Brothers-Safaga-Abu Nuhas búvárszafari
A Vörös-tenger három kedvelt helyszíne a programban

A túra választott ideje
Májustól már a Vörös-tenger déli része is tökéletes helyszín egy kiváló búvár szafarihoz. Minden nap 11-12 órát süt nap, a maximum hőmérséklet 34 C fok, az átlag pedig 26-27 C fok. A nap reggel 05:15-kor kel, így a hét órakor kezdődő merüléshez a legideálisabb. A napnyugta pedig 18:20-kor van, ami a korai éjszakai merüléseknek kedvez és a normál vacsoraidőnek is, ami így 19:30-kor tud megvalósulni.
Szintén a legfontosabbak egyike a tenger vízhőmérséklete, mely áprilisban 24-25 C fok és a látótávolság pedig kiváló! Az átlagos szélerőség az egyik legjobb az évben, ugyanis 17 km/óra körül van.

Déli búvár szafari útvonala és helyszínei
A hajó Hurghada kikötőjéből indul és végül oda is tér vissza. A hajó elsőként a Hurghada zátonyait célozza meg, majd az első éjszaka folyamán jellemzően eljut a Brothers szigetekhez. Itt legalább 2 napot töltünk el, majd a Safag régió színes zátonyai következnek déli iránytól észak felé haladva és a program tartalmazza a Salem Express megmerülését is. Ezt követően jön az Abu Nuhas zátony a roncsokkal, majd visszafelé a Shaab El Erg zátony a következő, melyet végül ismét a Hurghada régió addig nem merült zátonyai követnek. Itt fejezzük be a túrát a hatodik merülési napon, majd kikötünk ismét Hurghadában. Képek egy előző túráról.

Brothers szigetek
A Brothers-szigetek valójában két szomszédos sziget, egy nagyobb és egy kisebb vízből kilátszó zátony, melyek szinte a Vörös-tenger közepén helyezkednek el, legalábbis ha a kelet-nyugati irányt nézzük. Mivel a zátonyok elszigetelten találhatóak és körülöttük a mélység minden irányból több száz méter. Az elhelyezkedésük és az intenzívebb vízmozgás miatt a nagyméretű nyílt vízi élőlények a jellemzőek a zátonyok körül. A vízmozgás több táplálékot szállít, így gazdagabb a teljes flóra és fauna. Főként a légykorallok és hatalmas gorgóniák a jellemzők a zátonyok oldalain. A merülések többnyire a fal mellett kezdődnek, majd kihúzódunk a kékbe és figyeljük a megjelenő nagytestű élőlényeket. Általában szirti cápák, pöröly cápák, néhány esetben róka cápák megjelenésére várunk. Ha nem sikerül a velük való találkozás egy-egy merülésnél, akkor is kárpótol bennünket a barrakuda rajok körforgó kavalkádja, vagy az óriás tonhalak verseny úszása körülöttünk. Aztán a merülés utolsó szakaszában ismét a zátony mellett merülünk, figyelünk a teknősökre, murénákra, házatlan csigákra. Még egy különlegesség, bár ehhez a szerencsére is szükségünk van némiképpen, de előfordult már többször is, hogy egy túrán több alkalommal is láthattunk manta ráját itt a Brothersnél. Egy előző Brother túra filmje
Safaga búvár régió
A Safaga régió is számos különleges merülőhellyel kápráztat el bennünket, melyet a Reef giud-ok is a Vörös-tenger legszebb merülőhelyi között sorolnak fel. Ilyen elsők között a Panorama reef, mely platóján minden estben csodálatos élővilág vár ránk, sőt a legtöbb esetében ismételni kell a merülést közkívánatra. További híres merülőhelyek az Abu Kafan és a Middle reef. A régióban legalább egy napot tölt el a túra a menetrend szerint. Előző túra filmje delfinekkel
Safaga még arról is ismert, hogy itt található a Vörös-tenger egyik leghíresebb roncsa a Salem Express, mely hatalmas méretével, kitűnő állapotával és a belsejében található látnivalók miatt a régió legfontosabb merülőhelye. A Salem Expressz története.

Shaab Abu Nuhas régió
A következő izgalmas és népszerű hely az Abu Nuhas zátony, mely arról híres, hogy az évtizedek, évszázadok alatt számos hajó ütközött a zátonynak és süllyedt el szinte egymás mellett. A Giannis D, a Carnatic a Chrisoula K, és a Kimon M hajóroncsok közül kettőt mindenképpen megmerülünk és ebben az a különleges, hogy a roncsok adottsága miatt minden búvárt bevisznek a vezetők a belsejébe, ahol olyan látványban lehet részük, ami megatározónak számít majd a búvár élmények között.
A közelben van még egy népszerű hely, az pedig a Shaab El Erg zátony. Ez arról híres, hogy nagyon szeretik a delfinek ezt a helyet és számos alakolmmal erről meg is bizonyosodhattunk az előző északi szafarikon.

A búvár szafari hajó
A búvár szafari hajó ismét a Miracle 1 lesz, mellyel idén és az előző években is már számos sikeres túrát is szerveztünk. A 30 méter hosszú szafari hajó 12 kétágyas, egyedileg szabályozható klimával, saját fürdőszobával és saját széffel rendlekezik.
7 kabin az alsó kabin szinten találéható, 1 kabin a nappali szinten és 4 kabin a felső fedélzeten. Franciaágyas verzióval csak 3 kabin rendlekezik, a többi két, külön ágyas kabin. Törölköző és fürdőköpeny is jár minden vendégek. Kérésre, akár 3 x is cserélik a héten az ágyneműt és a törölközőket. A kabinokat természetesen naponta takarítják. Az étterem és a szalon szintén klimatizált és az étkezéseket asztalnál, székeken ülve lehet bonyolítani. A szalonban hatalmas méretű TV és videó set áll rendlekezésre a briefingekhez és a filmnézéshez a szabadidőkben.
Az ellátás a hajón All inclusive (alkohol nélkül), mely tartalmaz napi három svédasztalos étkezést, korlátlan ásványvíz, gyümölcs, snack, kávé, tea és üdítő (Coca Cola termékek) fogyasztást. A merülések között pluszban szendviccsel és gyümölccsel kedveskedik a személyzet.
Együdálló módon a hajón van sörcsapoló is telepítve a nappaliba és a merülési nap végén csapolt Heinekent tud inni a sörkedvelő vendég. Aki a borokat részesíti előnyben, azok számára is elérhető bármely este a palackozott bor. Árlista előre biztosítva a résztvevőknek.
Szintén különlegességnek számít a Nespersso gép, mely a vendégek rendelkezésére áll és fizetni sem kell a használatért, csak kapszulát kell hozni a vendégnek.
A hajó négy különböző szinttel rendelkezik. Az alsó szinten csak kabinok vannak, egy szinttel feljebb egy kabin és a szalon-étkező, illtve a búvár dekk található. Egy szinttel feljebb kabinok és egy oldalt nyitott társalgó, sok ülőalkalmatossággal. A legfelső szinten pedig a napozó fedélzet található a merülések közötti időkre, a barnulásra.
Mindenképpen fontos megemlíteni a hajó szakácsát, melynek tudása egészen rendkívüli és olyan minőségű és változatosságú ételeket tud kreálni, hogy egy európai 5*-os holtelben is megirigyelnék!
Még egy fontos részlet, mely említésre méltó, a Vörös-tengeren egyedülálló módon mindkét Zodiak rendelekeztik létrával, így nem kell a búvárokat felcibálni a hajóra a merülések után, saját lábukon lépnek ki a vízből minden alkalommal. Képek a szafari hajóról

A búvár platform
extra nagy és akár egyszerre több csoport is kényelmesen készülődhet a merülésre. Mivel sok időt töltünk a hajó ezen részén, ez egy igazán fontos szempont. A szintén nagyméretű, 20 m2-es víz-közeli platformról könnyen jutunk a vízbe és vissza a hajóra, még hullámzásban is. A merülések után mindenki csak lerakja a légzőkészülékét a saját helyére és még szétszednie sem kell, a palackokat a helyükön töltik. Az egyéb felszereléseinket a padok alatti bokszokban tároljuk. Két édesvizű tusoló is rendelkezésre áll a búvár dekken a maszk öblítéséhez, vagy a fényképezőgépek só-mentesítésére a merülés után. A hajón egységesen 12 L-es alumínium palackok vannak, DIN és INT csatlakozási lehetőséggel egyaránt, de igény esetén a 15 L-es palack is rendelkezésre áll felár fizetése mellett.
A Nitrox töltés is biztosított a hajón, melynek árait előre biztosítjuk a résztvevők számára.

Utazás a búvár-szafari -ra
Az AirCairo menetrend szerinti járatával történik közvetlen repüléssel Bp-ről Hurghadába. A gép nappali menetrenddel közlekedik, délután indul Budapestről és este érkezik meg Hurghadába, 3:20 perc repülési idő után. Hazafelé pedig a gép délebn indul és délután érkezik meg Bp-re, 3:40 perces repülés után. A feladható súlyhatár 23 kg és a kézipoggyász pedig 8 kg és a méreti maximum 55 x 40 x 23 cm.
A búvártúra dátuma:
2026 május 08 - 15.
A búvártúra ára:
- Részvételi díj: 960 EUR/fő (tavalyi áron)
A búvártúra fenti árai tartalmazzák:
+ Hajóbérleti díjat,
+ Elhelyezést 7 éjszakára kétfős kabinokban,
+ Teljes ellátást, napi 3 büfé étkezéssel,
+ Kévé, tea, ásványvíz és üdítő italok fogyasztást,
+ Transzfert a hajóhoz és vissza,
+ Napi három-négy merülés lehetőségét,
+ Búvárvezetést 3 csoportban,
+ A túra előtt és alatt magyar nyelvű koordinációt,
+ A hajón magyar nyelvű briefingeket és koordinációt,
+ 12 L-es palackokat és ólmot (övvl együtt, ha kell),
A búvártúra ára nem tartalmazza:
- A repülőjegyet, mely kb. 470 EUR/fő,
- Környezetvédelmi adót, mely 50 EUR/fő,
- Brothers szigetbelépőt, mely 40 EUR/fő,
- Személyzeti és Guide borravalót, 60 €/vendég,
- Búvár- és utasbiztosítást,
- Az egyéb felszerelés bérleti díjat,
- Semmi olyat, ami az ár tartalmazza felsorolásban nem szerepel!
Szabad helyek száma a búvárszafarik-ra: 6 fő
Mivel a hajón magyar nyelvű aszisztencia van, így az Aquanauta részéről nem utazik kísérő a csoporttal, azonban az elutazás pillanatáig mi intézzük a szervezés minden részletét.
Jelentkezni a búvártúrákra:
az abc@abcbuvar.hu e-mail címen lehetséges
A búvártúrához a hajót és a transzfert a Lighthouse Miracle-1 adja, az utazáshoz a repülőjegyet padig a MistralTravel-Line utazási iroda biztosítja.
A cikkhez kapcsolódó képek
A cikkhez kapcsolódó egyéb tulajdonságok
Ebben a témában talál még 7 cikket: Búvártúra
Következő búvártúrák
AKCIÓS Északi búvárszafarik áprilisban
2026. április 03-10.
Brothers-Safaga-Abu Nuhas búvárszafari
2026. május 08-15.
Fényes-források búvártúra - február.
2026. február 21.
Marsa Nakari nyaralás-merülés
2026. május 21-28.
Kövess minket!
Facebook: Aquanauta
YouTube: AquanautaBC


Bejelentkezés
Kosár
