Főoldal / Beszámolók / Pag Búvártúra élménybeszámoló

Pag Búvártúra élménybeszámoló
Pag Búvártúra élménybeszámoló

Az elsõ túrám és a pánik

OWD búvárként elmentem az Aquanauta által szervezett szezonzáró Pag-túrára. Elõtte a tanfolyamos merüléseim voltak Gyékényesen, plusz ugyanitt egy tréning hétvége 7-8 merüléssel, vagyis összesen kb. 12 merülés.
Jól ment az egész túra, nagyon élveztem. Napi két merülés 7-8 fõs csoporttal, profi divemasterrel. Ez a túra számomra nem arról szólt, hogy megnézzem, milyen az élõvilág az Adriában, hanem inkább arról, hogy a tanfolyamon szerzett tudásomat tudjam alkalmazni és gyakorolni a tengerben.

Úgy a harmadik, negyedik merülésemnél eszméltem rá, hogy már nem görcsölök azon, hogy tutira jól beállítottam-e a lebegésem, nem vagyok-e túl mélyen, mennyi a levegõm, ki hol van körülöttem, nekiúszok-e a sziklának, hogy fogok megállni, az uszonyommal leverek-e valamit?
Elkezdtem azt figyelni, hogy a többiek mit csinálnak, hogyan mozognak - kicsit próbáltam is utánozni õket J -, ha észre vettek valamit, odaúsztam, én is megnéztem. Egészen felbátorodtam, hogy milyen jól megy ez a búvárkodás J.
A túra végéhez közeledvén a tapasztaltabb búvárok egyre többet beszéltek az éjszakai merülésrõl, amit a szervezõk az utolsó napra tettek. Furdalt a kíváncsiság, hogy az vajon milyen lehet és akkor már 18 merülésnél jártam és a vízbiztonságomat elég jónak tartottam ehhez.
Végül megkérdeztem Attilát, hogy kezdõ búvár is részt vehet e? Azt mondta, hogy meg kell kérdeznie a divemasteremet, hogy hogy megy a merülés, hiszen õ nem látott engem, nem tudja, hogyan viselkedek a víz alatt.
Ezen más lehet simán felháborodott volna, hiszen én vagyok a fizetõ vendég, és ha a túra keretein belül van éjszakai merülésre is lehetõség, akkor miért is ne vehetnék rajta részt. Én viszont pozitívumnak éltem meg, mert ez is azt bizonyítja, hogy mennyire odafigyelnek arra, hogy a merülés mindenki számára biztonságos legyen.
Mivel a divemasterem meg volt elégedve velem, be tudtam jelentkezni az éjszakai merülésre.

Nagyon izgultam. A briefinget követõen még jobban. Az alapos briefing alatt tanultam meg, hogy a víz alatti jelzések hogyan módosulnak egy éjszakai merülésnél, mi az, amire oda kell figyelni, miben is lesz más, mint egy nappali merülés.
Lent minden rendben ment, egészen az utolsó pár percig. A divemasterem mutatta, hogy megállunk 5 méteren 3 percre. Néztem a komputerem, azt mutatta, hogy nem mutatott semmit J. Gondoltam, ez normális. Egy helyben lebegtem, néztem a többieket. Össze-vissza úszkáltak körülöttem, jó páran elindultak a hajókötélhez. Nem értettem, miért. Azt gondoltam, hogy biztos én nem figyeltem eléggé és oda kell menni. Odaértem, már szinte mindenki ott volt a kötélnél és össze-vissza lökdöstek (nem szándékosan). Végképp nem értettem, mi történik. Odébb úsztam. Közben a komputerem kijelzett 3 percet. Na, itt teljesen bepánikoltam, hogy mit csináltam rosszul? Gondoltam, a többiek már rég fent lesznek, míg nekem még 3 percem van. Kerestem a merülõ társam, hogy hátha õ majd segít, de nem láttam. Teljesen kétségbe estem, hogy egyrészt hova tûnt, másrészt, hogy pár nélkül maradtam.
Hiába tudtam, hogy 5 méteren vagyok már egy jó ideje és semmi bajom se lesz, ha felúszok, hiába látótávolságban volt a többi búvár, egyszerûen teljesen bepánikoltam. Elkezdett beszûkülni körülöttem a világ, teljesen kétségbeestem.
Ez nyilván a viselkedésemen is látszódott, mert egyszer csak megjelent Viktor, a divemasterem. Akkor még fel sem ismertem, csak azt tudtam, hogy biztonságban vagyok. Teljes nyugalommal és higgadtan megfogott, éreztem rajta a segítõ szándékot. A szemembe nézett és megnyugodtam. Ezt a nézést biztos gyakorolják a tükörben J. Csak addig engedte el a szemkontaktust, amíg rápillantott a komputeremre. Lejárt a 3 perc és lassan elindultunk felfelé. Kezdtem magamhoz térni, már figyeltem a komputeremet és engedtem ki levegõt a mellénybõl, hogy lassítsam az emelkedést. Csak akkor ismertem fel õt, amikor felfújtam a mellényem és hozzám szólt. Csak annyit bírtam hebegni, hogy köszönöm. Milyen érdekes az emberi agy.

A merülés után megbeszéltük, mi is történt.
· Amikor elõször néztem a komputeremre, azért nem írt ki semmit, mert valószínûleg kissé 5 méter alatt voltam (elõtte azon a szinten merültünk már egy ideje), csak azt nem figyeltem,
· A többi búvár, a jó isten tudja, miért ment a hajókötélhez, de jobb a tömegtõl kicsit messzebb kivárni azt a 3 percet.
· A lökdösés közben értem fel 5 méterre, ezért jelzett a komputerem késõbb,
· Azzal, hogy késõbb kaptam 3 percet, mint a többiek, még semmi sem történik, hiszen a merülõ társ megvár, de ha nem, akkor a divemaster mindenképpen megvár és hát nélkülem nem indul el a hajó sem, hisz a létszámnak meg kell lenni J.
Viktor elmondta, hogy az iménti eset is mutatja, hogy mennyire fontos a jó merülõ társ és/vagy a jó divemaster. A legjobb, ha a csoport összes tagja figyel a másikra.

Ez úton is köszönöm neki a mentést és azt, hogy utána rám szánta az idejét, hogy megbeszéljük a történteket.

Ancsa