Júniusi OWD élmények

Izgatottsággal telve indultam el Gyékényesre a tanfolyam színterére, lefelé többször is megkérdezve magamtól, hogy tényleg szeretném én ezt…? Bár mindig is kíváncsi voltam a víz alatti világra fejben nem tudtam összerakni…, nem közvetlen a felszínről lélegzem…, hogy is lesz ez majd…
Megérkezve Gyékényesre tátva maradt a szám! Naplemente, gyönyörűség, csend és nyugalom. Ha egy szóban kellene összefoglalnom, akkor a harmónia lenne a legideálisabb szó rá. Rögtön tudtam, hogy jó helyen vagyok, ott már nem volt kétség. Alig vártam a reggeli oktatást. A kis kezdő csapatunk igazi ritka kincs volt, 4 lányból állt az újonc csapat. Már első percben megtaláltuk a közös hangot és az első éjszakánk hangos hahotázások között telt.

Reggel az eligazítás után (mostanra már tudjuk, hogy a pontos megnevezés: briefing) már a vízben is találtuk magunkat és megkezdődőtt bevezetésünk a szabadtüdős búvárkodás rejtelmeibe. Megtanultam végre, hogy a légzőcsőből, hogyan ürítsem ki a vizet és megtanultuk a maszk ürítés módszerét is. (Zseniális volt számomra, hiszen el sem tudtam képzelni milyen módon lehet maszkot üríteni.) A nap végére már tudtuk, hogyan kell összeszerelnünk és felvennünk a felszerelést és az első merülés élményét is magunkénak mondhattunk. Fáradtan, és farkas éhesen ment át a csapat a vacsora helyszínére, ahol megosztottuk élményeinket egymással, a többi tanulóval (haladók, mentő búvár tanoncok) és oktatóinkkal.

Másnap reggel nyolc órakor már az eligazításon ültünk, amely végig jól felépített ütemben zajlott a szükséges ismétlésekkel, melynek lényege az volt, hogy könnyen megjegyezzük és mélyen elraktározzuk a szükséges információkat. Ezen a napon szereztük a legnagyobb élményeket! Megtanultuk a társlélegeztetés fortélyait, a superman gyakorlatot, amely a lebegés előszobája és magát a lebegést is. A nap utolsó merülésénél már picit a környezetre is tudtam figyelni és a szavam elállt ;).

A víz alatti stég előtt térdeltünk, az oktatónk fent a stégen mutatta a már a briefingen bemutatott kézjelekkel a következő gyakorlatot. Mikor is megjelent a lába között egy naphal és ő is érdeklődve tekintgetett hol a társamra, hol rám. Végig várta míg „cápa”-ként kőrözünk oktatónk és a stég körül a lehető legnagyobb biztonságban. Hiszen oktatónk végig követett a szemével és karnyújtásnyira volt tőlünk.

Mikor már jól ment a lebegés és a többedik kört róttuk a víz alatt már észre vettem édes vízi medúzákat és egy a stég alatt rejtőző sügért is, nem is beszélve a maszk elé beúszó és velem farkasszemet néző naphalról. Ezen a napon hulla fáradtan tértünk nyugovóra, olyan élményekkel gazdagodva, amelyet képzelni sem mertünk.
Az utolsó nap reggelén izgatottsággal telve vártuk a napot, hiszen tudtuk, ha minden igaz úgy hagyjuk hátra a Gyékényesi tavat, hogy mi is búvárok leszünk!
Erre a napra két merülés jutott, ahol ismét gyakoroltuk a lemerülést a lebegést, szelepkezelés és a felszínre jövetelt. Volt hogy jobban, néha kevésbé sikeresen hajtottuk végre a feladatot. De mindenki kitartott, hiszen azért voltunk ott, hogy ezt gyakoroljuk :-).

Az utolsó lemerülés már kötélfogás nélkül, de a közelében maradva zajlott és mikor már ismét mindkettőnknek biztonsággal ment a lebegés (beállítottuk magunkat) elindultunk a legnagyobb kalandra, amely már élmény búvárkodás volt a javából!  Elénk tárult a tó alatti világ, a valaha elsüllyedt tárgyak, melyeket most direkt nem részletezek, hogy te is kedves olvasó, leendő búvártárs magad fedezzél fel! Mert hidd el, megéri! :-)

Még egy dolgot szeretnék kiemelni az élményeim közül, amely végig igaz volt a felszínen és a víz alatt is…, egy mondatban:  Ez egy nagy család! Teljesen mindegy, hogy honnan jössz, mi a munkád, stb. itt mindenki figyel a másikra és segítőkész! Teljes biztonságban vagy és értékes emberekkel töltöd az időd. 

Írta: Várszegi Csilla

A hétvége legnagyobb tanulsága: egyedül nem búvár a búvár. Kell egy csapat! A beöltözéshez, az ellenőrzéshez, az egymásra odafigyeléshez és a problémák kezeléséhez.Persze egy csapat sosem homogén. A pozitív benyomásaim oldalakon keresztül sorolhatnám az oktatókat, Zsoltot, Istvánt, Misit, akik kitartással, megértéssel és számos jó tanáccsal bevezettek a mélység titkaiba. Mindig volt egy mosolyuk, jó tanácsuk, apróbb-nagyobb segítségük felénk. István nem engedett vízbe anélkül, hogy meg ne szervizelte volna az éppen akkor "kissé engedő" nyomásmérőt a légzőautomatámon.

Aztán az első "báli belépőnk" Misivel, kéz a kézben, hármasban, először úszva el az Aprila motor felett a víz alatt. Felejthetetlen, még most is mosolyt csal az arcomra!Az utolsó lemerülésünk, amikor egészen búvárhoz hasonló kinézetünk lehetett, úsztunk, nézelődtünk, fázott a kezünk, feljöttünk a komputer segítségével szabadon, kötél nélkül és háton, hason beszélgetve visszaértünk a bázishoz. És már nem is billegett a palack a hátunkon...
Volt és remélem lesz is nekünk ez a csapat, az egész csapat.

Este a vendéglőben, a hajnali kávénál, szünetek alatti beszélgetésnél... a csapat, aki máris hiányzik nekem!

Írta: Évi


 

A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok

Ebben a témában talál még 31 cikket: Beszámolók