Kövess minket!   Facebook logó Youtube logó
Üzletünk címe: 1077 Budapest, Király u. 91.      Info: +36 (1) 321 40 31, +36 (1) 413 19 03

Szezonnyitó Pag búvártúra 2020
Minden évben méltán a legvonzóbb mediterrán túra

A legnépszerűbb túra címet méltán birtokolja minden évben a szezonnyitó Adria túra. Számos előnyt vonultat fel, aminek köszönheti népszerűségét. A hosszú hideg időszak után ez az első olyan túra, ahol igazi búvár látnivalókban van részünk úgy, hogy nem kell sokat utazni, nem kell nagy költségekbe verned magadat és nem szükséges az éves szabadságodat jelentősen megnyírbálni. Ennek ellenére hirtelen a nyárba kerülsz, igazi tengerparti hangulatot élhesz át négy napig, jöhetnek a kulináris, tengerparti élvezetek is és szép, igényes helyen laksz. 
Ha még nem voltál, ki kellene próbálnod, ha már voltál, szinte biztos, hogy ismét jönni fogsz, főleg, hogy most új és vonzó helyszínen a túra :-).

A dátumválasztás tudatos természetesen. Évek óta bebizonyosodott, hogy májusban még nagyon szeszélyes, változó az időjárás és persze a vízhőmérséklet sem kápráztat el bennüneket. Azonban június közepén már nyár van a tengerparton, igazi nyári meleg, fürdőruhás viselettel, kabócákkal, esti séták lehetőségével és a víz hőmérséklete is már sokkal kezelhetőbb, szinte szerethető már két réteg búvárruhában. A felső ruhát (shorty) tudod tőlünk bérelni értelemszerűen akkor is, ha van saját felszerelésed. 
 
A helyszín. Két szezon után ismét új helyszínt választottunk a legnépszerűbb túránkhoz, bár nem teljesen új mindenki számára, ugyanis 6 évvel ezelőttig számos, nagy sikerű túra ide irányult. Így valójában biztosra mentünk a helyszínnel!
Minden szempontból megfelelő lesz az elvárásainknak, hisz nincsen túl messze, közvetlenül tengerparton vannak a RENDKÍVÜL IGÉNYES szállások és a bázis is, a hajók is onnan indulnak naponta és a merülőhelyek pedig gyönyörűek.
Pag sziget Krk és Rab után a harmadik sziget a kontinens közelében, 5.5 órás kényelmes útra Budapesttől, melyből szinte az egész autópálya! A szigetet meg lehet közelíteni komppal és hídon is. A komp estében a menetidő rövidebb és kényelmesebb. A kompok júniusban óránként járnak, így nem kell hosszasan várakozni, ráadásul a komp menetidő csak 15 perc összesen! A szigeten is nagyjából ennyit kell még megtenni, 15-20 percet a helyszínig. 

Az elhelyezés Stara Novalja déli fekvésű, védett öblében lesz, közvetlenül a búvárbázis közelében található apartmanházakbaban, 2-3-4-5 fős apartmanokban. Ezek mindegyike tengerpartinak modható, a távolabbiak 45 méterre,  aközelebbiek 10 méterre vannak a tengertől. A legtöbbnek tengerre néző tasza is van. 
Az apartmanok ebben az évben válogatott apartmanok, hogy teljesen biztosan minden egyes vendég igényeivel találkozzanak! Újszerű állapotúak, tiszták, megfelelő méretűek és közel vannak. Értelemszerűen minden apartmannak külön fürdőszobája és konyhája van, a legtöbbnek terasza is. Mivel a merülések minden esetben külön délelőtti és délutáni kihajózással vannak szervezve, ez lehetővé teszi azt, hogy nem kell napközben sem szendvicseken élni, lehetősége van mindenkinek kulturáltan megebédelni napközben is a merülések között asztalnál, esetleg a teraszon és még egy kicsit ejtőzni is maradhat egy óra a következõ merülés elõtt.

A búvárhajók, melyek a búvárokat délelőtt és délután külön körben szállítják a merülőhelyekre, kimondottan búvárkodásra vannak kialakírtva. Kettő ebből gyorshajó (Zodiak), egy pedig fedélzettel rendlkező hajó. A hajók menetideje különböző, a két gyorshajó 15 perc alatt eléri a legtávolabbi merülőhelyet is, a fedélzetetel rendelkező hajó 30-35 perc alatt jut el a legtávolabbi helyre. Azonban a három hajó NEM ugyanarra merülőhelyre viszi a búvárokat, hanem miden estben máshová. Így egy merülőhelyen csak 8-10 búvár merül kizárólag és zsúfoltságról szó sem lehet! A felszerelést a hajókban rögzített módon tároljuk az utazás alatt. A búvárok a hajózást búvárruhában teszik meg, így érkezés után az elkészülés a merülésre már csak pár percet vesz igénybe. Egy-egy merülés hajózással együtt kevesebb, mint 2 órát vesz igénybe. 

A merülõhelyek adriai viszonylatban a felsõ kategóriába tartoznak. Minden merülőhely a Lun félsziget északnyugati oldalán helyezkedik el, mely félsziget 14 km hosszú és rengeteg szép merülőhelyet rejt magában. Sziklafalak gorgónákkal, langusztákkal, zátonyok dús víz alatti növényzettel és halrajokkal, hajóroncs és sok különleges kisebb élőlény a várja az Adriát szerető búvárokat, csak tudni kell, hogy mit is kell nézni. Ebben segítünk annak, aki érdeklődő és veszi a fáradtságot és tájékozódik, illetve figyel a víza alatt a merülésvezetőre, mikor az próbál mutogatni a búvároknak.
A sziklafalak megmerülésénél szinte nélkülözhetetlen a lámpa használata, hiszen a látnivaló zöme ezek repedéseiben, hasadékaiban található. Jellemzõ a színes gorgóniák és szivacsok látványa a gazdagon benőtt víz alatti sziklafalakon, ezen kívül megszokott dolog a polipokkal való találkozás. A haladó végzettségű búvárok számára a mélyebb merüléseknél a rákok és languszták is megszokott látványnak minősülnek.
 
Merülés vezetés. Azért, hogy a merülések a lehető legélvezetesebbek és biztonságosak legyenek, a búvárokat három csoportra osztjuk. Az elős csopprtban vannak a kezdő búvárok, 20 merülés alatti gyakorlattal. Őket két tapasztalt oktató Aquanauta oktató viszi a víz alatt, hogy a teljes merülés alatt bármikor tudjuk segítséget ,támogatást nyújtani, ha szükséges. 
A haladóbb tudású búvárokat, haladó végzettségű és 25-50 merülésszám közötti búvárokat a bázis merülésvezetője fogja vezetni a víz alatt és ha kell, támogatást is fog nyújtani természetesen. 
Azok a búvárok, akinek nagy merülési tapasztalatuk van, 80-100 tengeri merüléssel, vagy annál is nagyobb tapasztalattal rendelkeznek, elmehetnek merülőpárban merülni vezető nélkül, de szigorúan betartva a nemzetközi és a horvát szabályokat, illetve a komputer no deco értékein belül tartják a merülés mélységét és idejét. 

Túra programja.
Szerda kora-délutáni érkezéssel kezdődik a túra, majd becsekkolással a bázisra (papírmunka, ólmok vételezése), melyet egy INGYENES parti "Check Dive" merülés tud követni. Ne becsüljük le a parti merülés lehetőségét és azt sem, hogy ajándékba kapod, mivel szinte minden estben szoktunk látni polipot, morgóhalat és csikóhalat, mely nem éppen gyakori látnivaló. Nem beszélve arról, hogy aki már régebben merült, annak ez a könnyű merülés aranyat ér, ugyanis fel tudja frissíteni a búvár tudását és nem a hajós merülések mennek veszendőbe a tudás frissítésre. Check dive merülési idő maximum 20 perc. Aki nem él ezzel a lehetőséggel, annak is meg kell érkeznie legkésőbb 22 óráig, ami azt jelenti, hogy a 21 órás komppal át kell jönnie, illetve legkésőbb 15:30-kor el kell hagynia Budapestet, hogy eléreje ezt a kompot. 
Csütörtök reggel 9-kor, 9:15-kor és 9:30-kor indulnek a hajók egymást követően 15 perces eltéréssel, három különböző zátonyhoz, merülőhelyhez. A merülésből 11 és 11:30 között mindenki visszaér a bázisra és a következő merülés 14, 14:15, illetve 14:30-kor fog indulni és kb. 16-16:30-kor érkezik vissza a búvár a bázisra. 
Péntek és szombat is megegyezik a csütörtöki nappal, a merülések, az indulások és érkezések is ugyanabban az időpontban lesznek. 
Vasárnap reggeli után, legkésőbb délelőtt 10 órig kell elhagyni az apartmanokat és ezt követeőn indulunk haza. 

Kihagyott merülés. Mivel mindent csomagárban kapunk, szállást és merülést, így túra búvár résztvevője semmilyen visszatérítést sem kap, ha egy, vagy több merülést kihagy bármilyen okból is! Ugynaz vonatkozik a szállásra is, azaz bárki aki később érkezik, vagy előbb távozik, semmilyen vissztérítést sem fog kapni a részvételi díj árából.

Szórakozás. Az évek alatt hagyományossá vált szombat esti grill partit most is megtartjuk természetesen. Ha az eső nem esik, akkor most is szombat estére idõzítenénk ezt a barbecue partit. A rendezvény minden túra résztvevőnek ingyenes, akár búvár, akár nem! A parti a bázis területén lesz lebonyolítva, ahol egyszerre le tudndk ültetni több, mint 30 vendéget, illetve van egy napközben is üzemelő bár ,ahol lehet sört, üdítőt és egyéb italokat vásárolni. A parti italfogyasztást nem tartalmaz, azt mindenkinek hoznia kell, illetve a bárban meg tudja venni :-).

Utazás most is saját autóval történik, de aki nem rendelkezik ilyennel, vagy csak egyedül szeretne részt venni a túrán, annak csak jelezni kell ezt, és mi megoldjuk közösen a lejutást természetesen. Lesz aki tud utast hozni és így a résztvevőket összehozzuk az utasokkal a túra előtt megfelelő időben. Az utazás kb. 5-5,5 órát vesz igénybe Budapestről egy kávé-pisi szünettel ,mely nem hosszabb, mint 20 perc. A kompig az út végig autópályán vezet. Az útiköltség üzemanyaggal, autópálya díjjal együtt kb. 14-16.000 Ft/fő, ha 3-an 4-en utaznak egy autóban. 

Mély-merülő búvártanfolyam. Ahogy ez az előző években is szokott lenni, most is felajánljuk a lehetőségét a Deep Diver tanfolyam elvégzésének a túra során. Ez nem jelent túlzott igénybevételet a résztvevőre, ellenben számos, fontos tudnivalóval egészül ki a tudása, a búvár ismeretei szélesednek, jobb búvár válik belőle és biztonságosabba lesz képes merülni a végzett tanuló. Minden haladó végzettségű búvárnak erősen ajánljuk ezt a tanfolyamot! A részletek itt olvashatóak

A búvártúra dátuma: 2020 június 24-28.

A búvártúra ára búvároknak:

2 fős apartmanban: 264 €
3 fős apartmanban: 260 € (2 hálószobás apartman)
4 fős apartmanban: 250 €
5 fős apartmanban: 255 €

A túra ára kísérőknek: 

2 fős apartmanban: 103 €
3 fős apartmanban: 99 € (2 hálószobás apartman)
4 fős apartmanban: 91 €
5 fős apartmanban: 95 €

A búvártúra ára tartalmaz:

+ 4 éjszaka szállást a kiválasztott apartmanban,
+ idegenforgalni adót a 4 éjszakára,
+ végtakarítási díjat,
+ részvételt a grillezős partin étkezéssel,
+ búvároknak 6 hajós merülést különböző helyeken,
+ búvároknak egy ingyenes parti merülést (csak szerda délután 19-ig és csak 20 perc merülés),
+ kezdőbb búvároknak komplett támogatást a felszínen és a víz alatt,

A búvártúra ára nem tartalmazza:

- A felszerelés bérleti díját, melyet megtalálsz a tudástárban,
- Utas és búvár biztosítást,

Szabad helyek száma a búvártúrára: 

30 búvár + korlátlanul kísérő
 
Jelentkezés módja a búvártúrára: 

100 €/fő foglaló elutalásával a bázis számlájára

Jelentkezni lehet a búvártúrára: 

az abc@abcbuvar.hu mail címen.

 

 


A cikkhez kapcsolódó képek


A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok

Búvártúra típusa
Mediterrán
Esemény kezdete
2020-06-24
Esemény vége
2020-06-28
Esemény helyszíne
Horvátország, Pag sziget
 

Ebben a témában talál még 9 cikket: Búvártúra

Következő búvártúrák

Szezonnyitó Pag búvártúra 2020
2020. június 24-28.

Érdekel!

Tirán szigetek búvár szafari
2020. július 05-12.

Érdekel!

Azori-szigetek búvárkodás és nyaralás túra
2020. július 24 - augusztus 04.

Érdekel!

Kövess minket!

YouTube: AquanautaBC