Socorro sziget szafari
Socorro sziget egy a négy sziget közül, mely a Revillagigedo szigetcsoportot alkotja és Közép-Amerikától 500 kilométerre nyugatra a Csendes óceánban taalálható. Socorro a legnagyobb a négy sziget közül és teljes mértékben megszilárdult lávából áll, mely egyben a különleges kinézetét is adja a kopár és barázdált oldalaival. A tengerbõl hirtelen emelkedõ, 1.000 méter magas vulkáni hegy utoljára 1993-ban tört ki. A szigeten egyedülálló ökoszisztéma található számos endemikus fajjal.
San Benedicto a másik sziget, melyen szintén található vulkán és Socorrohoz hasonlóan egészen kicsi méretû, csak pár kilométer az átmérõje és a víz alatti élet itt is abszolút különleges!
Még említésre méltó a Roca Partida sziget, mely valójában egy rendkívül hegyes és magas szikla, mely kiáll a tengerbõl és a körülötte található merülõ hely az egyik legkedveltebb mind közül. Mind a négy sziget mellett számos tenger alatti hegyet és hegygerincet találunk, melyek egy része a merülõ-helyeket képezi.
Egyik sziget sem lakott, de Socorron van egy haditengerészeti állomás, illetve egy kisebb falu az itt dolgozóknak, melynek lélekszáma 250 fõ. A programunk tartalmazza egyik napon a hely meglátogatását.
A szigetek körüli vizek élõvilága egész évben elképesztõen különleges, bár évszakonként eltérõ a látnivaló. A szigetek távolsága a lakott területektõl, illetve az áramlások és mélységviszonyok olyan egyedi és extrém élõvilágot teremtettek a szigetek körül, hogy sok éve a helyszínt második Galápagosként tartják számon, illetve Cocos-al és Costa Rica-val említik egyszintûnek. Egy film a látnivalókról.
A víz alatti látnivalók egyik különlegességei a világ legnagyobb méretû mantái (Manta birostris), melyek szárnytávolsága 6,5- 7 métert is elérheti! A hatalmas manta jelenléte szinte állandó és tömeges, további különlegessége, hogy nem fél a búvártól egyáltalán, egészen közel jön hozzájuk és szinte mindegyik példányon méteres remora is található.
Szintén egyedi, hogy a 2-3 méteres nagyságú palackorrú delfinek rajokban vannak jelen szinte állandóan a víz alatt és láthatóan utánozzák a manták mozgását, ezen kívül egészen közel jönnek a búvárokhoz és incselkednek velük. Búvárlány és delfin udvarlása
Egyszerre tíz cápafajta van jelen a szigetek körül, pörölycápa, illetve fehér-és ezüstúszójú cápaiskolák találhatóak a falak mélyedéseiben, melyekben egyszerre 8-10 cápa bébi is pihenget, de sok a selyem- és sötétcápa, ezen kívül pedig Galápagos és tigriscápa is látható. A pörölycápák rajokban közlekednek és az egyéb cápafajtából is egy-egy merülésnél egyszerre akár húsz cápa is lehet a búvár látóterében, míg a selyemcápákkal éjszakai sznorkel programunk is lesz a túra során.
A számunkra téli idõszak itt a fõszezon, melyben váltják egymást a 8-9 méteres cetcápák és a hatalmas hosszúszárnyú bálnák, melyek ráadásul többnyire a kicsinyükkel együtt vannak jelen a szigetek körüli vizekben. Természetesen jelen vannak a vízben ezen kívül az óceánban megszokott hatalmas zátonylakó halrajok, melyeket a barrakuda és jack halrajok terelgetik. Méteres languszták, polipok, hatalmas sting-ráják, óriássügérek és teknõsök szintén gyakori látnivalók a víz alatt és mindez párosul 40-50 méteres látótávolsággal és 27 C fokos vízhõmérséklettel. Egy másik film a helyszínrõl
A hajó
A régióban csak összesen 4 hajó merültet, ennyinek van engedélye. Ez a négy hajó nagyon hasonló egymáshoz minden szempontból. A mi hajónk a legszebb, a Nautilus Bell Amie, mely 42 m hosszú és 10 méter széles fémtestû hajó. Fel van szerelve minden szükséges felszereléssel, mely lehetõvé teszi számára az óceánon való több napos utazást is.
A mi kabinjaink mind a drágább és igényesebb kategóriába tartoznak, mivel egyrészt a felsõ fedélzeten vannak, másrészt kettõ kabin egyágyas. Minden felsõ kabin rendelkezik ablakokkal és két külön ággyal. A hajón minden tevékenységre van kialakított és megfelelõ hely, napozó fedélzet, étkezõ, búvár platform, stb. Töltenek nitroxot (100 USD/túra), újra-légzõ készüléket, héliumot, argont, kívánság szerint. Van mûholdas telefon és internet hozzáférés is természetesen, melyeket külön kell fizetni. Törölközõ, fürdõköpeny, klíma, olvasólámpa, éjjeliszekrény és napi takarítás jár a kabinhoz. Az árban benne vannak az étkezések, snack, minden alkoholmentes ital, beleértve a szódát is. Film légi felvételekkel a helyszínrõl
A merülési program jellemzõen San Benedicto szigetnél kezdik. Itt két világbajnok merülõ-hely van, a Boiler és a Kanyon. Ezeket többször is merüljük.
A következõ sziget a Roca Partida, majd harmadikként következik Socorro sziget, ahol a legtöbb idõt töltjük el. Öt merülési napunk van összesen, ezeken igyekszünk napi négyet merülni, ha az idõjárás ezt lehetõvé teszi, illetve a már említett éjszakai selyemcápás sznorkeles merülés szerepel még a programban. Ha minden jól megy, akkor összesen 18-20 merülést tudunk kivitelezni az egy hét során, de ehhez az idõjárásnak is kedveznie kell. Szerencsére ebben az idõszakban a legideálisabbak a körülmények, jók a szélviszonyok, melegebb a víz, többnyire sima a vízfelszín, jó a látótávolság!
Egyéb programok a túra során
A túra úti célját legkönnyebben Mexikóvárosból lehet belföldi repülõjárattal megközelíteni. Mivel a város rengeteg gyönyörû élményt tartogat a turisták számára, így néhány napot mi is eltöltünk a városban egy igényes hotelben a belvárosban és a két teljes napunk alatt számos tartalmas és érdekes programon veszünk részt. Az elsõ napon a Teotihuacan völgyben a maja romvárost és a Basilica de Guadalupe-t látogatjuk meg, míg másnap a híres Puebla-ba és Cholula település piramisához megyünk túrázni.
Mivel a túránk érinti a Dél-Kalifornia félsziget legdélebbi részét, így egy teljesen napot eltöltünk Cabo San Lucas városkában is, mely a félsziget legdélebbi települése és körben hegyek övezik. A búvárhajónk is innen indul a Socorro szigethez és ide is tér vissza a túra végén.
A túra az Air France menetrend szerinti járatával indul, reggeli indulással, egy átszállással Párizsban, végig nappali repüléssel és délutáni érkezéssel Mexikó városba. A két nap mexikóvárosi program után egy belföldi járattal repülünk Cabo San Lucas-ba, ahol egy éjszakát és egy napot töltünk, mielõtt behajózunk és elindulunk a 8 napos Socorro szafarira. A túra végén ugyanazon az útvonalon térünk vissza és szintén az Air France járatával, egy átszállással repülünk haza. A túra utazással együtt összesen 15 napos.
A túra dátuma: 2016. november 15 - 29.
A túra ára: 4. 860 USD + 366.000 Ft nemzetközi és belföldi repülõjegy
Az ár tartalmazza:
+ Nemzetközi repülõjegyet oda-vissza egy-egy átszállással, 23 kg súlyhatárral,
+ Belföldi repülõjegyet oda-vissza 25 kg súlyhatárral,
+ Elhelyezést 4 éjre 4*-os hotelben, kétágyas szobákban reggelivel,
+ Elhelyezést 1 éjre 4*-os hotelben Cabo S. L-ban kétágyas szobákban reggelivel,
+ 1 napos kirándulást Teotihuacan völgybe és Basilica de Guadalupe-hoz belépõkkel,
+ 1 napos kirándulást Puebla-ba és Cholula-ba belépõkkel,
+ 8 éjszakát a Nautilus Belle Amie "luxus" szafari hajón a választott kabintípusban,
+ A hajón teljes ellátást és alkohol mentes italokat,
+ 18-20 merülést a három említett sziget körül, ha a körülmények lehetõvé teszik ezt,
+ Az egy kikötõi transzfert kivéve minden más transzfert,
+ Kikötõi adót Cabo S. Lucasban, mely 65 USD/fõ,
Az ár nem tartalmazza:
- Kilépési illetéket, mely kb. 25 USD,
- A hajón kívüli napokra az ebédet és vacsorákat,
- Betegség-baleset-poggyász-BÚVÁR biztosítást,
- Borravalót a hajón, mely 300 USD,
- Cabo San Lucasban a kikötõi transzfert,
- Bármit, ami az ára tartalmaz felsorolásban nem szerepel,
A túrára megtelt!
A túra a Red Sea Boats Holidays Utazási Iroda szervezésében (MKEH engedélyszám: U-001109) indul. Az Utazási iroda az árváltoztatás jogát fenntartja.
A cikkhez kapcsolódó képek
A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok
Ebben a témában talál még 9 cikket: Búvártúra
Következő búvártúrák
Adria nyaralás és merülés - Tisno
2025. június 18-22.

Gran Canaria nyaralás-körutazás és merülés
2025. október 07-18.

Seychelle sziget nyaralás és búvárkodás
2025. december 05-16.

Kövess minket!
Facebook: Aquanauta
YouTube: AquanautaBC
