Kövess minket!   Facebook logó Youtube logó

Élménybeszámoló Kõbányáról
Élménybeszámoló Kõbányáról

 

Kõbánya merülés
 
2012 november 8-án négyen mentünk merülni az Aquanautától Kõbányára. Szabi-Zsolti kik a fagyos vagyok, száraz-ruhában merülök vonalat erõsítették, valamint Gyula meg én a "bármi jöhet" szekció, nedves ruhában.
 
Hol is van ez a merülõ hely? Budapesten a X.ker. Bánya utca végén. Az rendben, hogy Pesten van, de mi a Zsolttal valami kietlenebb gyárterületre asszociáltunk mint elhelyezkedés, nem pedig egy lakótelep közvetlen szomszédságában. Azon gondolkodtunk, hogy kinek a bicikli tárolójában fogunk érkezni, ha elnézünk egy kanyart. Már ez a kis meglepetés is dobott a hangulatunkon, hát még mikor nekiálltunk a kinti szabad levegõn öltözni, merthogy bent még hûvösebb lesz. Viszont aki télen megy, azt bent "kellemes meleg" fogad.
 
Tehát már eddig is elmondható, hogy olyan merülés elé néztem, amilyenben még nem volt részem, és ezen különlegességeket erõsített a dupla nedves ruhában való kocsi vezetés. Ugyanis, innen még egy pár száz métert megtettünk autóval, de ezt már a bányán belül. Hatalmas és szerteágazó folyosókon mentünk keresztül, ahol nagyon könnyen el lehetett volna tévedni, ha nem azt az egyszerû megoldást javasolják, hogy arra menjünk amerre a lámpák égnek. Gyulának kifelé menet ennek ellenére sikerült benézni egy kanyart, tehát nem árt majd átismételnie a haladó tananyagból a tájolást :-).
 
A járatok össz. hossza olyan 36 km körüli, tehát van hol elkavarodni. Az egésznek nagyon jó hangulata van, olyan mintha egy kicsit visszamennék az idõben, vagy valami filmbe kerülnék, és annak ellenére, hogy minden nagyon nagy és tágas, egy kicsit mégis nyomasztóan hat. De csak annyira, hogy ez is pozitívumként éli meg az ember.
Rövid kocsikázás után megérkezünk a célállomásunkra. Egy járatban vagyunk a sok közül. Több helyen is lehet merülni, de ha jól emlékszem ez az egy, ahol technikai felszerelés és zárttéri végzettség nélkül is meg lehet tenni, természetesen korlátozott területbejárhatóság mellett. Valamint itt a legmelegebb a víz is. Mielõtt mindenki elõkapná a 3mm-es ruhát vagy a shorty-t, itt a meleg olyan 12 C fokot jelent. Beöltözés után és miután Gyula rájött, hogy már a parkolóban elkattintgatta a fényképezõgépébõl az aksit, 2-es csoportokban bementünk a vízbe.
 
Elõször Szabi és Zsolt ment vezetõjükkel, majd kis idõ múlva mi. Egy keskenyebb lépcsõs folyosón buktunk alá, és itt mentünk lefelé egész olyan 15 méter mélységég, míg kijutottunk egy tágasabb folyosóra, majd azután egy nagy terembe. A lépcsõs résznél végig volt korlát, tehát aki gyengébben lebeg, az is talál kapaszkodót. Ami még nagyon érdekes, és szintén a biztonságérzetet növeli, hogy fix lámpák vannak elhelyezve a nagy termekben, tehát nem vak sötétben merülünk. Azt, hogy ezek a böhöm nagy lámpák, honnan-hogyan kapják az áramot, abba ott a vízben nem akartam belegondolni.
 
Ha már a lámpánál és a fénynél tartunk, beszéljünk a látótávról is kicsit. Ez is érdekes volt számomra. Mert a vízben sokszor úszkáltak apró szemcsék (biztos mi rúgtuk, vagy a buborékok verték le a falról), de ez a látótávon érzésem szerint semmit nem rontott. Az mondhatni, hogy addig láttál, ameddig a lámpád világított, vagy a következõ falig. Az alját fel lehet rúgni elég könnyen, sok gyakorlást nem igényel, de mivel magas helyek vannak többnyire, ezért a 0 látótáv megalkotása, erõs csoportösszefogást igényel. Viszont vezetõink sem voltak restek megvilágítani ha odapiszkítottál valahova.
A nagy terembõl, lehet még lejjebb menni, azt hiszem két szintnyit. Egy csigalépcsõ vezet lefelé, alulról szintén megvilágítva, de mi inkább az úszást választottuk. Majd a következõ szintre létra is visz, melynek az alja 28 méter körül van, ennél tovább itt nem lehet menni. Mire ezt bejártuk, valamint még egy folyosón be-és kiúsztunk egy órája voltunk a vízben. Én olyan 40. perc környékén kezdtem fázni, ami gyorsan erõsödött, és mondanom se kell, hogy a biztonsági megállót a merülés végén még nem utáltam ennyire mint most.
 
Látnivalókkal persze nem lehet oldalakat teleírni, folyosók, termek, ilyen olyan lépcsõk, létrák, vezetékek, üzemen kívüli lámpák, elosztószekrények, valami tologatós kocsi (ilyen talicska szerû), meg a Deichmann-terem, ami tele van cipõvel. Szóval nem épp a vörös, de ide nem is azért jön az ember. A hangulata az érzés ami megragad, az teszi izgalmassá, érdekessé az egész merülést. Nem igazán lehet leírni, megfogalmazni, egyszer át kell élni és meglátod.
 
Ha úgy döntesz, hogy idelátogatsz, akkor véleményem szerint nem árt ha túl vagy már egy-két éjszakai illetve hideg vizes merülésen. Ismerõs csapattal gyere, akiknél nem ér meglepetés a merülési stílusukkal kapcsolatban, és csak olyan helyekre menjetek ahol még nem érzed stresszesnek magad. Ha így teszel, akkor szinte biztos, hogy egy nagyszerû élménnyel leszel gazdagabb.

Siska Balázs
 
 


A cikkhez kapcsolódó képek


A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok

Élménybeszámoló kategória
Túra
Esemény helyszíne
Magyarország, Kõbánya
Élménybeszámoló típusa
Mediterrán
 

Ebben a témában talál még 31 cikket: Beszámolók

Következő búvártúrák

Daedalus-Fury Soal-Elphinstone búvárszafari
2024. május 31 - június 07.

Érdekel!

Fényes-források búvártúra - 04
2024. április 06.

Érdekel!

SzezonNyitó Trogir búvártúra és nyaralás
2024. június 12-16.

Érdekel!

Extra-akciós Maldív szigetek nyaralás-búvárkodás
2024. október 18-26.

Érdekel!

Kövess minket!

YouTube: AquanautaBC