Kövess minket!   Facebook logó Youtube logó

Kőbánya pince merülés - Május
Búvárkodás a néhai kőfejtő járatában

 

A Kőbánya pince múltja 

A területet korábban "Kõér"-nek hívták - így említik IV. Béla 1244-ben kelt oklevelében. A középkortól már általánosan ismert volt az itteni kõfejtõ tevékenység. A bányarendszer központi folyosókról fésûs elrendezésben nyíló oldalágakkal épült ki, ez jól látszik a bányarendszer térképén.
 
A kitermelés az 1838 után indult be igazán intenzíven. Abban az évben volt ugyanis a nagy pesti árvíz, és az újjáépítéshez kellett az építõanyag. Kõbánya köveibõl jutott például a Margit hídra, a Mátyás templomra, a Halászbástyára, a Citadellára és az Operaházra. A mélyben három teremben kápolnákat is kialakítottak - a bányászok felekezetüknek megfelelõen imádkozhattak a föld alatt! A helyszínekre kocsival szállították ki a bányában méretre vágott köveket. Közben a mészkõpor fehérre festette az utat - innen ered a Fehér út neve.

A bányászat 1890 körül ért véget. Magyarország egyik legnagyobb, összefüggõ pincerendszere maradt a bányák helyén. A számok lenyûgözõek: a járatrendszer több mint 32 kilométer hosszú és összesen 180 ezer négyzetméter alapterület keletkezett a föld alatt. A pincék mélysége elég változatos. Van, ahol 10-15 méterrel vannak a felszín alatt, de van 40 méter mély pincetalp is.
 
Itt láthatsz néhány képet egy régebbi merülésről.

Elõször a szõlõsgazdák és a borkereskedõk hasznosították a jól megközelíthetõ a pincéket. Aztán 1862-ben Dreher Antal megvásárolta és sörtároló pinceként használta a negyvenes évek elejéig. A második világháború idején a németek Messerschmidt repülõgépek motorjait szerelték a lent kialakított titkos üzemben, mellette óvóhelyet is létrehoztak.
 
Az elmúlt évtizedekben, amióta a sörgyártás jelentõsen átalakult, sokkal kevesebb vizet szivattyúztak ki a területrõl, mint korábban. Ennek köszönhetõen a vízszint jelentõsen megemelkedett, elõször a mélyebben fekvõ termeket, majd a sekélyebb pincerendszer nagy részét is elöntött a víz.

A terület még ma is számos titkot tartogat, mivel még mindig fedeznek fel pincejáratokat; legutóbb a nyolcszög alaprajzú szeszfõzde alatt találtak hatalmas, kicsempézett termeket, amelyek nem szerepeltek egyetlen térképen sem. Szintén különleges az egykori gépház, mely 40 méteres mélységbe nyúlik le és összesen ötszintes.
 
Itt egy rövid élménybeszámolót olvashatsz egyik búvártársunktól.
 

Köbánya pince napjainkban

Nemrégiben római kori kincseket találtak a pincerendszerben, amiatt, hogy egy speciális, eredetileg eltûnt személyek felkutatására kifejlesztett új magyar eszközt teszteltek, amely képes kimutatni a föld alatti üregeket. A próbavizsgálat során az eszköz bejelzett, így a tesztet végzõ búvárok egy kisebb szikla elgördítésével könnyen megtalálhatták a rejtekjáratot. A kincs vélhetõen a II. világháború idején került a mélybe, amikor a német katonák ide rejtették azt Budapest ostroma elõtt. A kincs több ládányi Justinianus korabeli aranypénzbõl, fél tucat aranyozott birodalmi jelképbõl, három drágakõvel kirakott trónusból valamint számos aranyból készült használati tárgyból áll. A Magyar Régészeti Liga alelnöke szerint a kincs Magyarország történelmének legértékesebb régészeti lelete, értéke felbecsülhetetlen. Lépcsõházak, termek, folyosók, csigalépcsõk, hátrahagyott használati tárgyak hevernek itt örök némaságban és várják az idelátogató búvárokat.
 

Búvárkodás a Kőbánya pincében 

Elsősorban Haladó Búvártanfolyam -ot végzett búvároknak ajánljjuk a merülést, hogy biztosan élvezetes legyen az, hisz olyan, mint egy éjszakai merülés és lámpát kell használni. Azonban ha neked van már némi búvár gyakorlatod, akkor is merülhetsz ha csak az Alap búvártanfolyam -ot végezted el.
Vízhőmérséklet 13 C fok, merülési idő kb. 40 - 45 perc, merülési mélység haladó búvártanfolyam ot végzetteknek maximum 27 méter, alap búvártanfolyam -ot végzetteknek (OWD) 20 méter.

A Kőbánya pince merülés ára:

12.500 Ft + 1.000 Ft levegőtöltési díj

A Kőbánya pince merülés időpontja:

2017. Május 13. szombat

Az ár tartalmazza:
- Merülést a levegős teremben,
- Búvár vezetést,
- Palackbérletet és levegõt 10-12 L-es palackban,
- Szervezést és helyszíni koordinálást,

 
A fenti ár nem tartalmazza:
- Felszerelés bérletet,
 

Jelentkezési határidő a búvár programra: 2017. Május 2.

 
Jelentkezni lehet E-mailben az abc@acbbuvar.hu címen.
 
 


A cikkhez kapcsolódó képek


A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok

Búvártúra típusa
Mediterrán
Esemény kezdete
2017-05-13
Esemény vége
2017-05-13
Esemény helyszíne
Budapest, Kőbánya
 

Ebben a témában talál még 10 cikket: Búvártúra

Következő búvártúrák

Daedalus-Fury Soal-Elphinstone búvárszafari
2024. május 31 - június 07.

Érdekel!

Fényes-források búvártúra - 04
2024. április 06.

Érdekel!

SzezonNyitó Trogir búvártúra és nyaralás

Érdekel!

Extra-akciós Maldív szigetek nyaralás-búvárkodás
2024. október 18-26.

Érdekel!

Kövess minket!

YouTube: AquanautaBC