az egyediségét az adta meg, hogy a legbelsõ kis fülkéjében egy Mária szobrot helyeztek el, mely vigyázó

szemeit veti a búvárokra és a felszínen hajózókra egyaránt. Különleges látványt nyújtott az alig félméteres kis szobor
a lámpáink fényében, az üveghalak folyamatosan kavargó örvényében. Kifelé haladva és a lámpákat lekapcsolva a barlang bejáratán a fény úgy szûrõdött be, mintha egy gyönyörû kék ablak lenne. A megszokott halakon kívül gyakran találkoztunk méternél nagyobb barrakudákkal, óriás fûrészes sügérrel, egészen közelrõl fényképezhettünk egy kb. másfél méter átmérõjû tüskés ráját, illetve nem túl közelrõl sajnos, de végre láttunk manta ráját is, amint méltóságteljes "szárnycsapásokkal" úszott ki a látómezõnkbõl.

Santa Lucia különlegességét szándékosan a végére hagytam. A Nuevitas csatorna, melyen elsõ nap a nagy hullámzásban kihajóztunk, az öbölt köti össze a nyílt óceánnal. A szinte folyó szélességûre szûkülõ csatornában az apály-dagály váltakozása miatt egész nap erõs az áramlás, emiatt a víz nagyon gazdag táplálékban, mely oda vonzza a nagy ragadozókat. A merülés neve Cápa Show, de vajon ezt a cápák is tudják-e, kérdeztem a vezetõnktõl, aki válasz helyett csak sejtelmesen mosolygott rám. Megint az öreg busszal mentünk a csatorna partjára, ahol mindent beborított a rozsdás törmelék. A Nuestra Senora de Alta Gracia nevû hajó pár évtizeddel ezelõtt egy viharban a partnak ütközött, majd az évek alatt a kilógó rész az enyészeté lett és ennek nyomait láthattuk a parton. Áramlás árnyékban a roncs mellett, mely még így is közel 60 méter hosszú volt, haladtunk lefelé

egészen a hajócsavarig, ahol is a búvárok félkört alkotva a vezetõ bal oldalán, mi, a fotósok pedig a jobb oldalán várakoztunk a homokban térdelve. Vezetõnk ekkor feldarabolt halszeleteket vett elõ és valóban, alig néhány másodperc múlva megjelent az elsõ cápa. 3-4 méter hosszú bikacápa volt, melyet szinte azonnal újabb és újabb követett, egészen addig, míg hét cápa nem körözött elõttünk. A halszeletet feléjük nyújtva, mozgatva próbálta a vezetõnk jobban felcsigázni a cápák érdeklõdését. Elõször óvatosan, néhány méteres távolságot tartva úszkáltak elõttünk, majd végre az elsõ felbátorodott annyira, hogy elvette a halszeletet. Azt újabb és újabb követte megközelítõen tizenöt percen keresztül. A legbátrabb cápa még az egyik búvártársunk kameratokjára is ráharapott finoman, majd érezve, hogy ez nem táplálék, hirtelen elszáguldott.

Mivel a merülési idõnk lejárt, a roncs másik oldalán indultunk felfelé. A belsõ terekbe, nyílásokba bevilágítva igyekeztünk minél többet felderíteni a hajóból. Egyik üregbe éppen egy hatalmas languszta húzódott vissza bennünket észrevéve, egy másikból közepes méretû pöttyös muréna nézett ki kíváncsiskodva. A roncs sekélyebb részénél olyan gazdag élõvilággal találkoztunk, melyet csak a Vörös Tenger legszebb részeinél szokhattunk meg. Még több órával a merülés után is olyannyira a látottak hatása alatt voltunk, hogy végül is két nappal késõbb a merülést a kérésünkre meg kellett ismételni. Szinte minden hasonlóképpen történt, csak a cápák között most egy hatalmas fûrészes sügér is próbálkozott, de végül is nem volt elég bátorsága elvenni a halat. Vezetõnk is próbált valami pluszt adni nekünk az elõzõhöz képest és most néhányszor a szájában tartva kínálta a halszeletet a cápának, míg az egyik valóban ki nem vette onnan! Cápát láttunk már eddig is a merüléseink során, de szájból szájba etetni õket, ilyet még soha. Ha nem

láttunk volna egyetlen cápát sem, akkor is mindenkinek ajánlhatnám a Shark's Friends búvárközpontot, ahol a barátságos légkör, profi szervezés, kiváló felszereltség, magas búvárvezetõi tudás és nagyfokú segítõkészség jellemezte azt a nyolc napot, amíg itt merültünk. Mivel a merülési menetrendünk szándékosan lazára volt tervezve, így délutánonként és az üres napokon bõven maradt idõnk egyéb programokra is. Egyik délután például lovas túrát tettünk a félsziget végéig, ahol a flamingók élnek. Sajnos néhányunknak nagyon nem jött be a western nyereg, még szerencse, hogy volt nálunk bõven sebtapasz. Kinek a lelkében, kinek egyéb helyen hagyott maradandó nyomot ez az élmény.  Máskor robogót béreltünk és bejártuk a közeli s távoli falvakat, néha csodálkozva, néha értetlenül szemlélve a vidéken élõk életkörülményeit. A kedvesség, jókedv azonban itt is mindenkire jellemzõ volt, akivel csak találkoztunk és beszélgettünk.

Egy napot rászántunk Camagüey-re is, bérelt autóval csak egy óra volt az út. Számtalan templom és egyéb mûemlékek, rumgyár, iskolalátogatás és egyéb látnivalók szerepeltek a programban. Szintén egész napos programként utaztunk el egy másik nagyváros, Holguin közelében található delfináriumba. A három órás út során nem csak a várost, de az ország déli, csodálatos zöld hegyekkel tarkított részeit is megismerhettük. A delfinárium egy hatalmas öböl közepén elkerített tengerrészbõl állt.

Számtalan idomított delfint és fókát láthattunk, simogathattunk a különbözõ elkerített részekben. A programban elõször egy show-mûsor szerepelt mindenféle mutatványokkal, amit a delfinek két idomítójukkal és néhány vendéggel együtt követtek el. Majd ebéd következett különleges tengeri ételekbõl és csak utána jött az igazán különleges. A vízben a delfinek most velünk foglalkoztak, illetve mi velük. Simogatás, ölelkezés, tánc és puszi után személyenkénti bemutató. Két delfin a felszínen hasaló vendéget a talpánál fogva tolva és a vízbõl kiemelve hordozta körbe, mint egy artistát. Ilyet még egyikünk se látott, illetve tapasztalt eddig, és valóban valamennyien kipróbálhattuk. Azt hiszem, ennyi élményt összegyûjteni nagy testû vízi élõlényekkel egy túrán belül, igazán nem rossz eredmény.

A többnyire hasonlóan alakuló estéink sem voltak unalmasak. Elõször általában a napközbeni merülési élményeket beszéltük meg a snack-bárban, koktélokkal és szivarokkal körítve. Ezt követte a táncosok programja, vagy a divatbemutatók megtekintése, illetve a vendégek részére szervezett, röhögésbe torkolló játékok figyelemmel kísérése. Utána alkalmanként a közeli disco-t látogattuk meg, ahol a kubai lányok és fiúk úgy táncolták a salsa-t, hogy eddig ilyet csak tv-ben láttunk. Persze próbálkoztak rendszeresen bennünket is tanítgatni, de azt hiszem, a tudásunkkal egyelõre még nem kellene nyilvánosan fellépnünk. Nem sok idõt töltöttünk a parton, sem a medence mellett elhelyezett napozóágyakon a két hét alatt, hiszen szerettünk volna minél többet megismerni Kubából és úgy érzem, ezt sikerült is megvalósítanunk. Az utolsó említésre méltó esemény a hazaindulás reggelén volt, mikor is a hotel táncosai mûsorral búcsúztattak bennünket, miközben mi elérzékenyülve kigördültünk buszunkkal a szállodából és visszaindultunk a havannai repülõtérre.

Ez az esemény méltó záróakkordja volt ennek a rendkívülinek és sikeresnek mondható túrának.

Malmos Attila
Aquanauta Búvár Centrum

Két koktél ajándék az itthon maradottaknak:
A két legismertebb klasszikus kubai koktél, melyeket nem díszes felcicomázott koktél-pohárban szolgálnak fel, csak nemes kubai egyszerûséggel vizespohárban. Mindkettõ Hemingway kedvence volt, így vált ismertté az egész világon.

Mojito
Fél teáskanál cukrot elkeverünk ugyanennyi citromlével, mentalevelet tördelünk szét a pohár alján, tört jeget rakunk a pohárba, majd felöntjük az egészet 4cl fehér rummal és szódával. Dupla szívószállal szervírozzuk.

Cuba Libre
Az amerikaiak gin helyett rumot, Light Dry Havanna Club-ot, öntöttek a Colába, így született a Szabad Kuba, a Cuba Libre. Fél citrom levét kifacsarjuk, majd jeget és 6cl rumot öntünk hozzá, Kubában pedig, mivel nincs Coca Cola (csak bizonyos helyeken), ezért Tropicolát használnak.

Hasznos információk

Repülés: Több légitársaság is üzemeltet járatot Kubába, egy európai átszállással.
Idõeltolódás: 6 órával kell óráinkat visszaállítani.
Beutazás: Magyar állampolgároknak szükséges egy 8.000 Ft értékû turistavízum, melyet a kubai követségen és néhány utazási irodában is megszerezhetünk.
Kiutazás: 25 kubai peso illetéket kell fizetni a határon a kilépéskor.
Fizetõeszköz: Kubában mindenhol konvertibilis kubai paso-val fizethetünk. Váltani már a reptéren is lehet.
Idõjárás: Kuba viszonylag nagy területen terül el, így különbözõ klímaviszonyokat ismerhetünk meg. Az ország északi részén trópusi éghajlat uralkodik, az átlaghõmérséklet 25 fok. Az esõs évszak májustól októberig tart. A legjobb februárban utazni Kubába, ilyenkor a tengerparton mindenkor fújó erõs szél is mérséklõdik. Szólni kell még az itt elõforduló trópusi ciklonokról, melyek júniustól novemberig jelenhetnek meg, elsõsorban a sziget nyugati oldalán. A nap mindig erõs, így naptej, vagy napolaj használata erõsen javallott, fõleg a déli órákban, hiszen közel van az egyenlítõ.
Kivitel: Maximum 23 db szivart és 1 liter rumot lehet kivinni az országból 2003. októbere óta, a többit szigorúan elkobozzák.
Áram: 110/60Hz, de a legtöbb hotelben már van 220V. Átalakító vitele ajánlott, az USA-ban is használatos két villás lapos végû aljzat.
Telefonálás: Kubában egy mobilszolgáltató cég van, nem mindenhol mûködnek a mobiltelefonok. A vezetékes telefon Kubából elég drága, 5-6 dollár egy perc, ezért érdemesebb a világhálót használni, melyre a felcsatlakozás 2 és fél dollár fél órára.
Merülések: Kuba a Karib tenger egyik búvárparadicsoma, több ezer öböl és több száz hajóroncs várja az ide utazó búvárokat. Többnyire szinte mindenhol kell számolni gyengébb, erõsebb áramlással és a látótávolság esetenkénti romlásával. A víz hõmérséklete egész évben 25-28 °C között van még nagyobb mélységben is, így többnyire elég a shorty, vagy a vékonyabb overall is.
Legnépszerûbb búvárközpontok:
-Shark's Friends - Hotel Brisas, Playa Santa Lucia, Nuevitas, Camagüey
-Eagle Ray - Playa Guardalavaca, Holguin
-Tarara - Playa Tarara, Habana del Este, Ciudad de la Habana
Info linkek: www.kuba.lap.hu
Ajánlott útikönyv: Monos János, a Dekameron útikönyvek sorozatában megjelent Kuba címû kötete.

.